Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Hogyan lehet feldolgozni,...

Hogyan lehet feldolgozni, hogy nem fognak felvenni az egyetemre?

Figyelt kérdés

A szak amit megjelöltem természettudományos, eddig mindig 280 pont volt a ponthatár, néha ugrott fel 302 körülire. Nos az a helyzet hogy nagyon elcsesztem az érettségiket, teljesen rástresszeltem az egészre. Nagyon készültem az egyetemre, rettenetesen vártam hogy az álomszakomon tanuljak, de most jelenleg 312 pontom van, a szakot 23-an jelölték meg velem együtt, nem hiszem hogy összejön, főleg hogy idén már egységes minimumpont sincsen.

Holnap lesznek a középszintű szóbelik humán tantárgyakból, arra sem készültem sokat, egyszerűen tiszta ideg vagyok nap mint nap emiatt, elment a kedvem az egésztől, minden nap sírok hogy hogy ronthattam el így, és egyszerűen fáj hogy nem fog elsőre összejönni, főleg úgy, hogy ez nem egy tömegszak.

Próbálom magam nyugtatni hogy egy év nem a világ, és hogy senki sem halt még bele abba hogy 20 évesen kezdte el az egyetemet, de nagyon nehéz ezt rendezni magamban. Aki volt már hasonló helyzetben hogyan dolgozta fel?

Nyilván megpróbálom jövőre is, viszont addig ki kellene bírnom hogy ne őrüljek meg…



2023. jún. 20. 03:11
1 2 3 4 5 6
 11/55 anonim ***** válasza:
100%
A 23 jelentkező az nagyon kevés, tuti felvesznek.Ennyira drasztikusan nem fognak változni a ponthatárok.Ne izgulj, minden rendben lesz.
2023. jún. 20. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/55 anonim ***** válasza:
75%

"Minden második cikk arról szól, hogy egyre kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba."


Mondjuk idén spec sokkal többen jelentkeztek, mint a korábbi években, ez látszik a számokból is, szóval nemtom milyen minden második cikk szól ennek az ellenkezőjéről.

2023. jún. 20. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/55 anonim ***** válasza:
90%
Nézd meg a korábbi években hány jelentkező volt, és mennyit vettek fel. Persze eddig volt minimum ponthatár, így 280 alatt senkit se vehettek fel. Most azoknak is van esélyük. Neked pedig nem 280 lesz ha minden igaz, nincs mitől tartanod. :) Szerintem 280 alatti ponthatár is esélyes idén, az a 23 jelentkező nem sok, főleg ha nem is első helyen jelölték közülük páran...
2023. jún. 20. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/55 anonim ***** válasza:
62%
Ne aggódj!
2023. jún. 20. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/55 anonim ***** válasza:
83%

Húha… TTK irányban mész továbbtanulni: plsplspls statisztikázz és elemezz adatokat kicsit mielőtt ilyen kijelentéseket teszel..

Ha ennyire rástresszelsz, már egyből elkönyveled, hogy fel sem vesznek (holott még a végső pontjaid sem tudod) sírsz össze-vissza, az marhára nem egészséges viselkedés. (Erről nem te tehetsz)


Nem akarlak megnyugtatni, hogy biztosan felvesznek, mert azzal csak etetném a problémád. Ha nem tudsz objektíven hozzáállni a dolgokhoz az információk ismeretében, és ennyire probléma az, hogy mit csinálj egy évig abban az esetben, ha nem jön össze, akkor nagyobb problémáid is vannak. Javaslom a pszichológust/pszichiátert. Saját tapasztalatból írok.

2023. jún. 20. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/55 anonim ***** válasza:
100%

Ma voltak a szóbelik? Amíg nincs meg a végső pontszámod, addig végképp nem lehet megjósolni se, hogy felvesznek-e.


