Több köze van a magyarnak a törökhöz, mint a finnhez (ill. a finnugor nyelvcsaládhoz)?

Kedves webnyelv!

Alapvetően szerintem nincsenek a nyelvfejlődésben dogmák. De néhol vannak kisebb-nagyobb valószínűségek. És ezeket - szerintem - a történelem jobban meghatározza, mint maguk a nyelvtörténetet rekonstruáló hipotézisek. Az angol igeidőrendszer miért lett újlatin szerkezetű, azt pont a normann invázió magyarázza meg.

Én néhány holt nyelv nyelvtanát ismerem, és az a tapasztalatom, hogyha egy nyelvet elszigetelt nomád közösségekben beszélik, akkor sokkal kevesebbet változik. Hogyha pedig egymásra vannak a nyelvek hatással, akkor olyan változások jönnek végre, ha egymással kapcsolatban vannak.

A latint is ez magyarázza meg: a Római Birodalom területén annyian beszélték a nyelvet, hogy az volt az első, hogy a szavak kvantitása eltűnt. Pl. a pronuntiatio latin igének a pontos klasszikus kiejtése /pro:.nu:n.tɪ.a:tɪ.o:/, tehát az i betűkön kívül az összes hang hosszú.

Ugye a latin esetvégződések már eleve olyanok voltak, hogy helyes kiejtés mellett is hajlamosak voltak az összemosódásra. Miután pedig a fonetika teljesen megváltozott, lehetetlen volt az esetrendszernek megmaradnia.

Meg azt se felejtsük el, hogy az irodalmi latin egy idő után bizonyosan nem természetesen fejlődött, hanem tanulták, mint nálunk a helyesírást. Az Appendix Probi sem más, mint egy régi MHSZ. A régi latin szövegek (Plautus, Terentius) valamivel "parasztosabbak" voltak a későbbi íróknál. Később lett divatos az, hogy az ógörög nyelv hatására tele lett a latin olyan tömörítő szerkezetekkel, amit még a görögök is csak opcionálisan használtak. Ilyen pl. az acc.cum.inf-mánia, amit a klasszikus aranykori írók tettek bizonyos esetekben kizárólagossá annak ellenére, hogy nem volt kötelező se az ólatinban, se az ógörögben.

Ezért még bonyolultabb lett az, hogy miként kell a latinban a tárgyi mellékmondatot kifejezni: bizonyos igék után "ut"-ot kell használni, bizonyos igéknél és értelmezői viszonyt kifejező főmondatok mellett "quod"-ot, a félés igéinél ut/ne-t (és fordítva, mint nálunk), szintén másiknál quin-t.

Tanult/beszélt nyelvek közötti különbséget egy történelmi helyzet határozza meg. Nomád népeknél ilyen nincsen.

Teljesen ugyanez a helyzet, csak modern színezetben, a göröggel. Miután Görögországot felszabadították az oszmán uralom alól, hivatalosan 1976-ig fennmaradó ógörög-újgörög keverékéből kitalált irodalmi nyelv volt hatályos (katharevusza), ami fenntartott egy csomó teljesen elavult ógörög nyelvtani elemet, sőt még az alexandriai politonális helyesírást is. Tehát nekik meg kellett tanulniuk, hogy az ógörögök melyik szó elején ejtették h-t, és melyiknél nem, holott az újgörögben sehol se ejtenek h-t, és hogy hol vannak az ógörög dallamhangsúlyokat kifejező diakritikus jelek, holott az újgörögben dinamikus hangsúly volt már ezer éve. De a helyesírást még mindig meg van: 8 hang van egy hangra.

Másik tapasztalatom, hogy a nyelvek, ha egy fejlett kultúrkörben vannak, egymást utánozzák:

Az angol igeidőrendszer (és a német is!) az újlatin nyelveket utánozta, mert az ógermán nyelvekben (óangolban, ónémetben) csak jelen és múlt idő volt, és elég sok eset.

