Jehova Tanúi szerint mi az élet értelme?
"A keresztényésgről, mint szervezetről sok embernek rossz a véleménye, ez igaz. De legalább annyian nyilatkoznak Jehova TAnúiról is negatívan."
A kereszténységről, mint a felekezetek zavarba ejtő sokaságáról, az embereknek a ROSSZ GYÜMÖLCSEI miatt van rossz véleménye!
Jehova Tanúi-t miért is bírálják? Talán mert istentelen rítusaik, szokásaik vannak, mert nem tarták be a szeretet törvényét? Vagy mert Istent gyalázó tanokat tanítanak?
Mert az emberi háborúkban ki-ki a saját hazája oldalán kölcsönösen gyilkolásszák egymást testvérgyilkosokként! Tudod, nekem volt részem a háborúban, és a legnagyobb aljasságnak és képmutatásnak tartom, amikor valaki "keresztényként" megmagyarázza, hogy miért "kell" ezt tennie!!!
És akkor te ezek után még megkérdezed, hogy "mivel" tudjuk mi bizonyítani az életünkben a szeretet?!
Ügyes vagy!
"A történelmi egyházak szerepe nélkülözhetetlen. Mert amíg a tanúk azon a módszeren kívül, amit csinálnak prédikálás címen, semmi egyebet nem tesznek, hogy elérjenek embereket. A történelmi egyházak jelen vannak a világban, úgy, ahogy azt Krisztus meghagyta, és nem kivonulnak, ahogyan azt a tanúk tezsik."
No ez jól példázza, hogy mennyire messze is vagy te valójában a 9 éves Tanú élettől. Ezt felesleges lenne cáfolgatni, mert akkora hazugság, mint ide Óbuda! Aki ismer minket, pontosan tudja, mi az igazság, aki meg nem, majd megtudja. Nem ez a megfelelő fórum, hogy ezt cáfolgassam!
"AZt mondtam, hogy nem vagyok tagja egy egyháznak sem, de azt nem, hogy nem járok közösségbe. :o)"
"Pál apostol nem beszélt vallásról. Életmódról beszélt."
"Jézus azért mondta, mert mintahogy Pál, Ő sem akart vallást, szervezetet alapítani. Tök ciki, mi? :o))"
Mivel is indoklod ezeket a bibliából?
"-Sajnos nem ezt teszik a tanúk.....:o( De nem is szükséges azt tenni. Ahhoz kikellene vonulni mindenből, és úgy élni, öltözködni, ahogy az első századi keresztények tették. Egy keresztény embernek a mindenkori helyzetben kell tudnia megállnia a helyét, az állandóan jelenlévő rosszban kell megmutatnia a hitével, és életmódjával..."
"Ahhoz kikellene vonulni mindenből, és úgy élni, öltözködni, ahogy az első századi keresztények tették."
Miből is vonultak ki az első sz.-i keresztények? Mindenből? Tényleg? Ahhoz képest elég mély nyomot hagytak a világon! Meglepődnél, hogy az ember mennyire hasonlóan él, mint elődei. Már az élet alapvető dolgait tekintve nem nagy a különbség. De mi köze ehhez az öltözködésnek?
Te itt külsőségekről írsz, melyek teljesen másodlagos szerepet játszanak!
"Egy keresztény embernek a mindenkori helyzetben kell tudnia megállnia a helyét..."
Mert szerinted a Tanúk szerzetesi életet élnek, vagy netán aszkéták? Nagyon is ott vannak mindenhol, pl. elsőként, vagy az elsők között vannak a katasztrófák helyszínein és nem csak a testvéreiknek segítenek. Mellesleg mi dicséretesebb annál a munkánál, ha valakinek az életminőségét jelentősen megváltoztatja az igazság ismerete, melyet a Tanúkon kívül ki visz el nekik?
"Ő nem közösít ki senkit." Ja, valszeg téged kiközösítettek, igaz? Pedig Bibliai eljárásmód, te sem tagadhatod!
