Mit szólnátok ahhoz, ha egy oktatótok ilyet adna elő órán? Nem felháborító?
És ha gyilkosság? Kit izgat? Az ölés, a gyilkolás hozzátartozik az emberiség történelméhez.
Az abortusz nem kellemes és kedves dolog, de joga van a nőnek eldönteni, h akarja-e a gyereket v sem. A következményeit úgyis ő maga viseli.
Amúgy meg le kell sz*rni az ilyen tanárt.
Kamu felvétel lehetett,amit az előző írt. Amikor még elvégzik az abortuszt,még embriónak sem nevezhető. Sikoltani pedig semmiképpen nem tud.
Az igazgatónak szólnék a helyetekben.
Nem tudom, egyetem, vagy középiskola-e a szóban forgó intézmény, de ettől függetlenül is ez egy olyan téma, ami nem képezi semmilyen iskolában vita tárgyát.
A felettesének kéne szólni, hátha észbekap.
"Kamu felvétel lehetett,amit az előző írt. Amikor még elvégzik az abortuszt,még embriónak sem nevezhető. Sikoltani pedig semmiképpen nem tud. " Nem, nem az. Nem úgy sikított, hogy igazából, hanem látszott az arcán, és ezt mi később sikításnak neveztük. Egyébként nem mondtam, hogy úgy nézett ki, mint egy baba. De nem embrió volt. Az abortuszt x időtől x időig lehet elvégezni, a felső határon már lehet, hogy így néz ki. Hiteles tudományos videó volt.
"Nem kell vele egyetérteni..."
Hát nem, de az, hogy tanórán ennyire erőlteti a véleményét, azt mutatja, hogy szerinte az ő véleménye a helyes, és diákokra "ráerőltethető", "rátukmálható", órai keretek közt ezt kell mondania.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!