Hogy ítélhették el a zebrán gázoló mentőst?
Nem értem a dolgot, a kresz szerint totális elsőbbsége volt, sőt ha mezei autós lett volna is ártatlan a kresz szerint, nem?





Ha minden egyértelmű lenne, akkor az ügyvédekre nem lenne szükség.
Már pedig azoknak meg kell élni az ilyen és hasonló ügyekből gazdagon.





Elítélték, felfüggesztettet kapott tényleg, csak én a híradóban láttam és azt hallottam az ügyészség két év letöltendőt kért, ezt értettem félre úgy, hogy az volt az ítélet. És az ügyészség fellebbezett a felfüggesztett ellen, szóval...
Részleteket is tudunk, ugyanis egy ítélet mindig bírói indoklással jár, itt is felolvasta a bíró, már leírtam. Azért ítélte el, mert nem győződött meg szemkontaktus útján!? mindenki átadta e neki az elsőbbséget. Ez pedig egy béna, "jobbat nem tudok de muszáj valamit mondani" szintű magyarázat, ellentmond az alap intelligenciának, a kresznek ugyanúgy. Akinek nincs elsőbbsége az egészen egyszerűen nem is adhatja át azt ugyanis.





"Azért ítélte el, mert nem győződött meg szemkontaktus útján!?"
Teljesen jogosan. Attól, hogy valami megáll, de a sofőr másfelé néz még lehet nem veszi észre a mentőt és elindul.
"Akinek nincs elsőbbsége az egészen egyszerűen nem is adhatja át azt ugyanis."
És akkor el lehet b@xni 90-nel? :D
Kaptál egy rakás normális indoklást, érdemben egyikre sem válaszoltál csak a fingot fűrészeled. Én feladom :D





"Akinek nincs elsőbbsége az egészen egyszerűen nem is adhatja át azt ugyanis."
Akkor kezdjük a KRESZ alapjainál:
1.) Az adott kereszteződésben mi határozza meg az elsőbbséget?
2.) Ez alapján kinek volt elsőbbsége?
Ez alapján el lehet dönteni, átadhatja-e...





"A bírói indoklás külön ki is tér arra, hogy jogosan lépte túl a megengedett sebességet, ez hozzátartozik a mentés végzéséhez."
Igen, abban az esetben ha ehhez minden feltétel adott. Ebben a kereszteződésben nem volt adott ehhez minden feltétel.
"Azt mondom, hogy a gázoló nem hibás, ha az elgázolt nem tartotta be a kreszt, viszont ő meg igen."
Ott volt korábban a "részletes" fizikai magyarázat és a helyszínt is elküldtem. Ha ott nem szabálytalan bringás jött volna, hanem szabályos autós azt is szétcsapta volna, akkor már a mentő lenne a hibás?
Nem értem mit nem lehet azon felfogni, hogy a kresz nem jogosít fel arra, hogy szirénázva ész nélkül veresd mindenhol, mert pont ilyenek lesznek belőle. Abban a tempóban ő nem csak a közeledő bringást nem látta, hanem a két keresztező irányból érkező többi közlekedőt sem láthatta, mert ebben fizikailag akadályoztatva volt. Szétcsaphatott volna engem is, téged is, anyádat is meg akármelyikünket.
Ilyen alapon ez is keresztülverhette volna a Blahán 90-nel:
https://www.youtube.com/watch?v=5-h72Y_9XWw
vagy ez is :
https://www.youtube.com/watch?v=RNOaq8uWlP0
Vagy épp ez is:
https://www.youtube.com/watch?v=6KNyeYn25A8
"Azt mondom, hogy a gázoló nem hibás, ha az elgázolt nem tartotta be a kreszt, viszont ő meg igen."
De a gázoló sem tartotta be a kreszt, ezt elfelejtetted? A gázoló abban a kereszteződésben nem mehetett volna annyival, a körülményekhez képest egy laza 100%-os sebességtúllépéssel érkezett.
"Ergo ez a mentős sem bűnös azért mert más nem tartotta be a kreszt."
Olyan nagyvonalúan átsiklasz a fölött, hogy a mentőautó vezetője sem tartotta be a kreszt, komolyan mondom ez már tényleg vicc.
ma 17:31
Az a vicc ahogy te totál átsiklasz a bíróság által megállapított tényeken és kitalálod szépen magadnak a különböző elítélhető körülményeket. Például ezt a sebesség mániádat. A bíróság elítélte a mentőst. Megindokolta milyen alapon. De a sebesség dolgot külön kiemelte, mint NEM felróható körülményt. Ezt felfogod? Nem. Te folyamatosan nyomod és nyomod azt amit a bíróság elvetett, mint felróható körülmény!!!!!
"A 16 éves lánynak nem lett volna szabad lehaladnia a zebrára, meg kellett volna adnia az elsőbbséget az egyébként látható, hallható mentőautónak – fogalmazott az ítélet indokolásakor dr. Bíró Mariann bíró. Hozzátette, hogy a vádlott – mivel szirénázott, villogott a kocsi – áthaladhatott a piros jelzésen és túlléphette az 50 kilométer/órás sebességkorlátot.
Azonban van egy kitétel: csak akkor szegheti meg a KRESZ ezen rendelkezéseit, ha meggyőződött arról, hogy elsőbbséget kap a többi közlekedőtől, és ennek a többi közlekedő látható jelét adta. Mivel a biciklis fiatal nem nézett a mentőautó felé, nem volt szemkontaktus sem, így a vádlott nem számíthatott arra, hogy a sértett elengedi." -beol.hu
Én személy szerint szigorúan a bíróság megállapításaira reagálok folyamatosan és nem találom ki az egyéb dolgokat sem a mentős védelmében sem a hátrányára. Te igen. Ezt bár tudomásul veszem, de nem tudok a fantáziáiddal érdemben kezdeni semmit, nem érdekelnek. A hivatalos álláspont az érdekes a számomra, ami kizárólag annyi kérdést vet fel mindössze, hogy elsőbbség birtokában volt e a szerencsétlen biciklis vagy nem volt. Egyebet én nem vitatok. A többi már a te agyadba születik de egyszerűen nem azok alapján született az ítélet, szerintem nyugodj bele.





Igen, kérdező. A mentős adott esetben túllépheti a max sebességet és áthaladhat a piroson. Ezért kapott felfüggesztettet.
Ellenkező esetben ui. a BTk 234. §-ába ütköző bűncselekmény miatt az ezen paragrafus (2) bekezdésének c) pontja alapján letöltendő börtönbüntetés lett volna az ítélet.
Most már meg vagy elégedve?
????????
Mitől lennék? Hogy nem érted amit olvasol?:D. Írtam vagy százszor már, de úgy látszik nektek akkor sem elégszer.....de továbbra sem ez érdekel, a sebesség egy másik hozzászóló kifejezett mániája, beszéld meg vele engem nem zavar, megfér itt is vagy nyithattok új kérdést hozzá.
Engem a biciklis elsőbbségének a kérdése érdekel. Ami az elítélésnek az alapját képezi az indoklásban. Konkrétan ez az egyetlen momentum. Huh.:o
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!