Melyik nyelvet tanuljam?
Az angol, a német, és a koreai között szeretnék dönteni, de nem nagyon tudok.
Angol:
5.-ben kezdtem el tanulni, és azóta nagyon megszerettem. Mindig érdekelt, és 6.-ban arra jöttem rá, hogy azzal szeretnék foglalkozni, úgy, ahogy a testvérem. De most már elbizonytalanottam.
Német:
1.-ben kezdtem el tanulni, akkor még nagyon érdekelt, aztán meg 6.-ban egyre lesüllyedt nálam a nem kedvelt nyelvek közé. (Nehéz volt tanulni, és már nem nagyon tetszett maga a nyelv)
Koreai:
6.-ban kezdett jobban érdekelni ez, de tudom, hogy a betűk írása, és a nyelvtan az nem könnyű, de megtetszett. 6.-ban döntöttem el, hogy az ELTÉre szeretnék menni, mert ott van koreai szak. Ezzel nagyon szeretnék foglalkozni, mert Dél-Koreában szeretnék dolgozni, mert ott jók a fizetési körülmények, és a megélhetés is.
De! Melyiket válasszam? Segítsetek légyszi🙏🙏!
A munkahelyekkel kapcsolatban, lehet hogy van olyan cég ahol nem szívesen alkalmaznak külföldit, de pont Koreáról beszélünk ami egy nagyon fejlett ország, biztos vagyok benne, hogy nem egy olyan külföldi cég van, ahol a többség nem koreai ;)
Mint pl. nálunk a Morgan Stanley, Sony, Nokia, de még az E&Y is ezeknél a cégeknél hemzsegnek a külföldiek.
Úgyhogy csak pozitívan, itt gyakorin nagyon sok a pesszimista ember van, de ez ne rontsa el a kedved és hajrá!
"ott csak 2 felkiáltójel van"
Igen, erről beszélek. Alapjáraton csak egyet teszünk a mondat végére. Ha többet, az már az írásjelek halmozása.
Ajánlom a youtube és fórumok böngészését, RENGETEG youtuber van, vagy kérdés különböző fórumokon, és nagy részt az a meglátás, hogy külföldiként a szórakoztatóiparon kívül nem nagyon lehet ott elhelyezkedni.
Dél-Korea fejlett, gazdaságilag és technikailag igen, de társadalmilag még mindig olyan, mintha kb. 1950-es években lennének. Persze, a fiatalok már ott is nyitottabbak, de a cégeknél nem 20-25 éves döntéshozók vannak, akik nyitottan felveszik a rengeteg külföldit. De persze nem kell hinni itt senkinek, lehet álmodozni, tanulni a magyar jogot vagy koreai szakot, aztán pofára esni, hogy innen nem tud kimenni azzal oda.
Ilyen felfogással gondolom a kérdező az ottani SKY egyetemek fogalmával sincs tisztában pl., ami a 3 legjobb egyetemet jelenti ott. Annyira számít, hogy ki mit végzett, hogy a legjobban fizető cégek, pl. Samsung, fel se vesznek olyat, aki nem a SKY egyetemek egyikén végzett, ahova nehéz bekerülni az ottaniaknak, részben ezért is olyan irgalmatlanul kompetitív a tanulás, mert mindenki a legjobb helyre akar bekerülni, aki nem tud bejutni oda, nem tud a legjobb cégekhez elmenni, ennyire számít ott, hogy ki hol végzett.
Egy számukra ismeretlen magyar egyetemről labdába se fog rúgni a kérdező, ezt jelenti az, hogy "névtelen" magyar egyetemről nem igazán lehet kijutni. Nyilván a Harvardot vagy Oxfordot még ott is ismerik, és tudják hogy milyen neves egyetemek, ezért ez jó esélyeket biztosít, de egy ismeretlen magyar egyetemre nem fognak alapozni.
Én azt javasolnám kérdező, hogy inkább a pályaválasztáson törd a fejed és egy olyan szakot válassz, amit valóban szeretnél elvégezni. Ha szerencséd van, elmész egy korai céghez itthon dolgozni, aztán ha van rá lehetőség, kiküldeted magad oda, úgyis egyre több korai cég fektet be az országba és egyre többen jönnek ide dolgozni.
en anno japan szakot vegeztem az egyetemen.
vegyes erzeseim vannak a szakkal kapcsolatban, a diakok 70%a bukdacsolt, meg le is morzsolodott. kokemenyen kell tanulni az ilyen nyelvi szakokon, kulonben megnezheted magad.
maga a nyelvtudas valoban semmire se eleg.
en amugy jelenleg is Japanban elek, szerencsere magas eletszinvonalon, leirom, hogy mi az az ut, amit en bejartam az elmult 6-7 evben, helyettesitsd be a japan szo helyett a koreait:
-japan szak, minden nap 3-4-5 ora kokemeny tanulas
-masodik evben csereprogramra megpalyazni, egy evet egy helyi japan egyetemen tanulni, ott megtobbet tanulni, helyiekkel mozogni
-otthon diploma utan, Japanban mesterkepzesre jelentkezni (esetemben MBA volt)
-munkakereses, elhelyezkedes (egy IT cegnel helyezkedtem el, ERP software uzemeltetesevel foglalkozom)
Ha jo vagy, akkor mindezt ingyen meg lehet valositani, jo osztondijjal. Nekem szerencsere nem kerult sokba ez az egesz kaland, sot rengeteg penzhez jutottam osztondij formajaban.
Azt tanacsolom azonban, hogy jol gondold meg ezt az egeszet, mert az igaz, hogy olyan felejthetetlen elmenyekkel gazdakodsz, amit nem sok ember mondhat el magarol, de rengeteg dilemmaba is utkozhetsz, pl hosszutavon hol telepedj le, itt se jo ott se jo stb. Valamint maga a szaktudas, en ha visszakoltoznek Mo-ra igy hirtelen nem tudom hol tudnek elhelyezkedni, nincs tul nagy kereslet az ilyen nyelvekre, esetleg tolmacsnak vagy nyelvtanarnak el lehet menni, de en pl. nem feltetlen szeretnem ezeket. Sok agyalassal es onfejlesztessel jaro ut ez. Ha valoban koreai szakra mesz, akkor en azt tanacsolom, hogy legy motivalt, szorgalmas, proaktiv es tunj ki a "tomegbol" az egyetemen, mindenkepp menj ki Koreaba minel hamarabb.
Sajnos abban igazuk van, hogy csak tudni a nyelvet nem elég. Sőt azt az egész ország tudja bárhova is mész, sőt sokkal jobb szinten mint amire neked valaha esélyed lenne. Szóval nagyon nagyon nagyon jó iskolákra lesz szükséged vagy olyan szakmára ami az adott országban hiányszakmának minősül.
Meg rengeteg szerencsére is szükséged lesz. Egy előző válaszolónak meg igaza van, hogy egy névtelen magyar egyetemre rá se sz*rnak külföldön (névtelen úgy mint "nem világhírű" vagy "nem világhírűen jó").
Az meg nem gonoszkodás vagy bunkóság, hogy az emberek elárulták a sötét igazságot ahelyett, hogy arra buzdítanának, hogy fejjel rohanj a betonfalnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!