Mit tegyek ha ilyen a tanárom?
2 éve jöttem ebbe a suliba de ez az utolsó évem, ezt még valahogy ki kell bírnom. A tesi/földrajz tanárom (férfi) minden órán cseszeget mert félig néger vagyok. Amikor először meglátott már akkor is tett olyan megjegyzéseket amik nem tetszenek, szóltam nagyon sokszor osztályfőnöknek is de nem tudott semmit mondani csak hogy ne foglalkozzak vele. Ez ment is egy ideig de már régóta vissza szólok neki csak az a baj hogy utána én szívom meg. Ma is elkezdett niggerezni meg a feketékről beszélni elég durván én pedig beszóltam neki és ez a 2. szaktanárim tőle október óta. Nem zavar ha niggereznek vagy hasonló dolgokat mondanak mert sokan mondják de ők máshogy gondolják ez meg csak bántani akar. Szoktam tanulni, olyan is volt hogy kimásoltam a füzetből és 1-est kaptam, vagy ugyanannyit tudtam mint egy másik gyerek akinek 4-es lett az enyém meg 1-es. Tavaly évvégén majdnem megbuktatott. A többi tanárral jóba vagyok és a többi gyerek is bír, ők is szoktak védeni. Nyáron egyszer találkoztam vele és le büdös niggerezett. Nem szeretek ilyenekből ügyet csinálni de már nem bírom elviselni a beszólásait, úgy neki mennék de nem tehetem. Az igazgatónak is hiába szólnak kirúgni nem fogják mert az anyja a polgármester. Mit tegyek?
18/F
kérj audienciát a polgármesterhölgytől.. attól hogy a fia ilyen lehet hogy ő még normálisan kezelné a dolgot, másnem mint anya megmondaná a fiának hogy álljon le...
ha ő is ilyen rasszista.. hát akkor meg mehetsz a tvbe (fókusz napló stb):D
Anyukádék mit szólnak?
am ha elkezdi ezt csinálnám: felállnék és mondanám:
ugyan olyan ember vagyok,ugyan olyan jogokkal mint bárki aki itt van. és a végén mondanám neki. Ha nem tetszik ne nézzen a pofámba,és nem szólnék hozzá ha kérdez nem szólnék,rá sem néznék. ja ezt is mondanám hozzá: BÜDÖS RASSZISTA GE*I!!!
ugyan olyan ember vagy,ugyan olyan jogokkal.ugyan olyan ember vagy mint én v bárki más....
rohadna meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!