Több köze van a magyarnak a törökhöz, mint a finnhez (ill. a finnugor nyelvcsaládhoz)?
Hát... Igazából, nem mondom azt, hogy hazudtok, mert végül is az egész világ ezeket tartja számon, hogy finnugor nyelvcsaládba tartozunk, de énnekem annyira hihetetlen ez az egész: I. Szt. László (1046-95), mikor elfoglalta a horvát királyságot, és Magyarországhoz csatolta, akkor egészen a Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig (1920) hozzánk tartozott. (Persze ott még volt egy átmeneti időszak, mikor a törökök végett az ország 3 részre szakadt, de még akkor sem vált külön állammá Horvátország.) Ez majdnem egy évezred, és mégsem hasonló nyelvtanilag a horvát a magyarhoz. Bár nem tudok horvátul, lehet hogy van néhány átvett magyar szavuk, de nyelvtanban szláv.
Az indoeurópaiak abban hasonlóak (legalábbis amit én tudok: angol, olasz, orosz, német), hogy mindegyike prepozíciókat használ, nem gyakoriak a toldalékok:
-ban/ben; -ba/be: in (angolul); in (olaszul); in (németül); в (oroszul)
Még van, hogy szavak is hasonlóak mind a 4 nyelvben:
Nemzet: nation (angol); Nation (német) nazionale (olasz) naciya (orosz)-most a cirill betűket mellőztem a hasonlóság miatt. De a nemzet oroszul még a naród is, de ez nem hasonló...
Ha a finnek is toldalékolnak, akkor már eggyel közelebb vagyunk a rokonsághoz, de azért az is fura, hogy ha nem toldalékolnak, a magyarok az ilyen jött-ment népektől még a nyelvtant is átvegye... Nem fura?
válasza:Mindhárom nyelv agglutináló, van egy olyan elmélet, amely egy nyelvcsaládba helyezi őket:
A török hódoltság elején, alatt, sőt előtte is voltak nyelvemlékeink, latin-magyar szótáraink, s biztosan több nyelvemlékünk is előkerül.
A finnel szinte csak közvetett rokonságunk van, de ezek az alapjellemzők (nincsenek nemek például egyikben sem, nincs a törökben és a finnben határozott névelő) ugyanazok általában, mint a töröknél.
A finn névszóragozás ugyan hasonlóan agglutináló (toldalékoló) szerkezetű, mint a magyar, de a toldalékok mások és az esetek (alany, tárgy, részes stb.) is csak részben azonos. Esetekből a finnben sok van (16 darab), a magyarban valamennyivel több (18 valódi esetrag + ~ 17 nem valódi, de esetjellegű rag). A törökben csak 6 (valódi/nyelvészeti) eset van.
Háromféle többesszám van a finnben (alanyeseti, numerális, flektáló), míg a magyarnak erre külön jele van (-k). A törökben is ilyen többesszám van (-ler), és a egynél nagyobb számneveknél, mint a magyarban nincs többesszám.
A kérdőszavaknál lehet hasonlóságot felfedezni: ken (ki), mikä (mi). Török: kim, ne.
A személyes névmásokat a magyar a tárgyeseten kívül a ragot ragozza: én/engem (alanyeset/tárgyeset) -> nekem (részeseset), te/téged -> neked (részeseset), ő/őt -> neki, mi/minket -> nekünk, ti/titeket -> nektek, ők/őket -> nekik. A finnél és a töröknél nincs ilyen.
Mindhárom nyelv ragokkal fejezi ki a birtokos névmásokat (ház+am - talo+ni - kitab+im). Azonban a finnben a főnév egyes és a többes szám ugyanaz, míg a magyar és a török képes megkülönböztetni azt (ház+a+i+m - talo+ni - kitap+lar+im). A finnek harmadik személyben pedig már a harmadik személy között se tudnak egyes-többes számban különbséget tenni, tehát az ő kocsija/az ő kocsijuk a finnben ugyanaz és mindig csak a mondat alanya lehet a birtokos.
A finn birtokos szerkezet ugyanaz, mint az indoeurópai nyelvekben, a birtokos van birtokos esetben. A magyar és a török birtokos szerkezet azonban logikailag ugyanaz, tehát a birtoklót ragozza, nem pedig a birtokost (Magyaroszág(nak+a) föld+je, törökül: Macaristan('ın) bölges+i, finnul: Unkari+n alue).
A finn a melléknevet ragozza úgy, mint pl. az orosz vagy a német. A török és magyar melléknevek nem ragozódnak.
A finnben a névszói állítmányt (én jó vagyok, te jó vagy, ő jó stb.) létigével fejezi ki, ahogy az összes indoeurópai nyelv. A magyar csak első és második személyben fejezi ki, a török köznyelv szintén (ők más esetben a létigét az igéhez tapasztják).
Egyik nyelvben sincsen "have/haben" ige, s ugyanazt a "van valakinek valamije" szerkezetet használják.