Az élet értelméről hosszasan lehetne beszélgetni, még úgy is, ha a "relatívitását" félretesszük és csak a valóságos, mindenki számára tapaszatalható, Isteni áldásokról beszélünk. Ezeken elmélkedni kell, miután elolvastad a Bibliát. Nyilvánvaló, hogy nem az életünk egy résztevékenysége csupán az életünk értelme, mely amúgy is nemsokára megszűnik, nem tart örökké.
Vagy te erre nem is gondoltál?
Kedves Beszélgető Társam!:o)
Azért kérdeztem, mert nyílván tudatában vagyok annak, hogy a hű és bölcs szolga szerint az eddig ismert biblia fordítás írói nem álltak a Szent Szellem vezetése alatt, vagyis őket nem ihlette az ISten. Emlékszem, hogy azt tanította, amit mondasz, hogy ember függő, és egyház függő a fordítás. Akkor elindulhatunk azon a vonalon, hogy nyugodtan megvizsgálhatjuk, vajon Jehova TAnúi vezető testülete az igazságot fordította-e le, vagy a saját tanítás rendszerükhöz igazították a fordítást?
A Mózes könyve ír arról, hogy amelyik próféta hamisan szól, az elbizakodottságból tette, attól a beszédtől nem kell félni, (annak nem is kell hinni:o) ) Amelyik beteljesedik, ott viszont az Isten szólt. (5Móz.18,21-22.)
A Vezető testületről ma már minden tanú tudja, hogy mióta megalakult a szervezet, megjövendöl időpontokat, majd azokat kiigazítja. Igaz, hogy bocsánatot sosem kér, viszont arról beszél, hogy készségesen beismeri, hogy tévedett. Igen, de szerinted aki ennyit jövendöl, és mond hamis dolgot, annak elhihető feltétel nélkül, hogy a bibliát pedig Isteni ihletettség alatt írta?
És ha majd kiderül, hogy nem? Akkor is bocsánatot kér? Pál ezt nagyon ügyesen megoldotta, azt mondta, hogy mindennek járjatok utánna, és mindent megvizsgáljatok. Neked vajon az igazság kell, vagy az az igazság, amit az egyházad tesz eléd?
HA nem, akkor vesd össze más biblia kritikákkal, magyarázatokkal amiket a hű és bölcs szolga állít. Ők is ezt tezsik, ha voltál már akármelyik Béthelben biztosan láttad a könyvtárat, a bibliai kommenteket, és biztosan tudod azt is, hogy a sokat szidott ENSZ tagja volt legalább 10 éven át a szervezet, magyarázat szerint a könyvtár miatt. Ha ők olvashatnak, és levonhatják ők a következtetést egy tanítást illetően, ezt miért nem engedik meg a tagoknak? Mert ők nem állnak ihletettség alatt? Dehogynem. Aki Krisztushoz tartozik, az kérheti a Szent Szellemet, és meg is kapja, és az vezeti is. MIből gondolod, hogy a vezető testületnek fontos volt az igazság a fordítással kapcsolatban?
Üdv: ILdi
'ha ezek jól vannak lefordítva, akkor a Biblia többi része is?'
Érdekes kérdés! Ezeken kívül még rengeteg oldalon keresztül pontos, a lehető legpontosabb az Új Világ Fordítás. Lehet bírálgatni, csak az a baj, hogy ezt olyanok teszik, akik messzemenően nem pártatlanok, és sokszor olyan tanokat akarnak mindenáron erőltetni, ami azoknak az egyházaknak a tanítása, ahová az illetők valamilyen módon tartoznak. A legtöbb bibliafordításnak a megítélése azon emberektől függ, akiknek íródott, de ők erősen elfogultak is egyben. és ez nem jó! Megfigyelhető, hogy szinte bármekkora hibák is vannak egy fordításban, azoknak, akiknek íródott, nagyon is megfelel. És ez megint nem jó, de az emberek már csak ilyenek, sokaknak nem az Isteni igazság kell, bőven elég nekik az egyházuké. Jehova Tanúi viszont nem erre törekedtek az Új Világ Fordítással. Nekik igenis fontos volt az igazság, ezt még te is elismerted, amikor kapásból nem tetszett a feltételem, és más Íráshelyeket keresnél annak bizonyítására, hogy mennyire rossz is ez a fordítás. Hát most rossz, vagy nem?
