SOTE ÁOK ponthatár 2024?
Nem azt kérdezem hogy mennyi lesz, mert nyilván senki nem tudja előre:)
Viszont amondó vagyok, hogy tegyük meg tétjeinket. Kezdem én: tavaly 444 volt, én idén 435-re tippelek.
Kicsit úgy érzem, hogy akik arra számítanak, hogy emelkedni fog a ponthatár azok nem most érettségiznek, esetleg nem a SOTE-ra akarnak jelentkezni, vagy oda akarnak és jó lett a pontszámuk és kicsit el vannak szállva maguktól. Biztos vagyok a pontcsökkenésbe, de elképzelésem sincs, hogy mennyivel. Valószínűleg egy-két pontot fog csökkenni, nem hiszem, hogy 440 alá menne. Valóban nehezebb volt most idén ugyan annyit szerezni pontokban, mint mondjuk tavaly, de az első 400-nak kb. sikerült, és őket fogják idén felvenni.
Kicsit beszélve az ilyen felmérésekről. Ezek nem adnak reális képet, sosem találtam értelmét az ilyeneknek. Alapvetően mindig ugyan az a 60-70 ember tölti ki, és csak azok fognak szavazni, akiknek jól sikerült. Nekem is 430 pontom van, mint az egyik előző válaszolónak, és én speciel (mint a 440 alatt írok 99%-a) sosem töltöm ki az ilyen kérdőíveket és választási lehetőségeket, mert feleslegesnek érzem, hogy most rányomjak a 430+-ra úgy, hogy csak 3 másik ember nyomott erre az opcióra. Nyilvánvalóan aki büszke az eredményére, az kitölti, a többi nem. 50 személy szavazott a 450+-ra, én nem szeretnék 3 másik személlyel a 430+ opción lenni. És hozzám hasonlóan kb. senki más nem tölti ezeket, akiknek ennyi pontjuk van. Ilyen felmérésekből következtetéseket levonni butaság. Kommentek közé sem fogom beírni névvel ellátva az eredményemet, de ha mondjuk 450 felett értem volna el akkor büszkén írnám. Ennyi.
Ha tippelnem kellene, 441 lesz. Én már beláttam, hogy idén a SOTE nekem nem fog összejönni, kivéve ha önköltségesen esne 10 pontot a ponthatár.
424 a ponthatár!!!!
Bejutottam 426-al. 😁🎉
Én volnék a 13-as.
Kedves 16-os, valami megjegyzés?
Azért csendben ledöbbentem a pontszámokon.. a Debreceni Áok-ra 90 ponttal (!!!) kevesebb ponttal (hozzám képest) is be lehetett jutni…
De a SE ÁOKon is, aki 424 ponttal bejutott, ~60 ponttal van lemaradva (tőlem). Ez rengeteg!
Mit gondoltok, és itt most főleg orvosis egyetemistáktól, ill. ott végzettektől kérdezem: ez vajon kiütközhet majd az évek során a tanulásban, hozzállásban, bármiben, stb…, vagy semmit nem jelent a későbbiekben ?
A nagy lemorzsolódási aránnyal indokolták, hogy idén miért több hallgatót vettek fel.. Idén 60-70%os érettségikkel is be lehetett jutni , vidéken lehet alacsonyabbal is. Holott idén sem a közép, sem az emelt érettségik nem voltak neheze(bbe)k.
Akik az idei emeltek nem tudták megírni min.80%osra, háát… vajon menni fog nekik az a tanulás (mennyiségebn, minőségben),ami az orvosihoz kell majd?
Amúgy GRAT Mindenkinek, ősszel kezdődik igazán csak a java😅
38.
Na örülök, nem aggódom, látom neked már ilyen korán sikerült felvenned az orvosis sznobot. Mindenki átesik ezen a pontot, de te ilyen korán?
Olyan nem létezhet, hogy kevesebben tudtak elérni 100 intézményi pontot, ezért estek le a ponthatárok? Mit tegyen az, aki kitanulta a belét, fantasztikus emeltjei lettek de az "elbeszélgetésen" valamilyen ok folytán bukott 15 pontot? Vagy aki mondjuk nem engedheti meg magának pénzügyileg, hogy két nyelvvizsgát kifizessen, hogy megkapja az elérhető legnagyobb pontot? Imádom, hogy mindenki úgy állítja be, hogy idén minden fűt-fát felvettek, mert olyan alacsony a ponthatár. A média is írja, hogy a SOTE-n csak 424 volt a ponthatár!!!! Közbe azt se tudják, hogy hogy működik az idei rendszer. Eszem megáll.
A ponthatár még mindig úgy keletkezik, hogy az első 350-400 jelentkezőt veszik fel, és az utolsónak a pontja lesz a határ. Ez csak azt mutatja, hogy idén nehezebb volt elérni a szinten, amivel be lehet kerülni.
Mindenkire hatalmas gratuláció! Nagyon ügyesek vagytok! Sok sikert a jövőben!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!