Miért tiporják, nézik le a kevésbé szép nőket?
Magamból kiindulva, ugyebár nem vagyok egy túl nagy szépség, de valahogy úgy érzem, hogy ezért sokan lenéznek. Volt már olyan is, hogy idegen emberek, pár fiú vonult az utcán, én mentem valahova, és az egyik beszólt, hogy de csúnya vagy:( azután persze amikor már nem láthatta senki, sírtam sokat...
Volt már olyan is, hogy bent voltam valahol és kiszolgáló csajok, vagy máskor éppen fiúk, összesúgtak, rámnéztek és elkezdtek nevetni:( Nem is gondolják, mekkora szomorúságot okoztak nekem. Igazából semmi különös nincs a külsőmön, egyszerű kinézetű vagyok, nem viszek túlzásba semmit...talán furcsának látnak, nem tudom, de teljesen el vagyok keseredve. Mindig megnézem, nincsen elkenődve a smink, vagy ilyenek, ezért nem értem. Csak azért nevethetnek, mert iszonyat csúnya vagyok, még ha én nem is látom magam annyira durván csúnyának. Barátoktól is kérdeztem már, de ők nem látnak csúnyának, sőt valaki szerint szép is vagyok. Persze ők szeretetből mondhatják.
Próbálok nem foglalkozni ezekkel, de mégis bánt a dolog.
A másik tapasztalatom pedig az, hogy ha valaki nem elég szép, akkor akár szerelemben, akár beilleszkedésben kisebb a siker lehetősége. Vagy ha mondjuk a kiszolgálásról, vagy egy közös programról van szó, aki nem szép, azzal nem is szívesen van valaki, vagy nem kedves vele.
Nem is tudom, hogy lesz-e férfi, aki szeretni fog igazán így is, hogy mások esetleg nem lenéznek, vagy beszólnak, nem lesz-e kényelmetlen neki.
Képet semmiféleképpen nem szeretnék küldeni, mert a kérdésem inkább nem rólam szól, hanem úgy a kevésbé szép nőkről:)
Na kicsit túl sokat írtam, de muszáj volt:) A lényeg, hogy más is van így? Ti kiszoktatok nevetni valakit, ha nem szép, vagy kicsit fura a külseje? Ha igen belegondoltok, mit érezhet? Vagy aki szép, azt is kibeszélik?
Köszi:)
(18/l)
Ez azért van így, mert a szépség nagyon relatív. Bátyámmal együtt dolgozom és múltkor eljött hozzánk egy 20 év körüli nő. Nem nézett ki rosszul, de nem volt egy kiemelkedő szépség sem. Elment, erre bátyám ott áradozott róla, hogy milyen tuti nő volt, milyen tökéletes stb stb. Kinek mi szép.
Egyébként én is jártam már úgy, hogy Balatonon nyaraltunk barátnőimmel. Nem vagyok egy sovány alkat, bár kövér sem vagyok. Az alkatommal tisztában vagyok, így csak olyan ruhákat húzok, amelyek inkább takarnak, de nem lógnak rajtam. Felvettem egy térdig érő ruhát és elmentünk sétálni. Elhaladtunk 2 srác mellett, valamiről beszélgettek, amiből azt hallottam, hogy: olyan vastag volt mint annak a csajnak a lába. Rám gondolt, tudtam hogy rám gondolt, mert a 3 barátnőm kifejezetten vézna, csak én lógtam ki a sorból. Elképesztően bántott. Ez 2 éve volt, azóta nincs se rövidnadrágom, se szoknyám, nyáron is csak hosszúnadrágot vagyok hajlandó felvenni, hosszított felsővel, ami legalább combközépig ér. Utálom a nyarat, hála annak a 2 srácnak. Fürdőruhám sincs egyébként azóta, még a saját szüleim előtt is szégyellek akár egy rövidnadrágot húzni, 30 fokos melegben itthon, ahol senki nem lát, hosszú nadrágban tolom.
köszönöm ezt a sok választ, nem is gondoljátok mennyit segítettetek:)
azt teljesen eltaláltátok, hogy szerintem is látszódtah az önbizalomhiány rajtam...valóban kicsit félénk lehet a tekintetem:(
nem mindig sikerül határozottnak lennem...de megpróbálom változtatni ezen, és megfogadom a tanácsokat:)
A szépség valóban relatív, de csak bizonyos határok között.
"A másik tapasztalatom pedig az, hogy ha valaki nem elég szép, akkor akár szerelemben, akár beilleszkedésben kisebb a siker lehetősége"
Ezen nem kell meglepődni, ez így van.
Ahogy a legtöbb nő számára az 1. nem vonzó, a 2. vonzó
Ugyanúgy a férfiak számára sem vonzó az 1. és vonzó a 2.
