Tanárok, miért választottátok a tanári pályát?

Én eg elég fiatal tanárbácsi vagyok legalábbis remélem a 28 évemmel. Azért választottam ezt a szakmát mert imádtam a gimimet, mind a tanárokat mind az ostálytársakat, a hangulatot és miegyébet ami a suliva jár. Mialatt lediplomáztam sajna megszüntették a sulit és összevonták másikkal de nem volt baj mert sok ismerős marad még igy is amikor visszamentem, csak a hangulat más volt. Még mind a mai napi élvezek bemenni, hogy miért nem tudom. Pedig van olyan hogy le kell mennem ovis szintre olyan hülyék a diákok (hát a dolgozatokról ne is beszéljünk). De persze az értelmes vagy szorgalmas diákok azért elég tisztességesek meg jófejek. A fizetésről ne beszéljünk, mert néha ingerült leszek tőle. A rengeteg hülye adminisztráció, friss osztályfönökként letöltöttem a első évemet, de állandóan egy rahedli lapot levágnak az asztalomra, szinte minden szünetben, hogy osszam ki, hívjam fel a figyelmet, töltsem ki , adminisztráljam 2 példányba meg ilyesmik. De ezek valahogy mind eltörpülnek számomra, az iskolai élet, amikor reggelente a tanárokkal vagy a diákjaimmal kávézok, és mindíg cikizem őket a cigi miatt. Az első osztálykirándulás, az érettségikor hogy látom ki milyet villogott ( és én tanítottam címmel) vagy hogy elbujtam volna szégyenemben a vizsgaelnök elöl.

Szóval lehet hogy elég hosszan talaltam, de sok kollégámat nem értem hogy ki akar cseszni a diákkal és nem valahogy együttműködni vele.

Mindezzel azt akartam mondani, hogy lehet egy idő után nagyon is unni a tanári állást vagy ez emberfüggő? (eddig csak 3 évet tanítottan gyakorlattal, de minden percét élveztem)