Anyám egy idióta! Gyűlölöm! Mit tennétek?
Nem a korod alapján kell hogy elengedjen bárhova, hanem az alapján, hogy kiérdemelted. Ha azt mondanád, hogy semmit nem sz.rtál el az utóbbi 2-3 évben, azt mondanánm, igen, valóban anyukáddal van a cink.
Legalább most megtanulod, hogy ne játszd el mások bizalmát. Gondolom, ha lesz.rna ívesen mennél a buta fejed után, aztán megnézhetnéd magad. Tűrj csak - meg kell tanulnod, hogy az élet nem azt adja, amit elvársz tőle.
19L
Mi beírhattuk, de utána oda kellett vinni a tanárnak aláíratni a jegyet. (23 vagyok)
Kérdező, tanulj meg normálisan kommunikálni és akkor talán anyukád is elenged a barátnőidhez. Nem kellett volna eljátszani a bizalmát. Ha majd felnősz és egyedül élsz, akkor csinálhatsz azt amit akarsz. Amíg nem vagy 18 és anyád és apád tart el addig nem. Ennyi.
"Nem hiszem, hogy kitűnő vagy, ha bajos ügyeid szoktak lenni!"
Ez egy baromság, idióta sztereotípia. Barátnőm egész gimiben kitűnő tanuló volt, az érettségije is mindenből 90% feletti lett, annak ellenére, hogy a 4. iskolában sikerült letennie, mert 3-ból kirúgták a magaviselete miatt. A főiskolát is mindketten jó eredménnyel végeztük el, annak ellenére, hogy a koliból is ki akartak tenni minket, mert a szobában füveztünk, plusz elagyalt egy hülye libát, aki beszólt neki.
Attól, hogy valakinek rossz a természete, vagy vehemensebb, mint mások, attól még lehet olyan intelligens és okos, hogy az irigylésre méltó legyen. Felnőttekkel, tanárokkal mindig tisztelettudó volt. Órán egy mukkot nem szólt, az egyik iskolából is azért rugták ki, mert a fiú, aki b*sztatta órán, a szünetben kapott pár pofont (szerintem jogosan).
Látom írnak itt neked olyanok is akik még érdemtelenebbek a válaszra a stílusokat illetően! Látod van aki a mai napig vénségére sem változik!
Viszont szerintem is ketté kell választani azt hogy jó eszed van és valamilyen egyéb stílusod! Nézd! Első dolog amit jelen helyzetben van meg kell tanulnod nem támadni, és toleránsnak lenni! Amit ide kiírtál az lényegében csak az egyik fele a valóságnak hiszen anyukádnak is van egy sztorija tutira! Felelőséget vállalni nagy feladat, még egyenlőre bízd rá magad ,hidd el ha ő nem lesz majd sokkal több lesz a problémád!Próbálj felé megértést mutatni, keresd a megbeszélés lehetőségét, tartsd magad ahhoz és lassan 18 leszel kezd el megszokni hogy ha teszel valamit ,mindegy mi az , vagy jó vagy rossz,a bűntetés és a dícséret a tiéd marad! Sokszor ok nélkül kell nekünk felnőtt embereknek is szenvednünk más emberek butasága miatt és lehet anyud is alapon feszült a munkahely , a mindennapok pénzügyei ,és a te csíntalanságaid miatt!! Légy barátja, állj mellé és ismerd meg! Lehet megérné mert akkor tudnád ha szimplán dühös és nem rád haragszik, valamint ha téved lehet belátja és bocsánatot is kér! Most te vagy alul! Rosszat tettél ,viselned kell, ne idézz elő olyat amiből vita van! Ha felmehetnek hozzád a barátnők akkor élj így a lehetőséggel de ne keress kiskaput a kijátszására mert az még mélyebbre visz! Bízni ,hinni valakiben az egyik legnagyobb kincs! Egy lehetőséged van hibázni és sose hozod helyre!!Pláne lehet hogy fél év is kellhet mire enyhülni kezd ,pláne ha nagyon rosszat tettél!Legyenek elveid ,legyen célod és tudd hogy milyen ember az aki nem szeretnél lenni! Anyud hiszed vagy sem valószínű melletted áll csak képtelen téged máshogy kezelni mert a kiskapukat keresed!!! Ez hiba részedről!!!
Már majdnem felnőttként szerintem érted miért mondom ezt!Szorítok neked és bízom benned!! Nem ismerlek ,de legyek én az első ember aki melléd áll az új szituban és hisz abban hogy képes vagy felnőttként nyugodtan ,következetesen kezelni ezt a problémát!!Bízhatok benned?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!