"Mindent lehet, csak akarni kell! " Te egyet értesz ezzel?
egyetértek
nem siránkozni kell,hanem tenni érte,bármi is legyen
Egyének vannak és élethelyzetek. Van akinek bejön, van akinek nem.
Mindenkire nem lehet vonatkoztatni!
"ha az ember igazán akar valamit, és mindent megtesz érte, akkor sikerülhet?"
Persze, hogy sikerülHET, akkor is sikerülhet valami, ha nem is akarjuk. Ilyen helyzetre van valami "bölcsesség"?
Szerencsén is múlik, de kemény munka általában meghozza az eredményt.
Én kitartóan tanultam egy külföldi egyetemen és úgy érzem mára mindent elértem, amit csak akartam, most már csak arra várok, hogy a feleségem megszülje első gyermekünket.
Mindezalatt a testvérem mindig is csak arról tudott beszélni, hogy majd egy cégnél főnök lesz, milyen gazdag, szürcsölgeti majd a drágábbnál drágább koktélokat, közben pedig az egész fiatalságát átbulizta, most pedig betanított munkásként él, napi öröme egy doboz sör és pár szál cigaretta és úgy érzi neki nem volt meg rá a lehetősége, az élet ezt "dobta".
Pedig a lehetősége a legtöbb(!) embernek meg van.
igen, ez így van. Kislány koromban döntöttem el, hogy egyszer el szeretnék jutni Velencébe, ez azóta már kétszer is sikerült.
Tavaly eldöntöttem, hogy idén elmegyek egy öt napos továbbképzésre, ami elég drága dolog. Szombaton indulok. Nem nehéz dolog, csak tenni kell a dolgokért, és nem csak sírni, hogy úgyse sikerül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!