Nem, a Tanúk mindenhol igyekeztek kijavítani azt a sok-sok súlyos hibát, ami jellemez sok fordítást. Ez a fajta szemlélet a történelmi egyházak fordításainál nehezen tettenérhető, már csak azért sem, mert annyira ragaszkodnak a hibáikhoz.
Néhány rossz fordítási hely:
- a II.Pt.3:10. vége ...és a
föld meg a benne levő munkák feltárulnak. /Ez a recsegve ropogva elmúlikos/
Tanúk szerint ezt nem szó szerint kell érteni.Szóval mégegyszer: milyen munkák
tárulnak fel????
-Máriát leasszonyozzák amikor még nem ismeré /Biblia-i
értelemben/ Józsefet. Ugyan a Lk. 1: 27.ben elmondja, h. Gabriel
elküldetett egy szűzhöz, mégis így köszön a 28.-ban: Jó napot, te nagy
kegyben részesített asszony...
-Íme a reinkarnáció: ... újra kell születnetek.
Jn.3:7.
-Egy kis önmegváltás: ...folyton munkáljátok
megmentéseteket...Fil.2:12.
-És mi jár a gonosz rabszolgának ? Nem vágják
ketté csak: ... megbüntetik őt a legnagyobb szigorral... Csak nem
hazabeszélnek? Mt.24:51.
-Még a minta imát is kiforgatták. Nem a vétkeket
kell megbocsátanunk egymásnak, hanem adósságainkat, miként mi is
megbocsátunk adóssainknak.Mt.6:12.
-Aki nem ezt a tanítást viszi ne fogadjátok otthonaitokba és ne is
köszöntsétekbe mindkét helyre betették a SOHA szót. És akkor ne is szóljunk
arról, h. itt azokról van szó, akik nem vallják a testben megjelent
Krisztust és nem azokról, akik a tanú szervezetet elhagyták.Akik eljöttek, azok közül többen
valljuk, hogy a Kr. testben megjelent.Tehát nyugodtan lehet köszönni!
II.Jn.7.10.
-És milyen rafkók a Lk.10:4-ben ugyanaz a ne köszöntsétek van, de
ők hogy fordították? ... és senkit ne öleljetek meg üdvözlésképpen az úton.
-Most figyelj a tanúknál mit jelent a bizalom: Járuljunk tehát
/Károliban:bizodalommal, ökum.-ban bizalommal/ beszédbeli nyíltsággal a ki
nem érdemelt kedvesség trónjához, h. irgalamasságot nyerjünk, és ki nem
érdemelt kedvességet találjunk megfelelő időben jövő segítségül.Zsid.4:16
Azért ilyet kitalálni már komoly, nem ? A beszédbeli nyíltságon inkább a
kertelés nélkül jól odamondást értjük.
-Az élek pedig többé nem én, hanem él
bennem a Kr. ezt imigyen tekerték: Kr.-al együtt oszlopra vagyok
feszítve.Nem én élek már, hanem Kr. él velem egységben. ...Gal.2:20 / Nem én
élek Kr.-al, Kr. él velem!/. Azonkívül a bennem egész más mint a velem.
-Júdás éjjel azt mondja Jézusnak: Jó napot, Rabi !Mt.26:49.
...ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni
néktek.Fil.3:15.
-Most figyusz: ha pedig elmebelileg bármilyen vonatkozásban
másra vagytok hajlamosak, az Isten majd kinyilatkoztatja nektek a fent
említett magatartást. Ez már nagyon súlyos.
stb.....
Milyen jó, hogy a Biblia és annak szelleme egészen más mint ami az
UV-ből lejön.
Akinek van füle a hallásra, az meghallja. :o) Akinek a hű és bölcs szolga bedugja a fülét, az nem. :o)
Üdv: Ildi
- Mt.26,49.„Jó napot, Rabbi!” - mondja Júdás az éjszaka kellős közepén.
