Felnőtt létemre most voltam először temetésen, és nagyon kiborított. Mást is ennyire megviselt, amikor először vett részt temetésen?

Nekem is nagyapám halt meg. Az a baj, hogy hajlamos vagyok elfojtani az érzéseimet, és most is azt csinálom, és csak teljesen magamba fordulok, képtelen vagyok "kiadni magamból a fájdalmat". :/ és ez nagyon rossz, mert már a közérzetem is szar ettől, hogy ennyire magamba fojtom, de képtelen vagyok kiadni magamból a fájdalmat, vagy megszabadulni ettől a sz@r érzéstől.

Igazából nem volt szoros kapcsolatom vele, mert ő is ilyen érzéseit magába fojtó, zárkózott, mufurc ember volt, meg alkoholista, nem fürdött, meg igénytelen volt, nem kaptam tőle egész éltemben szinte semmit, semmilyen viszonyban nem voltunk. Az utolsó 2 évben lebénult, csak feküdt, és nem is szerettem meglátogatni, mert csak a bántás jött belőle, a rosszalló megjegyzések, de most meg dühös vagyok magamra nagyon, hogy nem voltam vele addig amíg élt. :(

Hogy nem tettem semmit azért, hogy jobban érezze magát abban a 2 évben, amikor csak feküdt. :( de nem lettem volna arra képes, hogy én tegyem tisztába, vagy akármi, anyám testvére gondozta, mert főállásban ezt csinálta, ezért kapott pénzt, de konkrétan nem látta el, bűz volt körülötte meg kosz, tömény sz@r meg húgy szag volt körülötte, meg jó, amíg nem volt lebénulva, akkor is igénytelen volt, de akkor legalább a wc-re kiment, stb., aztán anyám testvére kb a semmiért vette fel a pénzt, mert nem is takarította, és most tulajdonképpen magamra haragszom, hogy igaz, hogy nem tett értem egész életemben semmit, de én azért megpróbálhattam volna tenni azért, hogy neki jobb legyen, mégse tettem, most meg már nem tehetem, mert halott. :(

De most ahogy ezeket írom, legalább kibőgtem magam végre. Csak annyira rossz volt, amikor a temetésen megláttam őt, és agyilag képtelen voltam felfogni azt, hogy az ő teste van ott, látom őt, de még sincs ott. :(

23/L

Igazából azt érzem, hogy hiányzik nagyon. és olyan jó lenne, ha újra élne, és nem halt volna meg. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog hiányozni. :(

Olyan jó lenne még egyszer utoljára beszélni vele. Egyszer utoljára talán megpróbálni közeledni hozzá, nem tudom.

Megtenni többet érte, máshogy állni a dolgokhoz, és túllépni a saját sérelmeimen, hogy tőle sem kaptam semmit egész életemben.

Jó lenne, ha még egyszer úgy beszélgethetnék vele, hogy nincs lebénulva, nem csak fekszik és vegetál, és nem szenved, hanem tele van energiával, és örül, hogy élhet.

:(

Annyira sz@r embernek érzem magam. :(

Csak arra tudok gondolni, amikor még nem volt lebénulva 3 éve, és beszélgettünk mindenről, meg mesélt az életéről, hogy egészen kicsi kora óta dolgozott, és hogy mennyire kemény élete volt, és úgy hiányzik az a beszélgetés, és olyan rossz, hogy nem lesz több. :(

Hogy már sohasem beszélgethetek vele többet, és még az utolsó lehetőségemet is elszalasztottam, mert nem mentem be hozzá a kórházba, mert azt mondták, hogy már jobban van, meg jókedvű, és akkor egyszer csak meghalt. :(

Meg miután lebénult, azután rengeteget fogyott, és amikor átmentem hozzá, akkor azzal jött, hogy megdögleni is jobb lenne, mert ez így nem élet, meg hasonlók, és borzasztóan lehangoló volt az egész. és szeretnék úgy emlékezni rá, mielőtt még nem bénult le, és nem arra a mozdulatlan testre szeretnék emlékezni, amit a ravatalozóban láttam.

és folyton csak az a kép ugrik be, meg az, amikor elásták, mint egy kutyát, és hogy a férgek zabálják fel majd a testét, és ettől a hideg kiráz.

Nem tudom feldolgozni azt, hogy már nincs többé.