Akkor itt a válaszod kérdező. Ne menj egyetemre/főiskolára. De egy szakmát mindenképpen szerezz, olyat ami érdekel. Legyen ez bármi. Autószerelő, kőműves, fodrász, szakács, pincér, fogtechnikus, bármi. Ez utóbbi, a fogtechnikus egyébként, ha jó a kézügyesség, akkor nagyon szépen megél, Nyugat-Magyarországon meg szó szerint hülyére keresed magad az ún. fogturizmusból. Sok osztrák jár át, mert itt olcsóbb mint náluk, de a magyar szaki meg tényleg retkesre keresi belőle magát. De bármilyen szakmát tanulsz ki, ha jól végzed, akkor nagyon jól keresel majd belőle. Ezt akkor látod beigazoltnak, ha elkezded az önálló életedet, és bármire akarsz szerezni egy szakembert, amihez te magad nem értesz. Lasszóval kell jó és megbízható szakit fogni. Miért?
1. A diploma láz miatt boldog boldogtalan fősulira ment, aztán a kegyelem kettes diplomájával nem ért semmihez, és árufeltöltő lesz
2. A jó szakik nagy része már külföldön van
De tudom, az értelmiség éllovasai ezt is lehurrogják, de ezt meg pont leszarom. Álltathatjátok magatokat, hogy fontosak vagytok, csak közben nem vagytok többek, mint egy multi csicskái, és "sógorpajti kisfia a cégnél" lökdös titeket 8 általánossal, és azt hiszitek, hogy karriert építetek, holott az életetek semmi más, mint 50 évnyi seggnyalás. De legalább örültök neki. Marhák 😎😎
Szomorú dolog, de itt van egy az automatizáció híveinek:
Bár ült az autóban sofőr, gondolom a szerfelett képzett és tapasztalt über sofőr megbízott a technikában, nyomogatta a telefont út közben, és nem tudta kivédeni a rendszerhibát. Következmény: meghalt egy ember, a felelősséget meg hárítgatják majd erre arra, és max kiszúrják a hozzátartozók szemét pár százezer dollárral.
Lehet automatizálni egy gyártósort egy zárt csarnokban, egy kötöttpályás közlekedést (vonat, metró), vagy levegőben, nyílt vizen, de egy olyan komplex rendszer, mint a közúti közlekedés, még sokáig nem lesz "sofőrmentes". Ha másért nem, felügyelni a technikát még hosszú évtizedekig kell egy bent ülőnek, így én nem félek, hogy holnap reggelre K.I.T.T elveszi a munkámat. Tény, balf@$zok is mindig lesznek, akik ezt vagy azt elcsesznek, de úrvezetőket személyszállításra befogni, és übernek nevezni, majd alájuk rakni egy robotautót (amiben a sok barom technokrata 100%ig megbízik sajnos), az nem egyszerű hiba, az konkrétan életveszély.
"The Uber vehicle was headed northbound when a woman who was walking outside of the crosswalk was hit."
Nem tudom hogy gondoltad, de ha egy 70-nel száguldó autó elé kiugrok a bokorból, ahol a közelben sincs zebra, akkor a balesetet a mesterséges intelligencia se tudja megakadályozni. Teljesen nyilvános info, hogy az áldozat szabálytalanul közlekedett, te pedig ezt úgy interpretálod, hogy az autonóm technológia használhatatlan, a biztonsági sofőr meg csak azért ül a volánnál, hogy zabáljon sajtburgert és nyomkodja a telefonját.
5 éve vannak éles forgalomban az önvezető autók (USA 4 államában) és már milliárdnyi kilométert megtettek ember vezette autók között. Ez pedig az első halálos baleset (ami az eddigi hírek alapján elkerülhetetlen volt), ez baromira szép teljesítmény. Taxisként pedig lehetne már annyi rálátásod a dologra, hogy felfognád, hogy az eddigi eredményeik alapján messze biztonságosabbaknak bizonyultak, mint az emberi vezetők. Pedig ez csak az első 5 év volt. Még akkor is, ha kiderül, hogy a mostani esetnél >nem csak< a gyalogos hibázott. Szóval lehet, hogy te most az autonóm autók ellen akartál érvelni, de ez így hatalmas öngól.
Na de térjünk vissza az eddigi marhaságokra.
Nyilván a többi sületlenségeidet is úgy kell venni, hogy készüljön a szerencsétlen kérdező fogtechnikusnak, ami biztos, hogy el fog tűnni a következő pár évben.
Ja meg már most messze alulmarad a fizetésük a diplomásokhoz képest. Meg ha már mondtad, hogy a szakmunkások mennek kifele (mert a diplomások nem?), akkor nagyszerűen be lehet látni, hogy a diplomások messze többet keresnek nyugaton, mint a szakmunkások. Hiszen milliónyi statisztikai adat van a milliónyi nyugati munkavállalókról. Nem véletlen, hogy azokban az országokban több diplomás 25 év fölötti lakos van, mint diplomával nem rendelkező.