- Jn.3,7. „… újra kell születnetek.” Az Úr Jézus ezek szerint a reinkarnációt tanította. (Persze egészen más, és helyes, ha újonnan születésről van szó!)
- Jn.6,53. „… ha nem eszitek … nincsen életetek önmagatokban.” Tessék kimondani és végiggondolni: „életetek önmagatokban.” Ez halhatatlanság lenne! Ellentmond a Szentírás egészének, és a Jn.5,26-nak, ahol az áll, hogy „amiképpen az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában.” Mindenki más örök életet kaphat, de nem halhatatlanságot.
-Jel.3,20. „Íme! Az ajtóban állok és zörgetek …” Itt éppen az a vers értelme, hogy Krisztus kívül, az ajtó előtt áll, és az embertől függ, hogy beengedi-e. Ha valaki az ajtóban áll, nem kell hogy zörgessen vagy engedélyt kapjon, mert már a helyiségben van. Ez a berontás idegen az Úr Jézus velünk való bánásmódjától.
- A ki nem érdemelt kedvesség” fordítás a „kegyelem” helyett. Az akasztásra ítélt bűnöző fütyül arra, ha a köztársasági elnök bemegy a cellájába, megsimogatja, nyalókát visz neki, jól elbeszélget vele. Azaz ki nem érdemelt kedvességet gyakorol vele. Attól még a bitófán végzi. Sokkal jobb volna számára, ha elnöki kegyelemben részesülne.
- A „megmentés” fordítás az „üdvösség” helyett. Amikor 1912. ápr. 14-én a Titanic elsüllyedt, a jóval több mint 2.000 utasának mintegy harmadát megmentették. Ettől még nem üdvözültek. Amikor István vértanút megkövezték, őt senki nem mentette meg, mindazonáltal kétség nem fér hozzá, hogy üdvözült.
Hogy miért nem lehet ihletett a vezető testület? Annak több oka van. Az egyik, hogy a hű és bölcs szolga ónjelölt próféta, ahogyan azt már tudja minden tanú a sikertelen próféciák miatt. Csak nem merik beismerni. :o) Aki önjelölt próféta, annak önös érdekei vannak, mégha a jóság ruhájába is bújtatja azokat. A híveket éveken át azzal etették, hogy az ENSZ fogatlan oroszlán, miközben ők is tagok voltak. Vagyis folyamatosan hazudnak.
A hű és bölcs szolga nevet a bibliából vették, önazonosítónak használják az egész igeverset, miközben "csak" egy példázatról van szó, és nem jövendölésről. Vagyis a bibliai képeket, viselkedéseket magukra vonatkoztatják, egyedül üdvözítő egyháznak állatva be magukat. Isten Lelke ilyet soha nem mondott!! Nincs üdvözítő egyház, üdvözítő Krisztus van. Aki hozzá megy, annak örök életet ad, és nem annak, aki a Jehova Tanúi szervezethez tartozik.
És nem utolsó sorban azért nem hitelesek, mert magát a Szent Szellem fogalmát sem értik, mégha tudják is mit jelent. (?) Vagyis nem a Szent Szellem vezeti őket, hanem a saját következtetéseik. Az pedig messze áll az Istenitől.
