SOTE ÁOK ponthatár 2024?
Figyelt kérdés
Nem azt kérdezem hogy mennyi lesz, mert nyilván senki nem tudja előre:)
Viszont amondó vagyok, hogy tegyük meg tétjeinket. Kezdem én: tavaly 444 volt, én idén 435-re tippelek.
2024. jún. 20. 22:43
41/44 anonim válasza:
Én utolsók között jutottam be, de nem hinném, hogy ez kiütközne majd az évek során. Nálam inkább az volt a gond, hogy nagyon későn döntöttem el, hogy orvosira megyek. Konkrétan, amikor beíratkoztam február közepén, még nem voltam benne teljesen biztos. Csak február végén, március elején kezdtem el egyáltalán készülni. Négy év anyagát kellett bepótolnom, hisz külhoni vagyok. Szerintem sokan vagyunk hasonló helyzetben, hisz nyilván nem lehet összehasonlítani azoknak a pontjait, akik már négy éve erre készülnek, azokéval, akik mostanság döntötték el, hogy orvosira mennek. Ettől függetlenül szerintem a teljesítménybeni különbség nem lesz lényeges.
42/44 anonim válasza:
Mint a 2013-as évfolyam (természetesen sikerrel lediplomázott) tagja mondom, most felejtsétek el azt a fajta hozzáállást, hogy az ideiek gyengébbek voltak, vagy hogy az alacsonyabb pontszámúak fognak kiesni elsőnek. Nálunk is annó beszakadt a ponthatár, akkor amiatt, mert bejött a két kötelező emelt. És igen, sokan írták a kémiát 50-60 %-ra. Nemes egyszerűséggel az az emelt nem is annyira az orvosira való kémiatudást méri fel, mint inkább azt, hogy a gyógyszerészre, vegyészmérnökire, kémia szakra milyen alapjaid vannak. Az orvosi kémia nevetséges volt hozzá képest az egyetemen. Fentebb egy hozzászóló amúgy nagyon szépen levezette, szerinte miért fognak csökkenni a ponthatárok. Igaza is lett. Valószínűleg az okokat is jól eltalálta. Utálatos az az álszerénység, mikor valaki a két 90%-os emeltjével teszi magát, hogy szerinte ez az átlagos teljesítmény, és tuti mindenki megugrotta, mert az ő kis elitgimijében mindenki annyit írt, meg mert a csoportokban a többi hasonló teljesítményt nyújtó büszkélkedett vele. Nyilván senki sem fogja ilyeneknek beírni, hogy az övé amúgy 50-60% lett. Nem hiányzik neki, hogy a többi, az orvosit illetően tapasztalatlan évfolyamtársa arról lamentáljon neki, hogy bújjon el, inkább be se iratkozzon, úgyis ki fog bukni. Mivel maga az orvosi kémia egyszerűbb, máshogy is tanítják, simán megugorhatja, ahogy megugorhatja az is, aki fizikából emeltezett, és bizony nincs annyi kémia alaptudása, mint az 50-60%-os emeltesnek. Én speciel 487 pontos embert ismertem, aki csúszott, mert megszokta a gimiben meg az érettségin, hogy hullanak az eredmények az ölébe, tanulni és időt beosztani viszont nem tudott jól az elején. Engedjétek ez az érettségit, tiszta lappal indultok mindnyájan. Ja, és könnyen lehet, hogy lesz olyan gyakvezetőtök, aki 10 éve nem 90%-os emelt kémiával ment orvosira. Mégis jobb, ha tisztelitek és tanultok tőle.
43/44 anonim válasza:
Előző vagyok, ezt még hozzácsapom 2013-ból.
https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__magya..
44/44 anonim válasza:
Kedves 37-es! A 36-os volnék. Valószínűleg ezt már nem fogod olvasni, de én visszatérek válaszolni. Minden szuper az egyetemen, az egyetemi életem se lehetne szebb. Ja, 5.0 vagyok :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!