Mit tegyek ha ilyen a tanárom?
2 éve jöttem ebbe a suliba de ez az utolsó évem, ezt még valahogy ki kell bírnom. A tesi/földrajz tanárom (férfi) minden órán cseszeget mert félig néger vagyok. Amikor először meglátott már akkor is tett olyan megjegyzéseket amik nem tetszenek, szóltam nagyon sokszor osztályfőnöknek is de nem tudott semmit mondani csak hogy ne foglalkozzak vele. Ez ment is egy ideig de már régóta vissza szólok neki csak az a baj hogy utána én szívom meg. Ma is elkezdett niggerezni meg a feketékről beszélni elég durván én pedig beszóltam neki és ez a 2. szaktanárim tőle október óta. Nem zavar ha niggereznek vagy hasonló dolgokat mondanak mert sokan mondják de ők máshogy gondolják ez meg csak bántani akar. Szoktam tanulni, olyan is volt hogy kimásoltam a füzetből és 1-est kaptam, vagy ugyanannyit tudtam mint egy másik gyerek akinek 4-es lett az enyém meg 1-es. Tavaly évvégén majdnem megbuktatott. A többi tanárral jóba vagyok és a többi gyerek is bír, ők is szoktak védeni. Nyáron egyszer találkoztam vele és le büdös niggerezett. Nem szeretek ilyenekből ügyet csinálni de már nem bírom elviselni a beszólásait, úgy neki mennék de nem tehetem. Az igazgatónak is hiába szólnak kirúgni nem fogják mert az anyja a polgármester. Mit tegyek?
18/F
Szia, a szüleid nem segítenek? Mindenképp találj egy épeszű felnőttet a környezetedben, mert ez bizony büntetendő. Az ofőnek is van főnöke, stb... az iskolaigazgatónak szóltál?
Kérj segítséget a NANe ingyenes számán (a honlapon van a szám, nane.hu), este 10-ig még felhívhatod, foglalkoznak gyermekbántalmazással. Az oktatásügyi intézményekben is kérhetsz segítséget, pl. az Oktatási Minisztériumban, Okttaási Hivatalban, jogvédő szervezeteknél, iskolapszichológusnál, internetes szakértői oldalakon (pl. nlc.hu)!
Beírtam a Google-be:
jogvédő rasszizmus
s kijött ez a cikk, ami az elején 4 szervezetet nevez meg:
Én felvenném a telefonomra a szövegelését, ha azt megmutatod az igazgatóságnak, nem fog számítani hogy az a f.szfej kinek a kicsodája.
Ha bizonyíték lesz a kezedben, akkor kénytelenek lesznek elbocsájtani, de legalább fegyelmi eljárást indítani ellene, mert egyik iskola vezetősége sem akarja kockáztatni a hírnevét.
Legyél kemény, az ilyet tönkre kell tenni, hogy lássa, milyen magot ültetett!
Na figyu. Egyszerű ám a dolog :)
Ne akard megverni, mert akkor okot adsz rá neki a köcsögségre. Nem tudom miket szólogattál eddig vissza neki, de azzal nem sokra mész. Egyszer amikor beszól úgy mindenki előtt, megkérdezném tőle (de úgy, hogy mások is hallják), hogy Tanár Úr! Megmondaná nekem, hogy mit ártottam én magának? Vagy bárkinek? Vagy mi az oka annak, hogy folyamatosan szívat? Ha valamit kitalál, akkor meg mondd neki hogy bocsánatot kérsz (de ha tényleg nem csináltál semmit akkor úgyse tud semmit mondani) és állapodj meg vele, hogy csak év végéig legyen szives békén hagyni, mintha ugyanolyan lennél mint a többiek. Vagy kérdezd meg tőle mit csinálj, hogy befejezze a baszogatást. Ha nem lesz képes normálisan válaszolni, akkor is csak szivat, akkor nyugodtan megkérdezheted tőle, hogy miért nem tud értelmesen válaszolni a kérdésedre. Most már egy szaktanárin nem múlik. Nekem is volt ilyen tanárom.. engem meg az öregek nem bírtak soha :P De valahogy csak kibírtam :D Szóval nyugi, attól hogy megvered nem lesz semmi se jobb. Meg kell neki mutatni, hogy ő egy csicska, de csak szépen finoman. Hogy igazából semmi oka, de mégis utál.. és ha ez a többiek előtt történik és nekik is leesik a tantusz, akkor lesz igazán égés neki, hogy eddig mindig tök fölöslegesen baszogatott. Nálunk ez óvodában menő volt, de azért egy felnőtt embertől elég gáz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!