Alant olvasható összefoglalásként, hogyan is vélekednek a Szent Szellemről. Érdemes elolvasni. :O)
A "szent szellem"
A Társulat tagadja, hogy a Szentlélek személy, ennek megfelelően az ÚVF-ban a Szentlélek végig "szent szellem", kis sz-szel. Az "Ördög" a (helyes) társulati logika szerint azért kezdődik nagy Ö-vel, mert beszél, tehát személy (pl. Lk 4:3). Az ÚVF-ban ugyanakkor nem a Lélek vagy a Szellem (görög pneuma) mondta meg, hogy mi lesz az utolsó napokban, hanem "az ihletett kijelentés" (1Tim 4:1); így valóban nehéz arra gondolni, hogy a Lélek (aki ugyancsak beszél stb.), szintén személy. A Lélek személy voltát a Társulat már a Szentírás első verseiben el akarja tüntetni (1Móz 1:2): nem Isten Lelke vagy Szelleme, hanem "Isten tevékeny ereje lebegett a vizek felett" (pedig az eredetiben egyszerűen a rúah = lélek, szellem szó áll). Ugyanígy a Társulat szerint Krisztus csak arkangyal, tehát az angyalok, a "szolgáló lelkek" közé tartozik, akik egyszerre csak egy helyen tudnak lenni. Mivel azonban az 1Pt 1:11 eredeti szövege szerint a próféták azt kutatták, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést a Krisztus bennük levő Lelke, a birtokos szerkezetet (Krisztus Lelke) felbontotta: "egyre csak azt vizsgálták, hogy mely sajátos időszakra, illetve miféle időszakra mutat a bennük levő szellem Krisztusra nézve". Így próbálta elkerülni a Társulat azt a kérdést, hogy hogyan lehetne Mihálynak, egy szolgáló léleknek / szellemnek saját lelke / szelleme? Mivel a Társulat szerint a "szent szellem" legfeljebb Isten megszemélyesítése, nem a harmadik isteni személy, az ÚVF-ban a Lelket jelölő szó (görögül pneuma) nagy Sz-szel van írva, ha a Társulat szerint Jehovára utal, és kis sz-szel, ha csak Jehova megszemélyesítése: "Jehova pedig a Szellem, és ahol Jehova szelleme van, ott szabadság van. Mi pedig, miközben leplezetlen arccal visszatükrözzük Jehova dicsőségét, mindnyájan átváltozunk ugyanarra a képmásra, pontosan úgy, ahogy Jehova, a Szellem véghezviszi ezt" (2Kor 3:17-18). Mivel a Társulat tagadja, hogy a Szentlélek minden Krisztushívőben benne lakik, Júdás levelének bűnökkel teli szakadárjaival sem az volt a baj, hogy nincs bennük Lélek, hanem az, hogy "nincsen szellemiségük" (Júd 19).
MIelőtt vád érne, hogy nem igaz, miszerint az ENSZ tagja volt a Tanúk szervezete:
Stephen Bates, vallási ügyek tudósítója
2001 Október 8, hétfő
The Guardian
Az ENSZ-et most arra kérik, hogy vizsgálja ki, miért adtak társulási engedélyt Jehova Tanúinak, az USA-ban keletkezett fundamentalista keresztény szektának, amely az ENSZ-t a Jelenések könyvében megjövendölt skarlát színű vadállatnak tartja.
Az hatmillió fős vallási csoportnak Angliában 130 ezer követője van. Az elkülönült tagok képmutatással vádolták a Tanúk idős emberekből álló vezető testületét, amiért titokban elfogadták a kapcsolat egy olyan szervezettel, amelyet továbbra is csak apokaliptikus kifejezésekkel illetnek. Maga az ENSZ tegnap bevallotta afeletti meglepetését, hogy a szektát, amelynek hivatalos neve Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat, az elmúlt tíz évben befogadták a nem kormányzati szervezetek közé. Amint egy volt tag mondta: "Szembetűnő a következetlenség az Őrtorony Társulatnak az ENSZ-ről mint ördögi szervezetről festett állandó képe és a kulisszák mögötti próbálkozásai között, hogy elnyerje ennek a szervezetnek a tetszését. Ha az egyes tagok tudomást szereznének bármilyen hivatalos kapcsolatról, fel lennének dúlva. Teljesen elképzelhetetlen lenne az Őrtorony Társulatról, hogy az ENSZ alapokmányának eszméiben osztozzon, hacsak nem feltételezzük azt, hogy az ENSZ Isten általi elpusztítása összefér ezzel az alapokmánnyal.
A Tanúknak, akikkel a nem tagok legtöbbször akkor találkoznak, amikor az ajtóban próbálnak téríteni, már előzőleg is szembe kellett nézniük a rossz vallás vádjával. Különösen azért, mert a vezetőik ragaszkodnak ahhoz, hogy a tagok nem kaphatnak vérátömlesztést, és az USA-beli vádemelések miatt, amelyek Tanú tanítók gyermekekkel szembeni szexuális visszaélését leplezték le. Azok a követők, akik kritizálják a Tanúk vezetőségét vagy megkérdőjelezik döntéseiket, rutinszerűen "ki vannak közösítve". Ez azt jelenti, hogy a tagoknak és a családjuknak kerülniük kell őket.