Az igeragozás: a finnben és a törökben az igeidők (az angolhoz hasonlóan) aspektus-jellegűek (a magyarban általában az adott időhöz viszonyított), amit a magyar leginkább az igekötőkkel vagy más határozószóval fejez ki fejez ki. A törökben és a finnben nincsen tárgyi/alanyi ragozás, hanem mindkét nyelvben állító és tagadó ragozás van.
A finn nyelvnek módjai: kijelentő (indicativus), feltételes (conditionalis), lehetséges (potentialis), felszólító (imperativus). Kijelentőben 6 igeidő, feltételesben 2, lehetségesben 2, felszólítóban 2. Összesen 12. Fele szintetikusan képzett, másik fele segédigével.
A töröknek: kijelentő, feltételes, elbeszélő (inferentialis), szükséges (necessitativus), óhajtó mód (optativus). Összesen 28. Az összeset szintetikusan képezi.
A magyarban kijelentő, felszólító, feltételes mód van. Kijelentőben 3 igeidő, felszólítóban 1, feltételesben 2 igeidő. 2 segédigével képzett, a többi szintetikusan. Persze a régi igeidőket, amelyek nagy része a latin igeidők utánzásaiként jöttek létre, nem számítottam bele.
Persze a fenti összefoglaló nem teljesen pontos, mert a nyelveknél általában más grammatikai rendszerezések vannak.
Ha a finnugor rokonságot nézzük, akkor egyedül a finnektől több ezer kilométerre lakó obi-ugorok nyelveivel vagyunk bizonyos mértékben rokonok. Ott van alanyi-tárgyi ragozás, csak két igeidő van, a számnevek nagyjából rokonok a magyarral, a nyelvtani eseteket is bele lehet magyarázni: náluk a helyhatározói eset -tt, ami hasonlít a magyar -tt Győrött, Pécsett régi raggal. Az eszközhatározói eset nagyjából /əl/ környékén van, amit pedig a -val, -vel ragokkal.
A többit csak úgy tudják visszavezetni, hogy az összes "rokonított" nyelvből, mintegy összekotyvasztva rekonstruálnak egy ősnyelvet, és akkor kitalálják, hogy milyen szót használtak régen: pl. *yüzük > ócsuv. *jürük > *jürüg > *jürüγ → középm. *jürüγü > óm. gyűrű. Két szóból kitalálnak hatot.
Ezenkívül vannak olyan dolgok, amelyek az "ómagyarban" valószínűleg sohasem voltak meg: a mansiban az összes ragozáshoz van kettesszám, ill. passzív (bár nem tudom, hogy ez mediális vagy hagyományos, mert mediális passzívunk nekünk is van).
válasza:"Nemzet: nation (angol); Nation (német) nazionale (olasz) naciya (orosz)-most a cirill betűket mellőztem a hasonlóság miatt. De a nemzet oroszul még a naród is, de ez nem hasonló... "
Ez latin szó, amely a nāscor, nāscī, nāt|us esse (születni) igéből származik, ahogyan a magyar logika nemzeni szóból ezt nemzetre fordította. Ilyen átvett idegen szavaink nekünk is vannak.
Huhhh, ez de hosszú!!! Igazából igaz, hogy latin szó, azt még akkor nem néztem... De valami más? Ezen még gondolkodni fogok, az biztos...
Az is biztos ezek szerint, hogy a törökben is és a finnben is van hasonló nyelvtan a magyarhoz (végre). De még annyi hogy egyetlen egy hasonló szavunk sincs a finnekkel (de ne finn eredetű legyen, ami már nem is hasonlít a magyarhoz, hasonló legyen kiejtésben és jelentésben is)?
Ha nincs, hagyom a pi[...]ba!
válasza:De miért nem hiszel nekünk? Attól még, hogy a horvátokhoz is van közünk, és a törökökhöz, és a törököktől sokmindent vettünk át, a horvátoktól pedig semmit, az teljesen a véletlen műve!
Miért értetlenkedsz?
A legelső válaszban megfogalmaztam.
Mind a két nyelvhez van közünk, magyaroknak, a törökhöz is, és a finnhez is.
A nyelvek sosem állandóak, mindig változnak. A saját nyelved, 500 évvel ezelőtti változatát meg sem érted, és az 500 évvel későbbit sem értenéd.
És nagyon sokmindentől függ a nyelvváltozás/alakulás.
Minden nyelv, az összes, állandóan alakul, formálódik!! De nem gyorsan, ehhez nagyon hosszú idő kell. Nem véletlen, hogy a világon kb. 8000 nyelv létezik. Éppen azért, mert mindegyik nyelv változik, alakul, és vannak olyan nyelvek, amelyek összeforrnak, vagy különválnak az alapnyelvből.