És így nem is szimpatikusak legalábbis elsőre, emellett az 1. képhez hasonló nők is úgy gondolják, hogy biztos lesz majd jól kinéző férfit "fognak" maguknak. Mivel ez nem megy, a rossz kinézetre még rádob egy lapáttal az alacsony önbecsülésével.
A belső értékek hosszútávon kezdenek el fontosak lenni, először mindenki a másik külsejét méri fel.
23/F
Az emberek szeretik a szép embereket. Erről statisztikákat is vezetnek, miszerint a szép embereknek ugyan abban a munkakörben magasabb a fizetésük, könnyebben találnak állást vagy párt. Ez mindig így volt, nincs ebben semmi furcsa.
Viszont, a legtöbb ember, akinek ilyen bajai vannak, mint neked, csak beképzeli magának a dolgokat. Nincs akinek ne szóltak volna be legalább egyszer az életében az utcán. Vannak a világon bunkó tirpák emberek és sajnos nem zárják őket a pincébe. Ha ők megtalálnak, nem kell semmi különös dolognak lennie rajtad, hogy beszóljanak.
Igen kevesen rendelkeznek topmodell külsővel.
Amúgy nem azért szoktak elsősorban beszólni, mert valaki"ronda", hanem mert bunkók, és csak a támadási felületet keresik.
Vagy más esetben valamiért unszimpatikus az illető, de igazából nem tudja magának sem megfogalmazni, hogy miért, ezért a külsőségekbe köt bele.
Biztos észrevetted, hogy vannak pl. duci lányok, akiket ez nagyon zavar, bizonytalanok, és úgy érzik, hogy állandóan a súlyuk miatt piszkálják őket, más duci lányok meg vidáman, önbizalommal virulnak.
Szóval ha valami zavar a külsődben, és tudsz rajta változtatni, akkor tedd meg, de a legfontosabb az önbizalmad és önmagad megtalálása, mert akkor teljesen más lesz a kisugárzásod.
Én tudom, értem, hogy miről beszélsz.
Sajnos én is úgy járok mindig, hogy - míg én kis "átlagos" vagyok -, a barátnőim csodaszépek. Így mindig átélem ezt, amit itt többen is írtak, mikor együtt vagyunk. Példák:
1. Szőke, hosszú hajú, vékony barátnőmmel pár éve együtt mentünk nyáron egy szabadtéri színházi előadásra. Előtte vettünk mindketten egy-egy perecet. A perec-eladó srác reakciója: barátnőmnek nagy bókolások közepette szépen becsomagolva, hajbókolva nyújtotta át a perecet, a visszajárót szintén szépen a tenyerébe helyezve, miközben arról győzködte, hogy az előadás helyett maradjon ott vele. Nekem pedig (rám sem nézve) odahajította (szó szerint!!!) a percet, meg apróban a több száz forint visszajárót (rosszul kiszámolva), és még akkor sem segített, mikor négykézláb szedhettem a szétgurult érméket a földről.
2. Az előbb említett barátnővel buliba mentünk egy este. Pár srác egy udvarban bográcsozott, nem messze a bulitól. Meglátták a barátnőmet, és hívták, hogy ő is csatlakozzon a főzéshez/evéshez. Barátnőm mondta, hogy de ketten vagyunk. Srácok kritikusan végigmérnek, majd egy egyik: "Hát, ha nagyon akarod, ő is jöhet." De nekem végül nem hoztak széket sem, úgyhogy otthagytam őket. Barátnőm jófej volt, közölte, hogy ilyen bunkókkal nem akar lenni, és jött velem.
3. Más baráti társasággal Balatonon, négyen voltunk, mászkáltunk délután a partnál. Srácok csapat jött szembe, és megálltak, hogy hívnának minket buliba estére. Majd kikötötték, hogy négyünk közül igazából csak két lányra gondoltak... (Ki lehet találni: én nem voltam köztük...)
Ezek túlzásnak tűnhetnek, de higgyétek el, nem azok.
Persze nem egymás utáni napokon, hanem sok év alatt gyűltek össze ezek a rossz élmények.
Most 27 vagyok, változtattam magamon, fogytam 15 kilót. Figyelek jobban a hajamra, máshogy öltözöm.
Nem mondom, hogy szép lettem, de beszólogatásokat már nem kapok. Kis lépés előre, de sokat számít.
köszönöm, nagyon kedvesek vagytok:) tényleg köszi:)
utolsó előtti...nagyon sajnálom, hogy ilyen voltak:( teljesen megértelek:( de fel a fejjel, értékesebb, tartósabb kapcsolatokban, sokkal többet számít, amilyen te magad vagy, nem pedig a kinézeted:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!