A New York-i vezetőség a múlt évben homályos és nem túl sokat reklámozott döntést hozott a vérátömlesztés tiltásának módosításáról. Vélekedése szerint Isten kijelentette neki, hogy egyes vérelemek átömlesztése elfogadható, ha azt megtérés követi. Ez a döntés azonban túl későn érkezett azon többszáz tag számára, akikről tudni, hogy azért haltak meg, mert visszautasították a vért. A gyermekekkel való visszaélések esetében a vezetőség - bár ez szinte teljesíthetetlen kikötés - két független tanú meglétéhez ragaszkodik, mielőtt a vádakat kivizsgálná. Az Őrtorony Társulat az ENSZ-t és annak elődjét, a Népszövetséget 80 éven keresztül szidta abba a hitben, hogy a hamis vallás világbirodalma, amelyről a Jelenések könyve szól. Egy nem régi kiadványa, amely azóta jelent meg, hogy a szervezetet elnyerte az ENSZ-beli elismerést, úgy írja le az ENSZ-t, mint amely "undorító dolog Isten és az Ő népe szemében."
Egy belső dokumentumban az Őrtorony Társulat "teokratikus hadviselésnek" nevezi egyik eljárását. Ez azt jelenti: "A szellemi harc idején helyes félrevezetni az ellenséget az igazság elrejtésével. Ez önzetlen cselekedet, nem sért senkit, ellenkezőleg, sok jót tesz."
Az, hogy az ENSZ egy nem kormányzati szervezetet elismer - több mint 1500 szervezetről van szó - csak státuszt ad, nem ajándékokat [vagy: engedélyeket]. A minősítéshez a szervezeteknek fel kell tudni mutatniuk, hogy osztoznak az alapokmány eszméiben, hogy non-profit alapon működnek, "demonstrálniuk kell az ENSZ-ügyekben való érdekeltségüket és bizonyítaniuk, hogy el tudnak érni nagy tömeget vagy különleges hallgatóságot", illetve hogy kellő elkötelezettséggel és eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy hatékony információs programokat vezessenek az ENSZ tevékenységeiről.
Az elkülönült Tanúk úgy hiszik, hogy a tagok előtt nem reklámozott ENSZ-kapcsolat a szekta iránti tisztelet kiváltását célozta az olyan szkeptikus kormányokban, mint a francia, amely elutasította az egyházként való elismerést.
Paul Gillies, a Tanúk angliai szóvivője ezt mondta: "Nincsenek ellenséges érzelmeink a kormányzati testületekkel szemben, és amikor bizonyos ügyekben az ENSZ-t bemutatjuk, akkor sem fogjuk ezt tenni. Vannak jó és vannak rossz kormányzati testületek, ahogy vannak jó és vannak rossz politikusok. Mi elhisszük, amit a Jelenések könyve mond nekünk, de nem próbáljuk meg aktívan megváltoztatni a politikai rendszert." Az ENSZ egyik szóvivője azt mondta: "Azt hiszem nem vagyunk tisztában a hozzáállásukkal, amely valóban furcsának tűnik."
Azok az időpontok általában a Bibliai kronológiában létező dátumok, melyek jelentőségét nem mindig értették meg előre a Tanúk. De ez így volt az első sz.-ban is. Az apostoloknak is voltak téves várakozásaik. A Tanúknak elég kevés olyan téves várakozása volt, ami nem úgy teljesült, ahogy várták. A 75-ös, Bibliailag kiszámolható dátumot sem úgy adták elő a vezető testületben, mint ahogy a külső kritikusok rágalmazták meg őket. A szervezet soha nem állította magáról, hogy tévedhetetlen lenne, mint ahogy az apostolok sem voltak azok! Még az ihletett bibliaírók sem. A Társulat szintén tévedett már, és ezt készséggel beismerik, és változtatnak ahogyan szükséges.