Az újgörög szintén teljesen átvette ezt az újlatin igeidőrendszert.

Apropó: ha az óangol nyelv úgy tudott volna fejlődni, mint a skandináv országok, és nem jött volna közbe a normann invázió, talán geopolitikai helyzetéből kifolyólag az angol lett volna a legkonzervatívabb germán nyelv.

A magyaroknál azonban a történelem arab, bizánci íróknál kezdődik. Hogy azelőtt mi történt, nem több, mint hipotézis. Lehet, hogy nemcsak uráli népek éltek ott, de lehet, hogy nem. Lehet, hogy mindig ott voltak, de lehet, hogy ők is odavándoroltak.

Mondjuk szerintem csak első látásra hülyeség Bálint Gábor cserkesz-magyar elmélete, mert bár vannak nála etimológiai hülyeségek (én ezt megbocsátom, mert 19. századi volt), de néhol zseniális felfedezéseket tett. Most ezt azért nem részletezem, mert ahány fonológiai átírást láttam, annyi különböző volt, ezért nem akarom, hogy ez a "sumér-magyar" elméletekhez süllyedjen le.

Ne haragudj, de a nyelvtudományban nincsenek matematikai és filozófiai axiómák, mert a nyelvtudomány nem tudja az összes lehetséges esetet megvizsgálni. Fent említettem, hogy a történelemtudomány nélkül a nyelvtudomány semmit nem ér.

Azután mondd a cserkesz-magyar rokonítást helytelennek, ha már beleolvastál Szentkatolnai B. Gábor munkásságába. Hatalmas butaság volna őt, aki egy 30 nyelven tudó nyelvész volt, egy Badiny Jós Józseffel összehasonlítani.

Négy ezzel kapcsolatos mű közül három fenn van a neten:

[link]

[link]

[link]

A honfoglalás revíziója című könyve pedig a történelmileg akarja ezt megalapozni.

Latinoloquus:

Én nem haragszom, de komoly szakirodalma van annak, hogy a nyelvrokonság ismérve a szabályos hangmegfelelések, nem pedig az, amiről írsz. Egyszerűen ezt mondja a tudomány. Ha ezt a tételt figyelmen kívül hagyod, teljesen tudománytalan, amit írsz. És az összes ember, aki cáfolja a magyar-finnugor rokonságot, tudománytalan, mert ezt az alaptételt figyelmen kívül hagyja.

Lehet, hogy a latin nyelvekhez vagy más nyelvekhez értesz, de a nyelvrokonság kérdése egy külön tudományterület, és nem lehet légből kapott szubjektív elképzelések alapján tudományosan érvelni, minden előképzettség nélkül.

Javaslom, olvass utána a témának a szakirodalomban, bármilyen, nyelvrokonsággal kapcsolatos könyvben benne lesz, hogy a nyelvrokonság ismérvei a hangtörvények. Ez így van, ha tetszik, ha nem. Pl. Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai című könyvének bevezetőjében is erről van szó. De ha bemész egy egyetem nyelvészet (nem feltétlen finnugor) tanszékére, ugyanezt fogják mondani, vagy még százával lehetne sorolni a szakirodalmat, amiben ez az alapaxióma van leírva, amit te cáfolsz. Ettől még sokminden lehetséges a történelem vonatkozásában, de a rokon nyelvek ismérvei akkor is a szabályos hangmegfelelések maradnak. Ez, ha úgy tetszik, egy dogma a nyelvrokonságban.

És ehhez képest sokadlagos, hogy a ragok névutókból jöttek létre vagy sem, mert a nyelvtan nagyon sokat is változhat, ami mögött nem feltétlen mindig kell történelmi okokat keresnünk.

A magyar egyértelműen finnugor nyelv, tudományosan ez támasztható alá. Ettől még persze lehetett kapcsolata más nyelvekkel is.

Kedveskéim. Az eredeti alakok kimutatása szinkrón módon kicsit nehezebb, mivel például a magyar és a finn ragozás megváltoztatja a töveket.

