Mi értelme van az Elsőbbségadás kötelező táblát olyan helyre tenni az autópályafelhajtóknál, ahol még senkinek nem kell elsőbbséget adni?
Vagyis, hogy általában 100-300 m-rel korábban kirakják, mint ahogy a záróvonal megszűnik, és sávot lehetne váltani.
Mondjuk, a sávváltás szabályai is az elsőbbségadást írják elő, de oké, legyen macisajt is, biztos ami biztos. (Bár aki a sávozott részen átvág, az a macisajttól se fog különösebben meghatódni.)
De ha már kiteszik, akkor miért nem a záróvonal végére, vagy pár méterrel korábban?
A sebesség se indokolja, mert ezeken a helyeken általában nemcsak a tilalom, hanem az erős kanyar is szükségessé teszi a lassú haladást.
A háromszög az útkereszteződések esetében is csak pár méterrel van a kereszteződés előtt, nem 200 méterrel korábban.
Tegyük fel, hogy leesett 10-20 centi hó és nincs eltakarítva. Így ugye nem látszanak az útburkolati jelek.
Ha nem lenne macisajt, akkor a jobbkézszabály miatt a felhajtón érkező járműnek lenne elsőbbsége az autópályán haladóval szemben, ami lássuk be, nonszensz.
Elsőbbséget nem a táblánál kell adni, hanem a tábla után, nem ? Hogy mennyivel a tábla után azt meg a helyzet adja.
Városban nagyobb csomópontokban akad, hogy 15-20 méterre van a tábla a kereszteződés szélétől, ott miért nem teszik a legszélére? :D
Biztos van erre is valami útügyi előírás, hogy miért oda kell.
Utolsó: de amint leesik a hó, már nem látszik, hol a sávod széle. Pontosan ezért van kint minden, amúgy gyorsítósávval ellátott és normál esetben akár tábla nélkül is egyértelmű elsőbbségi viszonyokkal rendelkező kereszteződèsben a macisajt.
Hóban ugye úgy néz ki a dolog, hogy a hókotró még az államtitkár feleségének boltja előtt takarítja a havat, de Traian Kisinyovból haladni akar, így a 20 centi hó ellenére is bőszen felcsúszkál az M1-esre Biatirbágynál. Mivel a hótól nem látja a sávokat és fogalma sincs a magyar útügyi szabványokról, folyamatosan a láthatatlan leállósávban halad. Te pedig jössz fel a következő felhajtónál és gondolod: majd a gyorsítósávban belelesel a bal tükörbe, aztán jó is lesz. Nem. Nem lesz úgy jó, mert Traian 60-nal oldalbakap és pont nekipiruettezel a híd lábának, ami egészségtelen. Ezért van neked kint a macisajt, amiről jó eséllyel eszedbe jut egy kicsit balra is benézni.
Kérdező nem bír lekattanni az autópályára felhajtós témáról.
Előző kérdésében még váltig állította hogy nincs macisajt...
Én meg azt remélem, hogy jogsija nincs.
# 6
Ez nem jött össze neked, a Közlekedés témában még életemben nem tettem fel kérdést.
Oké, hogy a hó miatt kell valami táblának kint lenni, de az Elsőbbségadásnak akkor sincs értelme ilyen szituációban. Ilyen alapon minden hegymeneti kapaszkodósáv végénél lenni kellene egy ilyennek, mert mi van, ha hó takarja a felfestést, és a sáv végén visszasorol a kamion a normál sávba, letúrva a tőle balra érkező személyautót?
Ahogy ott se macisajt van, hanem Kapaszkodósáv vége, úgy ide is egy olyan tábla lenne logikus, ami a megszűnő sávra figyelmeztetne.
(Esetleg a macisajt alá lehetne rendszeresíteni egy kiegészítő táblát, hogy "Ennek a táblának kizárólag havas úton van értelme". :)
5-ös, ez így nem indok a felvetett kérdésre. (Nyilván igaz az állításod egyébként, hó okoz gondot.)
De kint a felhajtó elején a tábla, attól még 100-200-300 méterrel később sorol be. Ergó, hiába a tábla, ugyanúgy nem látszik a terelővonal és ugyanúgy a besorolási szabályoknak kell érvényesülnie.
Hihetetlen.... nem érti, minek kell a tábla, mi próbáljuk értelmesen elmagyarázni, erre nyomja a piros kezeket mint egy barom. Gondolom jobb szórakozásod nincs.
Akkor ne hó legyen, hanem hirtelen jött sok eső, ráhordta a pályára a fél domboldalt 5 centi vastag sárral borítva azt. Jó lesz úgy?
A kapaszkodósáv vége meg azért sántít, mert ott pont, hogy nem lehetne egyértelműen kitáblázni, kire is vonatkozik a macisajt. Ráadásul a sáv vegét amúgy is jelzi tábla, azon egyértelműen ott van, hogy balra kell besorolnod, értelemszerűen a sávváltás szabályai szerint. A sávot persze nem látod, de azt tudod, hogy kb 3 méternyit balra kell húzódnod, és a bal tükröt kell figyelned (minimum).
# 9
Hát pedig a kapaszkodósáv meg a gyorsítósáv mindenben megegyezik, kivéve, hogy az egyik nem domboldalon van.
Mindkettő egy megszűnő sáv, amit a lassabban haladó járművek részére készítettek. És amint az ott haladó járművek fel tudnak gyorsítani, akkor ezek a sávok meg is szűnnek.
Hó vagy sárfelhordás esetén egyiken sem látni az útburkolati felfestéseket, tiszta úttest esetén mindkettőnél látni.
Ugyanígy, logikusabb lenne mindkettőnél egyformán a megszűnő sávot jelezni táblával. (A mostani Gyorsítósáv vége táblával.)
A felhajtónál az Elsőbbségadás táblának értelme sincs, mert ott, azon a ponton - vagy a közvetlen közelében - az égvilágon senkinek nem tudunk elsőbbséget adni, mivel ott szépen a saját sávunkban haladunk, az autópályán érkezők meg szintén a saját sávjukban haladnak.
Ha mégis nagyon ki akarnak tenni valamit a helyzet tisztázására, akkor egy téglalap alakú kék táblának lenne értelme, felfelé mutató fehér nyilakkal, ahogy az már a sávok jelzésénél szokásos.
Különben meg soha nem szoktam lepontozni a normális hangnemű, velem egyet nem értő válaszokat. Megcáfolom őket, és ennyi. Vagy ha tényleg okos válaszok, akkor ők győztek.
Hogy bebizonyítsam, nem én pontoztalak le, ezért most nyomok neked pirosakat, hogy lásd a különbséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!