Hogyan lehet feldolgozni, hogy nem fognak felvenni az egyetemre?
A szak amit megjelöltem természettudományos, eddig mindig 280 pont volt a ponthatár, néha ugrott fel 302 körülire. Nos az a helyzet hogy nagyon elcsesztem az érettségiket, teljesen rástresszeltem az egészre. Nagyon készültem az egyetemre, rettenetesen vártam hogy az álomszakomon tanuljak, de most jelenleg 312 pontom van, a szakot 23-an jelölték meg velem együtt, nem hiszem hogy összejön, főleg hogy idén már egységes minimumpont sincsen.
Holnap lesznek a középszintű szóbelik humán tantárgyakból, arra sem készültem sokat, egyszerűen tiszta ideg vagyok nap mint nap emiatt, elment a kedvem az egésztől, minden nap sírok hogy hogy ronthattam el így, és egyszerűen fáj hogy nem fog elsőre összejönni, főleg úgy, hogy ez nem egy tömegszak.
Próbálom magam nyugtatni hogy egy év nem a világ, és hogy senki sem halt még bele abba hogy 20 évesen kezdte el az egyetemet, de nagyon nehéz ezt rendezni magamban. Aki volt már hasonló helyzetben hogyan dolgozta fel?
Nyilván megpróbálom jövőre is, viszont addig ki kellene bírnom hogy ne őrüljek meg…
Ha a ponthatár eddig általában 280 volt, neked meg 312 pontod van akkor miből gondolod, hogy nem fogsz bejutni?
A 23 jelentkező se tűnik soknak. Korábbi években hányan jelentkeztek erre a szakra?
A minimum ponthatár eltörlése olyan szakoknál, ahol eddig a rendes ponthatár megegyezett a minimummal azt is eredményezheti, hogy még tovább csökken a ponthatár, szóval tényleg nem értem miért félsz.
Amúgy nem te lennél az egyetlen, akinek nem jön össze elsőre a választott egyetem. Több lehetőség közül is válogathatsz, ha esetleg mégse jön össze az áhított szak. Ha mást nem jelöltél meg, vagy azokra se vesznek fel, akkor még mindig van lehetőséged pótfelvételin jelentkezni valahova. Ha nem akarsz másik szakot kezdeni, akkor elkezdhetsz felnőttképzésen valamilyen szakmát, vagy mehetsz dolgozni is. A lényeg, hogy hasznosan töltsd azt az 1 évet, de arra figyelj, hogy mellette legyen időd készülni az ismétlő érettségi(k)re.
Viszont én továbbra is azt mondom, hogy ne búslakodj előre, mert 30 ponttal a korábbi határok felett vagy.
Jajj kérlek ne izguld túl! Tudom nehéz, én se alszok, mert ma fogok szigorlatot tenni 😅
De tényleg nem érdemes. Ez nem versenyistálló, hogy 25 éves korodra kész kell lenned vagy ilyesmi. Szerintem picit alaptalan az aggodalmad, de tudom mit érzel, én is csak 15 ponttal ugrottam meg az előző évek átlagait, és teljesen beleéltem magam, hogy na most tuti meg fog ugrani 20 ponttal... Te is azért felette vagy bőven.
"főleg úgy, hogy ez nem egy tömegszak" ezalatt gondolj arra, hogy biztosan ezzel együtt kevesebb is lehet rá a jelentkező. De megint azt mondom, hogy ne gondold túl.
illetve mindig azt mondom, hogy minden dolog úgy történik ahogy történnie kell, ha te mindent megtettél. Amennyire stresszelsz most (ez tök normális amúgy!) lehet jobb is, ha egy évet pihensz, dolgozol, utazol, esetleg az álomszakmáddal kapcsolatban gyűjtesz tapasztalati tudást - na akkor meg te leszel "előrébb" a szaktársaidhoz képest.
De ne aggódj, az érettségit meg lehet ismételni, nem leng pallos most a fejed felett!
Szerintem bent vagy, csak bízz magadban!
Szerintem így jársz a legjobban: a leírtak alapján még eléggé kiforratlan a személyiséged, a kiszámíthatóságot keresed, talán ez az "álomszak" is inkább csak menekülés vissza a komfort zónádba. Teljesen irracionálisan, illetve a praktikusságot mellőzve gondolkodsz. Egyrészt nem is ésszel, megfontoltan próbálod elérni a célodat, másrészt nincs kitartásod.
Ettől függetlenül a leírtak alapján valószínűleg felvesznek a szakra, de érdemes a fentieket átfontolnod.
Szerintem is fel fognak venni, de ha most nem, akkor majd újraírod az egyik-másik érettségidet jövőre, és kijavítod. No para.
Addig is be tudsz iratkozni valami tanfolyamra, el tudsz menni dolgozni stb.
És ha nem sikerül, ki a faszt érdekel? Megpróbálod jövőre újra és újra.
Egyébként ha már ttk, próbálj már kicsit analitikusabban hozzáállni. Nézd meg a felvettek számát az előző években és annak fényében nézz a ponthatárt. Biztos vagyok benne, hogy tavaly is jelentkeztek ennyien (ha nem többen) és mégis a te pontszámod alatt lett a ponthatár. Minden második cikk arról szól, hogy egyre kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba. Szerintem jó leszel.
Ha mégsem, akkor jövőre leszel jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!