Szóbeli, szinte nulla tanulással?
Eléggé félek a szóbelitől, 10 napom van hátra, és szinte semmit nem tanultam rá még.
Egyszerűen annyi tétel van, hogy nem bírom rávenni magam..
Sose ment nekem ez a tanulás dolog, 5-10 perc után minden eszemben van, csak a tanulás nem, és mindig halogatok, lebeszélem magam..
Eléggé bűntudatom is van miatta, minden nap már előre stresszelek a szóbelitől, de még ennek ellenére sem bírom magam normálisan rávenni a tanulásra.
Nincs semmi motivációm hozzá, nem akarok tovább tanulni főiskolán, egyetemen, csak azt akarom, hogy meglegyen.
Az nem elég motiváció nekem, hogy ilyen, meg olyan rossz lesz, ha megbukok..
Az nyugtat kicsit, hogy jó pár témát elolvastam ezen az oldalon, amit olyanok írtak, akik olyan helyzetben voltak, mint most én, és érdekes mondom, mindig az lett a téma vége, hogy sikerült a szóbeli a kérdezőnek.
Igen, lehet, vajon olyanokat is értékelnek, ha úgy nagyjából csak valamiket mondok a témával kapcsolatban?
Amire pl. egy rendes órai feleleten azt mondanák, hogy ez, csak rizsa és 1-es?
Én ma voltam emelt infó szóbelin. A tételek nagy részét tudtam, de volt olyan is, amibe ha belehúzok, akkor bukás van.
Erre kihúzom az email csatolmányokat, ami ki se volt dolgozva :D Józan paraszti ésszel bárki lefelel belőle elég jól.
Szóval kb így semmit nem is használtam abból a 100 oldalas kidolgozott jegyzetből, amit nagyvonalakban megtanultam.
Ráadásul emelt szóbelin ismeretlen tanároknál kell felelned, középszinten meg a saját tanáraidnál, ami azért nem mindegy!
Minden tételből tanulj meg 10 mondatot, és majd kérdeznek. De ha 10 kerek egész, releváns és jó mondatot tudsz beszélni, akkor már a minimumpont megvan bármilyen tágyból.
Ha vannak tételsoraid, esetleg kidolgozottak is, akkor csak kezdd el átolvasgatni őket és próbálj kicsit visszaemlékezni rájuk. Egy tételen simán átfuthatsz olyan 15 percen belül, de lehet hogy gyorsabban is. Én sem tudtam rávenni magamat két éve, és pont emiatt csak az utolsó 3 napban estem neki a tételeknek, de az is valami iszonyat lassan ment. Az utolsó napon viszont sikerült reggeltől éjszakáig (érettségi napjáig) nyomatni és átvettem a maradék 56 tételt is. Stresszes helyzetben majd lehet te is jobban ráveszed magad.
Bár hozzá kell tenni, hogy sokat segített az, hogy pl a törit folyamatosan tanultam és még ha nem is szerepeltem jól a dolgozatoknál, legalább könnyeben előjött a story a tétel olvasása során, így jobban megragadhattam a lényeget.
Ha az év során valamilyen szinten tanultál (még ha csak 3-mas is voltál), akkor is könnyebben előjön minden majd az ismétléskor.
Ha nem tanultál semmit, akkor állj neki minél hamarabb. Az tényleg nem segít ha csak mondod hogy nem tudsz leülni tanulni és idegenektől kérdezed meg mit tegyél.
Sok sikert majd a szóbelikhez!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!