KSH népszámlálási adatok (2011), munkanélküliség/végzettség:
Azóta kicsit másképp fest az egész a közmunkaprogram miatt, de a lényeg ugyanaz maradt. Nyilván erről beszéltél, és erre biztatsz mindenkit, hogy szakmunkásként "maszekba vállalkozva a többszörösét keresed". Mert diplomásként nem? Vegyészként elszegülök egy kínai céghez dizájnerdrogokat fejleszteni +1 nulláért a fizetésem után. Csak mondjuk én keresek anélkül is eleget, így nem szorulok rá.
Egyébként nem kell külföldre vándorolni, itthon is sokkal többet keresnek a diplomások.
Jó tudom, ha maszekolsz, adót csalsz, meg ha prostikat futtatsz és ha drogbáró vagy mellette, akkor többet keresel. És akkor nem is kell diploma.
Na akkor menjünk tovább: 20 ezer fős reprezentatív minta:
20-25% a nem a szakterületükön elhelyezkedő diplomások aránya. Te pedig úgy állítod be, hogy mindenki megy mosogatni. A fenéket. Azt vegyük észre, hogy a bölcsészek tolják fel a statisztikát, az értelmes karok hallgatói tartják a 10-15%-os lemorzsolódást (ehhez képest a szakmunkás végzettségűek fele a fentebb linkelt ksh adatokból vagy munkanélküli, vagy maszekol). Tehát ha értelmes szakmát akarsz, akkor annyit tudok javasolni, hogy iratkozz be értelmes karra. Valószínűleg te végeztél el valami titkárképzőt és azért kaptál monoton irodai munkát, ahol a főnököd folyamatosan csicskáztatott, és azért próbálod lebeszélni a diplomáról, holott a legtöbb szakma marha izgalmas és jó hangulat van közben.
Szólj, ha valamit kihagytam.
Friss hír:
Helyszíni szemle és a kamerák felvételei megerősítik azt a hipotézist, hogy a biciklit toló nyanya volt felelőtlen és a balesetet sehogy se lehetett megakadályozni.
Szóval 5 év autonóm vezetés és pár milliárd kilométer után még mindig nem történt halálos baleset, ami az autonóm gépek hibájából származna. Ehhez képest több, mint 1 millióan halnak meg évente közúti balesetekben.
"Álltathatjátok magatokat, hogy fontosak vagytok, csak közben nem vagytok többek, mint egy multi csicskái, és "sógorpajti kisfia a cégnél" lökdös titeket 8 általánossal, és azt hiszitek, hogy karriert építetek, holott az életetek semmi más, mint 50 évnyi seggnyalás. De legalább örültök neki. Marhák 😎😎"
Erre már nem is mondok semmit, csak fogom a fejem, hogy ilyen sötét emberek köztünk élnek. Szidod a diplomásokat hogy lenézik a többi embert, erre te minden mondanivalód végére odafűzöd, hogy marhák, hülye, stb... Szomorú.
Voltam a szopott f@$znak azon a végén is, így tudom mit beszélek. Egyszerűen nem lenne gusztusom egy ranglétrán felszopni magam, és irodában ülve többet zsebre tenni, mint az, aki effektíve dolgozik.
De talán a 23-as HSZ felszínre hozta a marhát.. drogbáró meg adócsalás, rögtön az illegál felé példálozol, KÖZHELYES példákkal, amik legtöbbször a filmekben jelennek meg. Tipikus. Szerinted a diszkó is csak a drogokról szól, gondolom. De minek is magyarázok olyannak, aki statisztikai adatokkal dobálózva hiszi okosnak magát... A statisztikai adatok (bármilyen furcsa is ez a burokban nevelkedő, vagy éppen megrekedt elmédnek) erősen függenek attól, hogy kik pénzelték az adott statisztika/felmérés elkészítését. A KSH-t meg egyenesen hagyjuk. Az aktuális hatalom véleményének alátámasztása a fő célja.
És igen, vannak diplomás pozíciók nyugaton, amivel k.rv@ jól kereshetsz (pl orvos), de nem egy olyan hely van, ahol a szakmunkás többet keres, mint a vele egy cégnél dolgozó mérnök.