Vajon ez mennyire jelemző a történelmi egyházaknál?
Nem volt a Társulat tagja az ENSZ-nek! Tudod mit jelent a teljes jogú ENSZ tagság? A részletek és a pontos indokok nélkül az állításod ferdítés és a tények elhallgatása.
Nem aggódj, az cikk, amit beidéztél nagy részében egy csúfos hazugság, még az a rész is, amelyik belekeveri a történetbe, oda nem illő módon a vérkérdést is! Ez is bizonyítja a teljes cikk manipulatív jellegét! Hazugágok és egy kevés még alattomosabb féligazság jellemzi az általam is réges-rég olvasott cikkedet!
Most nagyon mellé trafáltál, a jelen kommentem végén majd leírom miért.
Jehova Tanúi vezető testülete rendszeresen felhívja a testvérek figyelmét, hogy kutassanak, végezzenek alapos személyes kutatást a különböző forrásművek között! Ez magába foglalja a más fordítású Bibliákat is! Gyakorlatilag egyénenkénti kutatókat képez belőlünk, akiknek képeseknek kell lennie eligazodni a sok, sokszor különféle informáciban és meg kell tudnunk védeni a hitünket. Jehova Tanúi nagyon is komolyan gondolják a személyes és széleskörű kutatást akár könyvtárakban is, ha kell. Soha nem várta el a vezető testület, hogy vakon higgyenek nekik. Persze a Béthelben élők, dolgozók előnyösebb helyzetben vannak (pl. a magyar béthel dolgozói is), hiszen az ő könyvtáruk igencsak naximalistán van felszerelve. Minden Béthel, fordítói osztály a lexikonok, szakkönyvek tárháza, szerte a világon.
Nekem pl. ÚVF mellett persze a Károli-t is beleértve, ami minden Tanúnak megvan, hisz az ÚVF előtt azt használtuk, a Káldi, a Katolikus, az Ökumenikus, az Aranyosi, a King-James V., a görög, francia, német, latin és a héber nyelvű Bibliafordítások vannak meg.
Ez nagyon ellentétben van azzal, amit te mondasz!
"Ha ők olvashatnak, és levonhatják ők a következtetést egy tanítást illetően, ezt miért nem engedik meg a tagoknak? Mert ők nem állnak ihletettség alatt? Dehogynem. Aki Krisztushoz tartozik, az kérheti a Szent Szellemet, és meg is kapja, és az vezeti is. MIből gondolod, hogy a vezető testületnek fontos volt az igazság a fordítással kapcsolatban?"
Ez pedig megint nagy butaság! Te úgy állítod be Jehova Tanúi szervezetét, mint ha szét lenne választva papi és laikus osztályra, pl. katolikus módra. Ennek a fajta hamis érvelésnek valószínű pont az volt célja a Tanúkkal kapcsolatban, hogy ilyen álnok módon láttassák őket, holott pont nem ők vannak így megvezetve! Sőt így már az is valószínű, hogy honnan indult ez a rágalom rólunk.
Na és? Semmi gond. Ezért nem vagyunk elkeseredve, nehogy azt képzeld. Sőt ez bizonyítja, hogy azt tesszük, amit kell.
A társulat vezetősége soha nem nevezte magát prófétának, ennélfogva nem is lehet "önjelölt". Ezekkel a titulusokkal, rangokkal való dobálódzást szerintem a Tanúk esetében felejtsük is el, mert nem náluk élnek ilyen jellegű "méltóságok".
Ezek az "önös érdekek", amikkel a "vezető testületet" megtiszteled, úgy néznek ki, hogy a Vezető Testület tagjai, ugyanúgy részt vesznek a tanúskodó munkában, és minden közfeladatban a Béthelben (Brooklyn-ban) mint minden, "egyszerű" Tanú a földön, és nem hordatják magukat trónokon!
"Nincs üdvözítő egyház, üdvözítő Krisztus van. Aki hozzá megy, annak örök életet ad, és nem annak, aki a Jehova Tanúi szervezethez tartozik."
