Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » A rendőrök csak következetlenü...

A rendőrök csak következetlenül büntetgetnek, és egyáltalán nem VÉDENEK? (lent)

Figyelt kérdés
Két barátommal jöttem haza gyalog, egyik városból a másikba, éjszaka. Rajtam volt "kukásmellény", mert tudtam, hogy az kellhet, de barátaimon nem volt. Szerencsétlenségükre jött egy rendőrautó, a két barátomat 10-10 ezer forintra megbüntettét, mert elmondásuk szerint életveszélyes, hogy fényvisszaverő mellény nélkül közlekednek az úton. Én már elkönyveltem, hogy akkor őket beviszik a következő városba, ha már meg lettek büntetve, hogy ne veszélyeztessék tovább a saját biztonságukat, de NEM. A rendőrök kiadták a csekket, és egyszerűen csak tovább mentek, úgymond a veszély továbbra is fent maradt, de legalább megszedték magukat pénzzel. Na, akkor most mi igaz abból, hogy szolgálunk és védünk? Tényleg ez a szakszerű rendőri intézkedés, hogy csak büntessünk, de a veszélyt el ne hárítsuk? Főleg, hogy a rendőrök is épp arra tartottak, amerre mi is, még kitérőt se kellett volna tenniük...

2016. dec. 6. 16:47
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
84%
Az a gond, hogy a problémát nem jó helyen keresitek. Valóban egy jó világban az lenne, hogy ilyenkor megbüntet, ad mellényt/elvisz a következő városba. De a mellényt a rendőr vegye meg, aki ugyanúgy fizetésből él mint ti? Ugye hogy nem. Nah akkor lehet panaszt tenni pár szinttel feljebb, aki bezsebeli a bírságot. El vihetett volna titeket? Azt tudod, hogy csak úgy nem lehet embereket szállítani rendőr autóval, ugye? Miért nem? Mert ez a szabály? Az a két rendőr találta ki, aki megbüntette a haverjaidat? Nah ugye, hogy nem. Akkor hol kell panaszt tenni? Pár szinttel feljebb, ahol hozzák a szabályokat arról, hogy kit szállíthat és milyen indokkal a rendőr autó. Jah hogy ahhoz már senki nem nagy legény, hogy az asztalra csapjon és azt mondja, hogy gyökeres változás kell az országban, ugye? Csak morog mindenki, feltesz gyk-re egy kérdést, esetleg elküldi az édesanyjába a rendőröket facebookon és már meg is nyugszik a lelke, hogy ő mindent megtett, hogy az ország élhetőbb legyen...
2016. dec. 6. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
50%

hát én Lisszabonban a rendőröktől kérdeztem meg, hogy hol van X diszkó, mert baromira nem találtuk, és azt mondták, üljünk csal be, elvisznek. elvégre nem mindegy, úgyis járőröznek?....

nos ez inkább amolyan szolgálunk és védünk mentalitás, de sajna ez amit írtál, ez is amolyan komcsi-maradvány. ugyan miért ne ülhetne abba a megszentelt rendőr autóba egy bárki? túlzásba visszük a hülyeséget :(


és igen, ti írtátok h 300,- Ft /db, na akkor vegyen a kapitányság nagyban 100,- Ft / db-ért 5000,- db-ot, aztán be a csomtartóba és lehet osztogatni a bicósoknak. ez nem összeg még egy kisebb városnak se. ugye mennyivel szimpatikusabb lenne a rendőr az állampolgároknak büntetések helyett?

2016. dec. 6. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
75%
Mifelénk ezt tanulópénznek hívják. Igen, valóban adhatna mellényt a rendőr. De szegény honnan tudja, hogy a Kalányos Jóska ma este mellény nélkül fog elindulni haza? De ha tudná is, miért ő gondoskodjon a Jóskáról? Vegye mindjárt a nevére? És miért vinné el? Ha jogsi nélkül motorozol, és elkap, akkor is vigyen el motorostól, mindenestől? Nem. Leszállít a motorról, és vidd haza, ahogy akarod. Ha szabálytalankodsz, készülj fel, hogy esetleg megszívod a nyeles cicit.
2016. dec. 7. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 veterán vas ***** válasza:
60%

Bizony-bizony, a csúnya rendőrbendőr nem adott mellénykét, nem fuvarozott haza, és gondolom meleg tea és apró süti sem volt nála. Galád módon még a mobilját sem adta kölcsön, így nem tudtál hazatelefonálni Maminak, hogy megvédjen az éjszakai egyenruhás zaklatóktól. Remélem az azonosító számát és rendfokozatát legalább fölírtad, így majd meg tudod tenni a feljelentést, hogy ne maradjon büntetlenül ez a vérlázító eset.

Borzasztó időket élünk........

2016. dec. 7. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:

Jó üzlet ez a kukásmellény gyártás, az már biztos.

Legközelebb törvénybe kell hozni, hogy rendszám is legyen a gyalogosokon, és mehet is a biznisz, 0rbán haveri körének.

2016. dec. 8. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 veterán vas ***** válasza:

#15!

Engem nem érdekel sem a biznisz, sem a politika. Az elsőhöz nem értek, a másodikat utálom.

Viszont, ha gyakrabban autóznál sötétedés után eldugott vidéki utakon, akkor számodra is felértékelődne az a párszázforintos láthatósági mellény. Volt már olyan, hogy az autómnak külső tükre, és Józsibácsinak a könyöke bánta az éjszakai "találkozást".

Aztán ha vagy 30 centivel beljebb tántorog, akkor most bilincses kézzel pötyöghetek a klaviatúrán? :(

2016. dec. 8. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
mondom én h nálunk valamiért divat a bunkóság. egész egyszerűen nincs más magyarázat. írtam h nem pénz kérdése, az se nagy durranás h mondjuk az éjjeli műszakra betesz 20 db mellényt mindig, szal ... innentől kezdve lehet magyarázkodni. csak kis normális hozzáállás kérdése lenne, de az meg ugye nálunk ismeretlen.
2016. dec. 8. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
Nem kell mindenkire mellény, csak a csoport első és utolsó tagjára.
2016. dec. 8. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
#12 ez nagyon szép amit írtál, csak elnézted az országot :) Teljesen jogos lenne a felháborodás, ha amúgy minden más rendben menne Magyarországon, de lenne még mit javítani a dolgokon a láthatósági mellény-osztogatáson kívül :)
2016. dec. 8. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
73%

"mondjuk az éjjeli műszakra betesz 20 db mellényt mindig"

Jézusom, van fogalmad arról, micsoda bürokratikus útvesztőbe vezetne ez? Vételezni, kiadási bizonylatot aláíratni, elszámolni, és mindezt valaki(k)nek elleőrizni...

Egyébkét veterán vas barátom megközelítése hibátlan. A rendőrök védenek is. Csak nem az agyatlan útonsötétbenmászkálókat, hanem a jogkövető autósokat. A börtöntől. És a bűntudattól.

2016. dec. 9. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!