Lássuk a kő >kivi megfelelést. Itt mindenki elkezdhetne pampogni, hogy jaj, nem is hasonlít például a v miatt. De mi van, ha én ezt csinálom:

Kő-->Köve|k; kive|t.

Ugyanez a kéz kesi esetében:

kete|ni=keze|m

kota|ni=háza|m

kala|n=hala|t

vete|ni=vize|m

Ha az ősi szavakat a finnben és a magyarban függő esetbe tesszük, akkor gyakran előjön a régebbi tő.

A török hatás része például az esetragok és személyes jelek sorrendjének megcserélődése a finnugorhoz képest: ház|am|ban =kado|ssa|ni (ház|ban|am)

Itt nyilvánvaló, hogy török hatásról van szó. Azonban, ha megnézzük a helye|tt|em, melle|tt|em, elő|tt|em szavakat, akkor azt látjuk, hogy az itt lévő tt rag (pl.: Pécse|tt) után, mely egyértelműen ősi, megmarad a finnugor sorrend. Nem gyanús? És ez az egyik legtávolabbi rokonnyelvünk... Ilyen egyértelmű bizonyítékokat én a sumér, török, reptilián, egyiptomi szkíta, hun elméletek híveitől még sohasem láttam. Csinálják utánam...

Látom, erre már nem tudott mit mondani a sok sarlatán! Bárki ellenőrizheti a fenti példákat egy szótárral vagy nyelvkönyvvel! Azt hiszem, aki idetéved, és látja a példákat, az rájön, hogy a finnugor nyelvrokonság az igazság és a szabályos hangmegfelelések! De itt van még:

kunta ~hada-k --> kala ~hala-k a k érdekes módon a veláris hang előtt megváltozik, ahogy itt is:

kuu ~hó, hold

kumpu~ habo-k

az nt, mp változása szintén szinkrón finn nyelvtudással megállapítható:

empe ~ebe-k

kumpu ~habo-k

anta ~ada-tik

vanta ~vada-k

elä ~éle-k

vie ~vi-het

-sz

te-hdä ~te-het

-sz

-tt-em

nä-hdä ~ né-z (pl.: fű-z, fő-z, fele-z, kötö-z z képzője ma is!!!)

vér~veri, de ha ragozom!!!:

vere-stä ~ vere-s (azaz vérszínű)) szinkrón ugyanaz a szótő ismétlem, alapszó esetében!!! Az ősi alak mindig a ragozásban tér vissza!!!

van-ha ~vén; pil-vi ~fel-hő

és a többi... Érdekes módon erre már senki nem tud mit mondani, mert így már túl egyértelmű, hogy a finnugor az igaz... Le lehet pontozni, de a válasz hiányából látszik, hogy a hozzáértéssel és az igazsággal nem lehet felvenni a harcot, az Akadémia meg mindig ezt fogja támogatni mind anyagilag, mind a közvéleményt tekintve.

Éppen ezt magyaráztam én is, hogy ez egy tudományterület, amit okos emberek már alaposan kikutattak. Idetéved Jóska, Pista és nem sok tudományossággal elkezd érvelni, hogy a magyar nem finnugor nyelv, az értékelhetetlen. Lepontozásban mindenki jó, de megközelítőleg sem olvastam tudományosan alátámasztott ellenérveket, mint amiket én írtam. Mindenki csak kiragadott egy-egy dolgot, hogy az alapján hú de hasonlít a magyar erre meg arra a nyelvre, de nem dolgokat kiragadni kell, hanem átfogóan nézni a rokonítani próbált nyelveket!

Tudományosan az is teljesen bizonyított, hogy a finn és magyar számnevek hasonlóak. Ez nem olyan alapon megy, hogy valaki ránéz, szubjektív módon megítéli, hogy ezek nem is hasonlítanak egymásra és ezzel bebizonyította, hogy nem is rokon a két nyelv, és a két nyelv többi jellemzőit teljesen figyelmen kívül hagyja.