No, ilyet nem mondott a Biblia!
"És nem utolsó sorban azért nem hitelesek, mert magát a Szent Szellem fogalmát sem értik, mégha tudják is mit jelent."
Akkor miért is "szent lelket" írsz mindenhól? Most szent 'szellem', vagy 'lélek', azt gondolod, hogy mindegy? Nem, nem mindegy, a két fogalom a bibliában teljesen mást jelent! De amíg kevered a kettő jelentését, nehéz lesz megértened a szent szellem valódi mibenlétét!
Az "Őrdög" nem csak azért szellem személy, mert beszél! Abszolút megtévesztő, féligazságokkal akarsz cáfolni összett tanításokat.
Ez így inkorrekt! Gondolom, ettől becsületesebb vagy, vagy téged is jól átvágtak, amikor olyan szövegeket idézel, amik ilyen következetlenek és átlátszóak?!
Itt a végén kitérek arra, amire fentebb már utaltam.
Te azt állítottad, hogy 9 évig JT voltál, de azt sem tudtad, hogy a vezető testület, sem akik az ÚVF-t fordították (az állításoddal ellentétben), nem hiszi és nevezi magát "ihletetnek", mint a Bibliaírók! A fordítók valóban nem voltak ihletettek, a Társulat fordítói sem! Az "ihletettség" nem azt jelenti, hogy kapsz szent szellemet segítségűl. Az pedig, hogy ezt ne tudja, egy "mezei" Tanúra sem jellemző, nemhogy egy "vén feleségre"!
Természetesen figyelgetem a szövegedet, a stílusodat, vajon mit árulnak el rólad? Hidd el, többet, mint hinnéd!
Azért még a versekre reagálok.
Jóccakát!
"Mivel a Társulat szerint a "szent szellem" legfeljebb Isten megszemélyesítése, nem a harmadik isteni személy, az ÚVF-ban a Lelket jelölő szó (görögül pneuma) nagy Sz-szel van írva, ha a Társulat szerint Jehovára utal, és kis sz-szel, ha csak Jehova megszemélyesítése: "Jehova pedig a Szellem, és ahol Jehova szelleme van, ott szabadság van."
Ehhez előljáróban annyit, hogy ez az idézet pl. egy súlyos hibát ejtett a szavak jelentése terén, ugyanis a "szellem"-et jó alaposan keveri a "lélek" szóval. Így az idézetek következetlenek és pontatlanok lesznek. Tán ez a szándék?
"az ÚVF-ban a Lelket jelölő szó (görögül pneuma) nagy Sz-szel van írva"
A Szellemet jelenti a görög pneuma szó, nem pedig a leket!
És a fordításban valóban úgy következetes, ahogy az ÚVF fordítja! Mellesleg ezeket a szavakat sok fordítás teljesen következetlen módon keveri-kavarja. Pedig a "lélek" a bibliában két dolgot jelent az embert magát, személyiségével és testével együtt, vagy pedig az életét.
Ezeket a héber ne′fes és a görög pszü·khé′ szavakkal jelölik.
A "szellem" kifejezésnek pedig legalább 6 jelentése van a "széltől" a "szent szellemig".
Ezek pedig a héber rú′ach és a görög pneu′ma szavak.
A héber és görög szó utalhat:
1. a szélre,
2. a földi teremtmények tevékeny életerejére,
3. az ember jelképes szívéből fakadó indítóerőre, ami arra ösztönzi, hogy bizonyos módon beszéljen és cselekedjen,
4. láthatatlan forrásból származó ihletett kijelentésekre,
5. szellemszemélyekre és
6. Isten tevékeny erejére, a szent szellemre.
Tehát nem olyan egyszerű szó, mint a "lélek", de azért jól érthető a jelentése, csak ehhez az kellene, hogy a fordítások minden versben a megfelelő szavakat használják, nem cserélgetve őket önhatalmúlag fel egymással.
A szent szellem nem szent lélek, mert a "lélek" magáta az embert, vagy annak életét jelenti, és nem halhatalan! (Ezékiel 18:4; Máté 10:28)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!