Ha nem vesznek fel, elmehetsz dolgozni, nyelvvizsgára készülhetsz, újraérettségizhetsz egy-két tárgyból, stb. Egy év kihagyás nem jelent semmit, de a tíz se. Találsz az egyetemeken bőven húsz év feletti gólyákat, ha esetleg emiatt aggódnál, nem fogsz kilógni a többiek közül az életkorod miatt. Ha nem vesznek fel, kapsz egy esélyt, hogy újra átgondold, tényleg ezt akarod-e, ha igen, akkor jobban eg fogod becsülni, hogy ott lehetsz. Engem is másodjára vettek fel, plusz motivációnak fogom fel, hogy tudom, mennyit küzdöttem ezért a helyért. :)

2023. jún. 20. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/55 anonim ***** válasza:
100%

Én nem szeretnélek biztatni, mert magamból kiindulva sokkal rosszabb érzés ha valaki nyugtatgat, hogy minden oké lesz, addig amíg el is hiszed, majd ér az arcon csapás. Készülj a legrosszabbra, ha nem vagy biztos abban hogy összejön. Semmi gond az előretervezéssel de felesleges stresszelni. Az stresszel akinek nincs B terve. Nyugodj meg, és gondold át mik lennének a lehetőségeid ha esetleg nem sikerül.

Például:

1. Pótfelvételin jelentkezhetsz máshova

2. Ha nagyon ragaszkodsz ehhez a szakhoz, akkor hagyj ki egy évet, kezdj el kalkulálni mivel szerezhetnél jövőre több pontot, (pl. nyelvvizsga, érettségi ismétlés, emelt érettségi)

3. Ha kettes pontot választod, dolgozhatsz is mellette, vagy megcsinálhatsz egy szakmát, ezáltal tapasztalatot gyűjthetsz, több rálátásod lehet a dolgokra, lehet, hogy a végén teljesen mást akarsz majd tanulni, de ha nem, akkor az egy jó visszacsatolás is lehet, hogy tényleg ezt akarod tanulni, ha 1 év után is még mindig ragaszkodsz hozzá (ez azért pozitívum mert 18 évesen elég nehéz eldönteni, hogy mi akar lenni az ember, sokan megbánják, elhamarkodják, aztán váltanak, vagy teljesen ott is hagyják az egyetemet)

4. Az sem gond ha egyáltalán nem mész végül egyetemre, túl van misztifikálva az egész, nem vagy diplomával sem több senkinél főleg ha olyan szakot végzel amiben nem tudsz elhelyezkedni, egy OKJ-s papír sokszor többet érhet, de persze abból is olyat kell választani amire van kereslet a munkaerőpiacon, illetve a képzőintézményt is gondosan ki kell választani, mert sok helyen sz*rt se tanítanak a pénzedért

2023. jún. 20. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/55 anonim ***** válasza:
26%
Meg amúgy valaki lepontozta, aki azt írta, hogy vállalkozzon. Értem én, hogy ez a kérdés szempontjábol kevésbé releváns, ugyanakkor a lepontozások amiatt mentek arra a válaszra, mert ebben az országban mindenki egy szolgalelkű alkalmazotti típus. Ezért ragaszkodik mindenki mindenáron ahhoz, hogy akármilyen büfészakot elvégezzen, annak reményében, hogy majd jobb alkalmazott lehet akkor. És mi lenne, ha jobb alkalmazott helyett vállalkozó akarna lenni valaki? Mi lenne, ha fejlesztené magát pénzügyileg, képben lenne vele, hogy mire van kereslet stb?
2023. jún. 20. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/55 anonim ***** válasza:
93%

#18

Nem, szívem, nem azért. Vállalkozni egy külön szakma, mi pedig a saját szakmánk szeretnénk űzni. Vállalkozzon az, ki céget akar vezetni vagy olyan a munkája, hogy nem jár szarabbul, ha nem áll mögötte egy multi több milliárdos berendezésekkel az első naptól kezdve, amivel dolgozhat.

2023. jún. 20. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/55 anonim ***** válasza:
19%
Ez nem arról szól, hanem, hogy behódolsz-e és elfogadod, hogy mindegy mennyit keresel, csak egy beosztott vagy, vagy azt mondod, hogy vállalod, hogy valamikor kevésbé fogsz keresni, cserébe a magad ura vagy, máskor meg összejön vagy 2 millió is vagy több is. Nagy tévedésben vagy, a multi véletlenül se mögötted áll, a multiban te csak egy fogaskerék vagy a gépezetben, ami ha kiesik, kicserélik egy másik fogaskerékre.
2023. jún. 20. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!