Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » A rendőrök csak következetlenü...

A rendőrök csak következetlenül büntetgetnek, és egyáltalán nem VÉDENEK? (lent)

Figyelt kérdés
Két barátommal jöttem haza gyalog, egyik városból a másikba, éjszaka. Rajtam volt "kukásmellény", mert tudtam, hogy az kellhet, de barátaimon nem volt. Szerencsétlenségükre jött egy rendőrautó, a két barátomat 10-10 ezer forintra megbüntettét, mert elmondásuk szerint életveszélyes, hogy fényvisszaverő mellény nélkül közlekednek az úton. Én már elkönyveltem, hogy akkor őket beviszik a következő városba, ha már meg lettek büntetve, hogy ne veszélyeztessék tovább a saját biztonságukat, de NEM. A rendőrök kiadták a csekket, és egyszerűen csak tovább mentek, úgymond a veszély továbbra is fent maradt, de legalább megszedték magukat pénzzel. Na, akkor most mi igaz abból, hogy szolgálunk és védünk? Tényleg ez a szakszerű rendőri intézkedés, hogy csak büntessünk, de a veszélyt el ne hárítsuk? Főleg, hogy a rendőrök is épp arra tartottak, amerre mi is, még kitérőt se kellett volna tenniük...

2016. dec. 6. 16:47
1 2 3
 1/24 anonim válasza:
14%
Sajnos ilyen fa**pok . En is mar lassan felek kimenni motorozni jogositvany nelkul .. videken..
2016. dec. 6. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
85%
#1 ó te szegény, félsz jogsi nélkül kimenni? De ku*vára sajnállak! Rakd le a jogsit, kérdező nálatok meg mindig legyen legalább kettő háromszáz forintos mellény, a csoport első és hátsó tagján. A rendőrautó meg nem taxi.
2016. dec. 6. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
41%
hát igen. ez tipikus foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés. ha kérték is, hogy ne tegyék ki őket életveszélynek, és mégis elmentek, akkor szándékos.
2016. dec. 6. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
100%
Miert kellett volna elvinni oket barhova is? Nem fuvarszolgalat. Jol tette, hogy megbuntette oket, legkozelebb legyen eszukbe mellenyt venni. En is utalom, amikor tok sotetben maszkal valaki raadasul fekete ruhaba, es akkor vedd eszre, ha az ut kozepen cammog. Valoban eletveszelyes. 2-300 ft egy melleny...
2016. dec. 6. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
88%

" hogy csak büntessünk, de a veszélyt el ne hárítsuk? "


Mit kellett volna tenniuk szerinted? Mellenyt adniuk? Elvinni oket? Megis mit varsz, mit tegyenek? Tudod, ez a gond nem lett volna, ha a kedves barataid nem indulnak el melleny nelkul. Tudod ezt nevezik felelotlensegnek, aminek meglett az ara. En nem sajnalom oket, es oruljenek, hogy nem lett nagyobb gond belole es "csak" 10000 a buntetes.

2016. dec. 6. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
75%
pl igen , mellényt adni. normális országban én olyannak voltam tanúja h a rendőr megállította a bicóst mert nem volt rajta fejvédő sisak, és kérlek szépen ott helyben megajándékozta egyel ... szóval így is lehet, csak kicsit más a felfogás ugye.
2016. dec. 6. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
60%

1. Jogosan büntettek.


2. Más kérdés, hogy nem szüntetik meg a veszélyes helyzetet, csak büntetnek. Miért, pl. egy gyorshajtásnál nincs így?

2016. dec. 6. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim válasza:
100%
Igazából én azzal is egyet értenék, hogy adjanak egy mellényt. 10.000 forintért már csak megéri nekik, nem? Nem arrol van szó, hogy ne lenne jogos a büntetés, mert tényleg veszélyes ahogy sötétben közlekednek az emberek, de akkor már próbáljanak tenni valamit pozitívat is a rendőrök. Ez kb olyan, mintha egy toronyház tetején mászkállna valaki, véletlenül megcsúszna, de még épp megkapaszkodna a peremen, ott lógna lefelé és üvöltözne az életéért. Erre meg jönne a rendőr, felmenne az épület tetejére, majd a lefelé lógó ember homlokára egy büntetési csekket ragasztana, hogy tilos az épület tetejéről lefelé lógni, aztán meg otthagyná...
2016. dec. 6. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 Beviz Elek ***** válasza:
100%

Ha ez valóban annyira veszélyes hogy büntetni kell, akkor már tényleg adhattak volna 1-1 mellényt, a 10ezerbe belefér. Vagy büntessen 10300-ra.


Valóban, a traffizásnál is csak fizetsz és lassítás nélkül mehetsz is tovább, viszont az már ki lett vesézve hogy tiszta pénzbehajtás, a valós gyorshajtás a balesetek 1-2%-ára vezethető vissza.


Ez van, ha fizetsz akkor mindent megtehetsz :)

2016. dec. 6. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
91%
oke, tegyuk fel adjon mellenyt. Ha egy 10 fos tarsasag megy, gondolod a rendorautoban van 10 melleny mondjuk ejjel 1-kor?
2016. dec. 6. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!