A törökök itt voltak nálunk! Sokáig, és nagyon sokmindnet vettünk át tőlük. Ennyi a történet. Ez nem is volt annyira régen. A finn nyelvvel pedig csak az őseink közösek, azóta már sokfelé ágaztak a nyelveink.
A kérdésedre válaszolva újra elmondom, hogy:
Nyelvtanilag: több közünk van a török nyelvvhez
Nyelvcsaládilag: több közünk van a finn nyelvhez
Miért nem érted?
válasza: válasza:Ha még mindig nem érted:
attól még, hogy közös az ősünk, attól még nem kell, hogy hasoníltsanak a nyelveink.
Lehet, hogy 1000 éve még hasonlítottak esetleg (a finn és a magyar), de azóta rengeteg változás történt!!!
Persze, nem az a feltétele az egy nyelvcsaládba tartozásnak, hogy a két (vagy több) nyelvnek hasonulnia kell valamilyen szinten egymáshoz, de bizonyos mértékig igen... Mi értelme egy nyelvcsaládba tartozni, ha nem ismered fel a saját rokonnyelved beszédét, akcentusát, szavait, és még nem t'om mijét... De ez nem értelem kérdése, ez így van és kész.
Csak azért akartam ezt, mert Európában a legtöbb nyelv (melyek egy nyelvcsoportba tartoznak) valamilyen szinten hasonlóak, és én úgy tudtam, hogy a finn semmilyen mértékben nem hasonlít a magyarhoz. Jó, igazából a magyar más ágon van a finnel és az észttel szemben, így sokkal nagyobb is a különbség a két nyelv között, és addig nem mertem/tudtam elhinni, míg valamilyen hasonlóság meg nem mutatkozik.
Igazából csak irigyelem azokat a nyelveket, melyek nagy mértékben hasonlóak: egy olasz sokkal könnyebben tanul meg spanyolul, mint pl. litvánul. A franciában sok szó megegyezik az angollal annak ellenére, hogy két külön nyelvcsoportba tartoznak, és az angol az olyan latinosodott germán nyelv szerintem, mert sok hasonló szava van a franciában és az olaszban is, de a németben is vannak hasonló szavak, de inkább germán mint latin (az angol).
És egy magyarnak melyik nyelv okoz könnyedséget?
válasza:Hát részben van igazság, abban amit írsz.
Úgy képzed el az egészet, hogy egy nyelvcsalád ősei valaha egy nép voltak. Viszont mondjuk ez a nép két felé vált, az egyik elment észak felé, a másik dél felé. Az északiak elkezdtek keveredni az északon lévő nyelvekkel, a déliek pedig a déliekkel. Így új elemek kerültek be a nyelveikbe, teljesen függetlenül a másik féltől. És mivel a nyelvek változnak, így egy idő után kezdett az alap nyelv is átalakulni. Majd ott is csoportok váltak el, ide mentek oda mentek. És végül a nagy csoportból már minden nyelv kihalt, csak mondjuk kettő maradt meg. Ez történt pl. 1000 éve.
Erre jön valaki ma, és felkutatja egy nyelvnek az őseit, és rájön, hogy ez a másik nyelv is abba a nyelvcsaládba tartozik, vagyis e két nyelvnek ugyan azok az ősei. Mégis teljesen más a két nyelv.
Ez csak egy példa volt.
Egy embernek, az, hogy hogyan képes megtanulni egy idegen nyelvet, sokmindentől függ. Pl. az anyanyelve és a tanulandó nyelv közötti kapcsolatoktól, különbségektől, kiejtéstől, az elszántságától, elegendő forrástól és attól is, hogy tanult-e már idegen nyelvet stb.
Ezt úgy értem, ahogy te is leírtad, pl. egy spanyol anyanyelvű ember, könnyebben megtanul portugálul, mint egy magyar. Vagy egy német könnyebben megtanul angolul, mint egy japán stb.
Nekünk nincs szerencsénk, mivel nincs nagyon hozzánk hasonló nyelv. Kivéve a török pl, azt mi könnyebben megtanuljuk, mivel vannak hasonlóságok.
De pl. az egy jó hír, hogy a magyaroknak sokkal könnyebb kiejteni a japán szavakat, mint másoknak.
Ezen kívül vannak nagyon hasonló nyelvek. Pl. szerb-horvát-bosnyák, vagy norvég-svéd-dán, vagy portugál-spanyol, vagy cseh-szlovák stb. Ők mind értenek sokmindent a másik nyelvéből, mert TELJESEN máshogy alakultak mint pl. a finn-magyar. Ez nem rendszerben megy, teljesen külön, össze vissza. Ne keress a nyelvek alakulásában logikát.
Ha olyan nyelvet keresel, ami nekünk tényleg könnyebb, akkor a törökkel próbálkozz. Van egy török ismerősöm, aki 1 év alatt nagyon jól megtanult magyarul. Tényleg dícséretre méltó, mivel elég magas szinten sajátította el nyelvünket, csak 1 év alatt, ami szinte hihetetlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!