Miért gondolja mindenki, hogy a mai mesék ártalmasak a gyerekekre?

Sztem az más, amikor az ember átéli a brutalitást gyerek korától kezdve, mintha csak látja. A képi világ az gyakran eltávolítja az ábrázolt eseményeket az érzelmektől, még akkor is, ha olyan realisztikusan ábrázolják, mint a mostani rajzfilmekben. Ez általában jól szokott működni, de vannak olyan emberek, gyerekek (és nem is csak egy-kettő), akikben tudat alat azt az érzetet ébreszti, hogy ez normálisan, ennek nincsen következménye. És nemcsak az alapvető mentális gondokkal küzdőkre gondolok (aki kiugrik az ablakon, mert azt hiszi, tud repülni, mint Superman-sajnos ilyen is történt). Igaz, nem közvetlen a hatása, de nyilván ez is belejátszik abba (meg a filmek meg a tévé egyáltalán meg hogy a szülő ma már inkább leteszi a gyereket a tévé elé mesélés helyett), hogy manapság sokkal agresszívebbek a gyerekek alapvetően ingerszegányebb vagy békésebb környezetekben is és sokkal kevésbé érzékelik a határokat.

Meg van egy csomó rajzfilm, ami már inkább az effektekről, hanghatásokról, monumentalitásról szólnak, a gyereknek ezek lesznek a mércék ahhoz, hogy mi számít érdekesnek és izgalmasnak, sokan közülük nem fognak egy könyv után nyúlni, hogy az milyen izgalmas. Nem is beszélve arról, hogy egyes meséknek már igazi pozitív üzenetük sincsen a célkorosztálynak.

Ez persze nem mindegyik mesére, rajzfilmre vonatkozik, rengeteg szuper mese készül most is (ha csak a nagyon híresek közül kellene választani, sztem pl. a Phineas és Ferböt nyugodt szívvel nézhetik a törpök) :).

Én 25 éves vagyok, és amikor én voltam kicsi, az akkori mesékre mondták azt, hogy gagyik és csak butul tőle a gyerek. Most meg a mostaniakra mondják. Minden generációnak a saját gyerekkori meséi számítanak etalonnak :)

Én imádtam a gyalogkakukkot, a Tom és Jerry-t (bár ezek már akkor se voltak újak), vasárnaponként el sem lehetett volna vonszolni a Kacsamesék vagy a Gumimacik elől ovis meg kisiskolás koromban (erről jut eszembe, van itt valaki, aki olyan öreg, hogy emlékezzen rá, amikor megszakították a kacsameséket? :D Életre szóló trauma volt :D). Egy csomó felnőtt ezeket is hülyeségnek tartotta. A Tapsi Hapsiról és társairól nem is beszélve, de akkoriban ment a Batman is rajzfilmben, ami nem éppen egy bűbájos mese volt, mégse lettem egy agresszív barom :) Vagy ott volt az Én pici pónim, na persze nem ez a mai, hanem az a régi, mai szemmel iszonyúan giccses változat, azt is néztem.

Lehet, hogy a korombeliek ezeket igényesebbnek tartják, mint a mostani rajzfilmeket, de szerintem ezek is épp elég bugyuták, vagy éppen agresszívek voltak. Csak gyerekként az ember ezeket egész máshogy fogja fel.

Én néha a világból ki tudnék szaladni, amikor a fiam mesét néz a Minimaxon, de ártalmasnak nem gondolom ezeket a rajzfilmeket, csak felnőttként baromi idegesítőek tudnak lenni. Pl. ha ezeket meglátom: [link] a gutaütés kerülget. Ettől még nem káros, csak engem idegesít. Ha négyéves lennék, minden bizonnyal tetszene.

