Félvérként utálom a cigányokat. Ez normális, nem?
Magyarországon születtem de az egyik szülőm néger.
A magyarokat nem, más népekkel sincs bajom csak velük. Kiskorom óta utálom őket. Mondjuk alapból úgy neveltek, hogy próbáljam kerülni őket.
Sokak szerint inkább ki kellene állnom mellettük mert én is a kisebbséghez tartozom meg mittudomén. Szoktak is ezen csodálkozni, de nem értem, hogy miért. Lenne még hozzáfűznivalóm, csak nem akarom, hogy töröljék a kérdésemet :D Persze találkoztam már nagyon rendesekkel is sőt, az egyik haverom is az de egyáltalán nem látszik rajta.
Szóval nektek mi erről a véleményetek? Szerintetek normális?
Kedves tzolko!
Te ismered az összes cigányt, vagy csak hallottad róluk, hogy kevés köztük a becsületes? Én inkább az utóbbira tippelek, bár a mondanivalód lényegével teljes mértékben egyetértek.
Kedves kérdező!.
Én cigány vagyok, és teljes mértékben elhatárolódom azoktól a romáktól (és nem romáktól), akik köztörvényes bűncselekményeket követnek el. Ugyanakkor felhívom a figyelmedet arra, hogy nem a cigányok szokták leniggerezni a fekete bőrű embereket. Nem ők mondják azt a fajtád béliekre, hogy „most jöttek le a fáról”. Meg azt sem, hogy „húzzanak vissza Afrikába banánt zabálni”. Ezen még nem gondolkodtál el?
A rasszizmus nem beteges, hanem természetes. Az emberek fajilag különböznek egymástól.
Egy egyszerű példával szemléltetve az akácfa és az almafa nem ugyanaz annak ellenére, hogy
mind a kettő fa. Hogy ha pedig döntened kellene, hogy a saját kertedbe melyiket látnád szívesebben,
akkor gondolom az almafát választanád. A másik pedig én nem az állítottam, hogy azért nem
keletkezett egyetlen egy kultúrált és történelmet befolyásoló néger civilizáció sem
, mert nem büszkék magukra! Egyszerűen az a helyzet, hogy általában a négerek
a leghülyébbek a négy főrassz közül és meg is látszódik ez. Pl itt van Haiti. Az egész
ország egy szemétdomb. Vagy Dél-Afrika. Amint átvették a hatalmat a négerek azon nyomban
elkezdett lehanyatlani a gazdaságuk. A négerek ezzel pedig úgy általánosságban tisztában
vannak és ezért nem lehetnek annyira büszkék faji mivoltukra. A kérdező pedig azért szerencsés,
mert félvér mivolta miatt nemesebb lett. De nem vagyok híve a faji keveredésnek, mert fehér
szempontból viszont ez egyértelmű korcsulás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!