Szeretném megváltoztatni a szakdolgozat témám? Esetleg más egyetemen megírni az egész szakdogát?
Már csak a szakdoga leadása van vissza, az összes tárgyam megvan. Írtam egy TDK-t abból a témából, ami a szakdogám is lett, azonban ez a téma soha nem érdekelt, csak a tanárok erőltették rám. A mesterséges intelligencia érdekel, ezt mondtam a tanáromnak, aki meg is örült és rámtukmálta a projektjét. Azonban amit én kigondoltam témának, az nagyon messze volt ettől, de elindultam ebbe az irányba.
Segítséget nem kaptam tőlük semmit, csak nyomják, hogy fejezzem már be és adjam nekik a működő appot. De én nem akarok másnak dolgozni, főleg nem ingyen egy olyan témán, ami hidegen hagy. Ezért szeretnék váltani.
A tanáromnak nem merem elmondani, mert személyes érdeke, hogy azt fejezzem be, amit elkezdtem. A karról más nem ért a mesterséges intelligenciához, így az sem opció, hogy új konzulenst keresek. Ezért gondoltam arra, hogy akár más egyetemen fejezem be a képzést.
Nem tudom, mi lenne a legjobb döntés :(
Mert egyáltalán nem érdekel a téma, amivel foglalkoznom kellene. Ellenben más van, amivel szívesen foglalkoznék.
Plusz a munkámat a tanár másnak akarja odaadni, emiatt pedig elvárja, hogy készítsem el. Én pedig nem akarok ingyen dologozni senkinek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!