Ez nem igazságtalan?
Elnézést. Dühömben folytak a szavak, és elgépeltem.
Nyilván sok helyen máshoGY van, én a 12 év során ezt tapasztaltam.
Mert egy nemzet csak így SZEREZHET hírnevet, ami roppant fontos ám.
Nekem szinte fel sem tűntek az elgépelések, értettem mit szeretnél kifejezni.
Nem igazán tudom a választ, de egyetértek veled.
Nálunk is ugyanez volt kiegészítve annyival, hogy aki hittanra járt annak szintúgy elnéztek mindent. Mert, hogy ő a bibliát tanulta biztos... Volt, hogy a 3 héttel azelőtt feladott nem is hosszú verset nem kellett felmondaniuk, vagy nem jegyre mert előző nap hittanuk volt késő délutánig.
Véleményem szerint az a tanár is egy félkegyelmű idióta, aki ilyet megcsinál! Nem gondolkozik az biztos...
3 barátom is van, akik sportoltak is és zeneiskolába is jártak. Illetve az egyik nem zeneiskolába járt, hanem nagyon szépen rajzolt. Mind abbahagyták a művészeti vonalat. Ez utóbbi barátomnak abból lett elege, hogy az énjének ez a része senkit sem érdekel, senki nincs rá tekintettel, senki sem ismeri el. Ha megnyert valami ezzel kapcsolatos versenyt vagy sokszor az iskolának is ő tervezett és kivitelezett dolgokat bizonyos eseményekre, az senkit sem érdekelt. Magyarán lesz.rták, már elnézést a szóért. De amikor sportról volt szó akkor mindenki istenítette és körberajongták. Ő ezt álszentségnek tartotta, hogy pl. a tanárok is így viselkedtek vele.
El sem tudom mondani mennyire sajnálom a dolgot, mert nekem jóbarátom volt az iskolában és elmondhatatlanul tehetséges! Nem is értem, hogy történhetett ez meg. Sajnálatos!
A felvételinél egy csomó mindenért jár pont, ami alapvetően nem igazságos. Réges-régen meg kellett volna szüntetni azt, hogy minden húgyért szarért pluszpont jár. Tudás alapján kellene kiválogatni az embereket, nem mindenféle hülye indokkal pluszpontokat szórni! Tanulmányi verseny még rendben van (az is csak akkor, ha az adott szakterületen volt), de ennyi, és nem több.
De ugye most sportért, ilyen-olyan versenyekért, hátrányos helyzetért, meg még isten tudja, miért, pluszpont jár. Kérdem én, ezeknek mi köze van a felsőoktatáshoz? Ha valaki hátrányos helyzetű, akkor támogassák, de ne pluszponttal, mert attól nem lesz okosabb.
Nagyon egyszerű a magyarázata, meg kell nézni, hogy melyiknek a nagyobb a közönsége: a csellistának vagy a vízilabdásnak. Egy komolyzenész egy bizonyos rétegnek nyújt csak szórakozást, de a sportot nagyon sokan szeretik. Egy csellista alig kap nyilvánosságot, míg egy sportoló nemzetközi versenyeit közvetítik a TV-ben, azaz százmilliókat érhet el.
És ez máris magyarázat a kivételezésre. Azzal engedékenyebbek, aki előre láthatólag szélesebb körben lesz elismert. Ennyi, nem kell bonyolítani.
Akkor fog ez megváltozni, ha a komolyzenét többen szeretik majd, mint a sportot.
"Nagyon egyszerű a magyarázata, meg kell nézni, hogy melyiknek a nagyobb a közönsége: a csellistának vagy a vízilabdásnak."
- Meg kell nézni, melyiknek nagyobb a közönsége; a rockgitárosnak, vagy egy korfballosnak.
A kérdező csak egy példát hozott. Másrészt ki a fenét érdekel a közönség ígénye akkor, ha itt a tanulmányok melletti időtöltésről van szó?
Abszolút egyetértek veled kérdező.
Ilyen alapon, hogy a felsőoktatásnál plusszpontokat adnak a sporteredményre, az olimpiai kvalifikációnál miért nem jelent plusszpontot, ha valakinek van egy nyelvvizsgája, vagy 5-ös bizonyítványa?...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!