A rendőrök csak következetlenül büntetgetnek, és egyáltalán nem VÉDENEK? (lent)
Figyelt kérdés
Két barátommal jöttem haza gyalog, egyik városból a másikba, éjszaka. Rajtam volt "kukásmellény", mert tudtam, hogy az kellhet, de barátaimon nem volt. Szerencsétlenségükre jött egy rendőrautó, a két barátomat 10-10 ezer forintra megbüntettét, mert elmondásuk szerint életveszélyes, hogy fényvisszaverő mellény nélkül közlekednek az úton. Én már elkönyveltem, hogy akkor őket beviszik a következő városba, ha már meg lettek büntetve, hogy ne veszélyeztessék tovább a saját biztonságukat, de NEM. A rendőrök kiadták a csekket, és egyszerűen csak tovább mentek, úgymond a veszély továbbra is fent maradt, de legalább megszedték magukat pénzzel. Na, akkor most mi igaz abból, hogy szolgálunk és védünk? Tényleg ez a szakszerű rendőri intézkedés, hogy csak büntessünk, de a veszélyt el ne hárítsuk? Főleg, hogy a rendőrök is épp arra tartottak, amerre mi is, még kitérőt se kellett volna tenniük...2016. dec. 6. 16:47
21/24 A kérdező kommentje:
16-os
És mi van akkor, ha Józsi bácsit tíz perccel korábban büntették épp meg a rendőrök, hogy kivilágítatlanul ment, de aztán meg ugyan úgy otthagyták, és te ezért konfrotálódhattál vele?
2016. dec. 9. 15:19
22/24 veterán vas válasza:
Az lehet, hogy találkozott a hatósággal, de szerintem attól a borvirágos orrú papókától még 50 Forintot sem tudtak volna lehúzni a rend mogorva őrei, mert olyan csóró volt, hogy csak na! Bizonyára az utolsó forintokat is elitta.
Szépen bandukolt az út (nekem) jobb szélén, a lehető legsötétebb munkásruhában és termetes kilengésekkel.
Tényleg csak az alkoholisták védőszentjének köszönheti, hogy nem lett komolyabb balhé.
23/24 anonim válasza:
Persze, tegyen be láthatósági mellényt, a motorosoknak, kerékpárosoknak bukósisakot, az összes autó típushoz izzókészletet, szerszámokat, hogy ott helyben segíteni tudjanak izzót cserélni, kerékpárra első és hátsó prizmát, lámpát, féket, csengőt, a különböző járműkategóriákhoz előírt elsősegély dobozokat, elakadás jelző háromszöget, stb. Ja, és mindenből legalább 5 darab legyen náluk mindig, mert szükség lehet rá.
24/24 A kérdező kommentje:
Amúgy viccen kívül, tényleg ezt kéne tenniük. Mármint egy olyan világban, ami sosem fog létezni, tudom. Persze, előtte megbüntetni a bűnöst, kétség sem fér hozzá, talán még a csekk mellé bele is írhatják pluszba amit ott helyben segítségül adnak. Legalábbis, egy ideális világban így képzelném el a "rend őrét", ki tényleg azért felel, hogy a rend és a biztonság mindenek felett álljon. Persze, tudom... ez csak tündérmese...
2018. jan. 1. 06:01
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!