Az anime teljesen más tészta, azok általában nem is kisgyerekeknek készülnek. Az az RTL Klub hülyesége volt, hogy anno ilyeneket kezdett adni egy olyan műsorsávban, aminek a célközönsége a 7-12 éves gyerekek voltak kb. Fogalmuk nem volt róla, mi ez, de ha rajzolva van, akkor biztos gyerekeknek szól. De még ha valami Japánban esetleg gyerekeknek szól is, egyáltalán nem biztos, hogy egy európai gyereknek is azt kellene néznie, mert teljesen másként nevelik ott a gyerekeket, más világszemlélet van, ráadásul a kulturális különbségek miatt, egy életkorából adódóan kevésbé tájékozott személy, azaz egy kisgyerek valószínűleg sok dolgot nem ért benne, vagy félreért.

Nekem tulajdonképpen csak egy típussal van gondom, ezek az ilyen amerikai családi animációs filmek. Itt általában az a cél, hogy amikor anyu-apu elviszi a gyereket a moziba, akkor a gyereknek is és a felnőttnek is szórakoztató legyen, amit látnak, így nem csak mondjuk az anyukára van rásózva a mozizás a gyerekkel, hanem elmegy az egész család, mert a felnőttnek is vicces, több a bevétel. Nem is ez a gond, a Shrek pl. szerintem is jópofa, szeretem meg minden. De nem kedvelem ezeknek a filmeknek a szóhasználatát. Ha felnőtteknek szólna, semmi gond nem lenne vele, de ezek elsősorban a gyerekek kedvéért készülnek, az csak egy plusz, hogy a felnőtteknek is élvezhetőek. Na, arra akartam utalni, hogy túl sok a szleng ezekben a filmekben. Márpedig ezeket már a 4-5 éves gyerekek is vígan nézik, és szerintem nem lenne szükséges ezekre megtanítani a kicsiket. Először tanuljanak meg normálisan kommunikálni, az ilyen kifejezéseket úgyis felszedik nagyobb korukban a saját társaságukban.

Na jó, van még egy észrevételem ezekkel kapcsolatban: nagyon sok ilyen animációs filmben egy-egy klasszikus mesét "gondolnak" tovább, kicsit kitekerik, kifigurázzák, stb. De az a tapasztalatom, hogy azok a gyerekek, akik ezeket megnézik, az eredeti, klasszikus mesét nem is ismerik. Ez viszont szerintem így nincs rendben, nem a kívánt hatást éri el a film, hanem valami teljesen mást.

Na azért mese és mese közt is van különbség.

Pl az anime-k többsége nem lányregény, nem mese, hiába animációs, a legtöbb bizony felnőtteknek készült, csak itthon belenéztek: jé ez animáció, akkor mese, mehet a reggeli gyerekműsorba. Mondjuk a Dragon Ball is egy olyan anime, amit 10 évesen még elnézeget a gyerek, de most 23 évesen értem meg én is igazán.

A magyar népmesék se erőszakmentesek, amikor lekaszabolják a sárkányokat, boszorkányokat, vagy amikor az ördöggel ijesztgetnek.

Én is néztem mindent, de nem lettem sem őrült, se agresszív.

A magyar népmesék se erőszakmentesek, amikor lekaszabolják a sárkányokat, boszorkányokat, vagy amikor az ördöggel ijesztgetnek.

Igen, ez való igaz, ez kb. minden mesében ott van, a lényeg, az hogy hogy tálalják. És hogy mellette mire tanítanak!

Van az ismerőseim között egy lány. 20 éves, de még mindig retteg egy csomó dologtól, pl. filmektől, mert az egész gyerekkora úgy telt, hogy mindentől el volt zárva, minden dolog be volt nála szabályozva, nehogy baja legyen.

Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy miért lenne sokkal jobb valami gügyögős, idétlen rajzfilm a gyerek lelki világának. Múltkor sikerült a tv-ben elkapnom ezt a Dora-rémséget.

Az anime nekem is szívügyem. Szimplán nem gyerekeknek készült. Ahogy a szülő nem ülteti oda politikai műsort nézni a gyereket, úgy ez sem neki való. Viszont vannak nagyon aranyos, kedves animék is, azt hozzá kell tenni. Egyik barátnőm kishúga pár éve (akkor olyan 4-5 éves volt) állandóan egy animét, a Kaleido Start nézte. Igazából az egész szép színes, cirkuszi akrobatákról szólt.