Kellenek diplomások, rendben van, de azt sem kell az egekig magasztalni, és mindenkit arra ösztönözni. Ha mindenki beadná a derekát, akkor mi lenne? A valóban jó képességű, átlag feletti intelligenciával bíró fiatal a nyomásnak engedve elmegy egyetemre ("mert megvan hozzá az eszed fiam..."), aztán elvégzi, csinálja, elvegetál emberileg, mert a család meg a társadalom ezt várja el, de semmi örömét nem leli benne, mert neki a kétszeresére ugrik a pulzusa ha meghallja egy V8-as dög vagy egy pörcögő VTi hangját, és a kiemelkedő intelligenciáját inkább arra fordítaná, hogy mondjuk az ország, vagy európa legjobb amerikai vagy japán autó szamértője legyen. Azt szívvel csinálná, de nem, mert elvárások vannak. Gusztustalan.
És kikből lesznek a szakik? Akiknek nem volt eszük a diplomához. Nem mondom, hogy közűlük nem lehet jó szakember, mert ez hülyeség lenne. De miért annyira egyértelmű, hogy okos ember diplomát szerezzen, a gyengébb eszű meg szakmát? Ennek is elég lenézés szaga van, hogy kvázi "ő CSAK arra jó".
Na mindegy. Szummázzva: az okoskodó értelmiség elmehet a halál f@$zára okoskodni, a húderohadtfontos és csodálatos diplomájával együtt.😎
Ja, és nem vagyok öngyűlölő, épp ellenkezőleg, most, hogy megtaláltam magam végre, így egyre elégedettebb vagyok magammal. Haragszom magamra, hogy annyi évet pazaroltam feleslegesen tanulásra. Egyszerűbb lett volna a képlet, ha hamarabb kapcsolok, hogy mit akarok az élettől. De most már mindegy.
Az uzsis dobozt se vették el (tudom hogy átvitt értelemben kell érteni), bár csak a szakközepes évek alatt voltam benne a "kemény magban" a suliban, ott voltak jó marhulások, az volt az én világom, a gimiben, fősulin elevickéltem a háttérben, valószínűleg azt sem vették volna észre, ha egyik napról a másikra meghalok, de jó is volt így.
Nekem az a lényeg, hogy meglegyek, nem akarok adni a világnak semmit, nem akarok előre vinni semmit.
Mellékvonalként megjegyezném, csak hogy borzoljam az értelmiségi, konformista szürke egereket, amit még szívesen csinálnék a mai napig, az a diszkózás, mint DJ, úgy értem. Ebbe régebben bele is kóstoltam hobbi szinten, jópár sikeres buli, meg magán célra, kedvtelésből, de sajnos ez tényleg az a szakma, amiből a kiváltságos kevesebb, mint 1% tud megélni, így ez megrekedt az alkalmi hobbi szinten, mint lelkes amatőr. Hú, állj. Diszkóztam, és nem vagyok drogos, hát én beszarok.
Na tipli át a GYK-ról az excel-be fontoskodni, hogy tudjatok villogni a meetingen 😎
2011-es népszámlálási adatok nem a hatalmat szolgálja ki. Amúgy linkeltem hvg-s, mno-s stb felmérést is, amik ellenzéki újságok. Ha mindenki egyöntetűen megmondja, hogy a diplomások jobban keresnek és nagyobb igény van rájuk, akkor te honnan veszed, hogy a diplomások kevesebbet keresnek és nem tudnak elhelyezkedni?
"De minek is magyarázok olyannak, aki statisztikai adatokkal dobálózva hiszi okosnak magát"
Jó tudom, te szakmunkás közegben élsz, olyan karon diplomáztál, amire nincs szüksége senkinek és csak az irodában csicskáztathattak, azért van ilyen markáns véleményed, hogy mindenki hazudik, csak a te környezeted látja jól a világot. Az exceles oltásod is elég szépen megmutatja, hogy a te fejedben milyen kép él a diplomásokról. Mert ugye senki nem biológus, vegyész, szoftverfejlesztő, villamosmérnök, pszichiáter, akármi, dehogy! Mindenki könyvelő lesz vagy titkárnő.
A drogbárós hasonlatban is sikerült megérteni a lényeget, csak a te maszekolós sztoridat próbáltam kifigurázni. Bár lehet hogy a DJ múltad miatt alakult ki ez a pavlovi reflex, hogyha meghallod a drogot, akkor egyből tagadsz mindent.
A diploma is szakmát ad. Vannak olyan diplomák, amiken erősen a gyakorlaton van a hangsúly. Egy gépészmérnöknek, folyamatirányítónak stb ugyanúgy gépzsíros lesz a keze, mint egy autószerelőnek. Nem hiszem, hogy célszerű a kettőt elválasztani. A különbség csak annyi, hogy mivel összetettebb anyagot oktatnak (értelmes karokon), így az elhelyezkedési lehetőség is szélesebb, hosszútávon is. Nyilván emiatt jobban kereső állást is tudnak szerezni, de tudom, téged nem érdekelnek a statisztikák, mert minden a háttérhatalmat szolgálja ki, aminek az érdeke a sok haszontalan diplomás kitermelése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!