Nem kéne már megemelni az autópályás sebességhatárt?
Szerintem ennek eljött az ideje. Olyan 160 - 170 km/h körüli tempóra gondoltam. Ez szerintem biztonsággal kezelhető.
Vitatkozzunk kicsit ezen, de két kérésem volna:
1. Ne gyertek a német vezetési kultúrával - mert jól ismerem.
2. Ne gyertek azzal, hogy a németeknél csak három sávos pályán nincs limit - mert nem igaz.
Én tudom hova tenni a hazai közlekedési morált, hiszen majdnem minden európai országban vezettem már. És így mondom, hogy nem olyan rossz.
Lassú jármű meg Németországban is van, ez nem érv.
Én is az mondtam hogy nem kéne megemelni a sebességhatárt, de azért néhány dologban a kérdező mellé állnék, néhányban pedig megcáfolnám:
Szóval: a lassú járművek nem gondok, Németországban például a kamionok néha úgy felgyűlnek, hogy nem is tudnak 90-el, csak 70-el menni. Közben mellettük húznak el 200-al, általában nem szokott gond lenni.
Nem olyan régen voltam kint Németben jómagam is egy 1.2-es Renaultval, 110, max 120-al hajtottam, mert több nem esett jól neki, és itt még nem volt drasztikus a fogyasztása. Simán megtaláltam a helyem, nem tartottam fel senkit, ha mégis rövid időre csak. Ott is rengeteg a tötymörgő, spóroló, aki 90-100-al megy, mások 180-al tolják lejtőn lefelé az ócska Corsának is (igen, ott is vannak ilyenek, nemcsak 7-es BMW-vel jár mindenki).
Na és hogy ellent is mondjak: régóta figyelem, hogy ott szidod a német sofőröket, ahol tudod. Nos, nagy hiba, pont azért jók a németek, mert 2x2 korlátozás nélküli autópályán is meg tudják oldani, hogy elférjen a 250-el döngető RS6, a 100-al menő 1.2-es, és a 70-el cammogó kamion. Ha mégis az RS6 beéri a lassan előző 1.2-est, nem dudál, villog, hanem meglepően nagy távolsággal, türelmesen megvárja azt, majd folytatja tovább az útját padlógázon.
Városokban bambának tűnnek tényleg, minden korlátozást betartanak, minden elsőbbséget megadnak. De nem azért, mert bambák, hanem mert tisztelik a másikat, és nem vergődnek.
Én pl elég nagy gyorshajtó vagyok, de mikor Németben vagyok, nem vagyok ideges, mikor bundeszen 60-al kell követni a kamiont, mert látom, hogy mindenki full nyugodt, az SLR Merci is (egyik legfrissebb élményem) nyugodtan követi a kamiont. De nem azért, mert béna, hanem mert nem megy bele beláthatatlan előzésekbe, nem lépi át a záróvonalat, és a sebességhatárt.
Na kb ennyi.
Kérdező, miért nem mész ki pályanapokra ha ennyire igényed van a gyorshajtásra?
Ott lehet ész nélkül nyomni, és csillogtathatod a vezetési képességeidet is.
44.
1. 130 km/h Magyarországon. Van jogsid?
2. Akármilyen hihetetlen, vezetek személykocsit is. Van két kocsim is, az egyik 230 - at megy, fél éves.
3. Jól ismerem Németországot, több százezer km - t vezettem ott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!