Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Mire jó ez a túlzó magyarkodás...

Mire jó ez a túlzó magyarkodás? Magyar vagyok, de nekem ez sok.

Figyelt kérdés

Hülyén fog hangzani, de rémálmom volt.

Álmomban vitatkoztam a férjemmel, hogy miért vitte el a hátam mögött a gyerekeket Kárpátia koncertre. Egy parkban voltunk, egy várófélében. Félelem ült ki az arcára, maga után húzott, menekültünk, és felháborodott magyarok, mint valami szekta üldöztek. Befutottunk egy templomba, de a papok is az ő embereik voltak. Megkötöztek. Kiszabadultam, egy lány az utamba állt, félrelöktem, de csak nevetett, hogy nem tehetek benne kárt, mert magyar kisbabát vár.

Visszavittek egy óriási terembe, ahová nézőnek betereltek egy csomó Nagymagyarország pólós kisgyereket, hogy végignézzék a kínzásomat.

Na ekkor szólt az ébresztőórám. A víz is kivert. Egész nap ezen rágódtam.

Nem értem a fanatikus magyarkodást. Oké, legyünk rá büszkék, hogy magyarok vagyunk, de miért kell ezt, mint valami elvakult vallást beleverni a gyerekekbe. Mert mostanában ezt látod. Trianonról beszél a 10 éves, meg hogy bosszút kell állni, de közben azt sem tudja, hogy Trianon egy város. Nagymagyarországos pólóban rohangálnak, közben az amerikai kölyköket majmolják. Valahogy ferde ez az egész. Mert mit jelent magyarnak lenni? Ha azt, hogy bosszúért kiáltok, üldözöm a romákat, a homoszexuálisokat, a zsidókat, akkor lehet, hogy nem is akarok annyira magyar lenni.


2011. okt. 19. 14:49
1 2 3 4 5
 41/45 anonim válasza:

Hamár magyarkodás, elmondanám az én szemszögemből :). Számomra a nemzeti érzelem egy "darab" az életemből. Véleményem szerint abból lehet probléma, ahogyan az korábban lett említve a kérdező által, hogy a jelszavak ötvöződnek a mai egyre jobban lezűlledő fiatalság stílusával. Én Kárpátiás ember vagyok, de a "határt" nem itt húzom meg. Az én lelkemhez közel állnak a motorosok, nemzeti érzelmű értelmiségiek, művészek stb... A magyarok közül a rombolókat, a cigányok közül szintén a rombolókat ítélem el, de azt nagyon is! A homokosok iránti ellenszenvem nem radikális, egyszerűen utálom őket. És ha valaki kérdezné, elmondom, hogy gimnáziumba járok, angol-magyar kéttanítási nyelvű osztályba. Ezzel arra akartam kilyukadni, hogy számomra a magyarkodás nem azt jelenti, hogy lengetik az Árpád-sávos zászlót, hanem, hogy olyanok, akik azt sem tudják miért teszik, mert még semmit nem tapasztaltak életükben (hozzáteszem én se sokat, de már annyit igen, hogy ezt elmondhassam). Nemzeti érzelem?--> Nálam ez azzal kezdődik, hogy tisztesség, becsület, fegyelem. Remélem, egybefüggően fogalmaztam! :)


18/F

2013. jún. 4. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/45 ZorPrime ***** válasza:
Mi ez a "túlzó magyarkodás" kifejezés? Egészséges öntudat inkább. Amikor ellep a multikulti és identitástudattól megfosztott, engedelmes birkamasszává akarnak tenni, pont kell egy ellensúly.
2013. nov. 7. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/45 anonim ***** válasza:

Kis-Trianon – kastély a franciaországi Versaillesban

Nagy-Trianon – kastély a franciaországi Versaillesban

Trianon, ma már nem létező apró település a Trianon-kastélyok helyén

2014. máj. 1. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/45 L. Roller ***** válasza:
Hát igen, a magyarkodás alapja a múlt, mert azért az ég világon semmit sem kell már tenni (hiszen megtörtént). Ám ez a hivatalos történelem olykor nem elég szaftos a magyarkodóknak, ezért átírják kedvük szerintire és zsidózzák a hivatalos álláspontot képviselő értelmiséget.
2016. júl. 13. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/45 anonim válasza:
Trianon nem egy város, hanem egy Nagy-Trianon nevű versaillesi kastély... de ez volt a legkisebb hülyeség ebben az őrült irományban. Reméljük sikerült az eltelt 12 évben igaz szlovákká válnod ha nem akarsz magyar lenni.
2023. jún. 14. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!