Kerékpárosoknál mi a leggyakoribb baleseti ok? Mennyi balesetet okoznak a kivilágítatlan kerékpárosok?
Caution: pont fordítva.
Képzeld, telik kocsira. Csak teljesen felesleges lenne, ezért minek elcseszni rá azt a pénzt, amit más, értelmesebb dolgokra is lehet költeni? 90%-ban városon belül közlekedem, ahova egész egyszerűen nem való a szgk.
De tételezzük fel, hogy úgy döntök, veszek egyet. Ebben az esetben pedig ott állna a parkolóban/garázsban, mivel az előzőekben említett okok miatt napi közlekedésre akkor is a kerékpárt választom, hiszen az minden szempontból jóval praktikusabb.
Véleményem szerint te sem gondolod komolyan, hogy a kerékpárral közlekedőknek mind autót kellene használniuk: abban az esetben egyértelmű, hogy a jelenleg is túlzsúfolt utakon egész egyszerűen meg sem lehetne mozdulni a helyhiány miatt. A település lakói is biztosan örülnének ennek...
Persze aki pénisznövelési céllal megvesz egy másféltonnás sporteszközt, az szentül meg van arról győződve, hogy egy település összes beépítetlen vízszintes felülete az ő szórakozására lett kitalálva és kikéri magának, hogy ezt mások a közlekedésükhöz igénybe veszik (amire eredetileg is épültek).
A hierarchiáról alkotott elképzelésed pedig jól tükrözi az ilyen beszűkült, a tényeket figyelmen kívül hagyó autófetisiszta mentalitást. Ha az emberek közlekedését nézzük, akkor a valódi rangsor valahogy így néz ki:
- legfelül a gyalogos (gyakorlatilag minden ember számára elérhető közlekedési mód; az alkotmányban is rögzített, közlekedéshez való alapvető jog gyakorlásának első számú eszköze)
- ez alatt a közösségi (tömeg-)közlekedés (szintén quasi mindenki számára elérhető, hely- energia- és erőforrástakarékos, demokratikus közlekedési mód)
- az előbbivel körülbelül egy szinten a kerékpáros közlekedés (ugyanúgy kis helyet foglal, erőforrás- és energiaigénye minimális, a környezetre gyakorolt kéros hatás nem mérhető, demokratikus. közvetlen gazdasági hasznot hoz)
- és a lista legalján, ezektől fényévekre lemaradva egy pazarló, szennyező, drága, közvetlen gazdasági kárt okozó, az emberekre veszélyes, környezetszennyező, hosszú távon fenntarthatatlan és nem mindenki számára elérhető, ám mindenki által dotált mód található: az egyéni motorizált közlekedés.
Nyilván az a balek, aki bedőlt a fogyasztói társadalom nyomásának és autóvásárlással belekerült a csapdába, melyből igen nehéz megszabadulni, az megpróbálja a tényeket úgy beállítani, hogy ne tűnjön akkora palimadárnak és ennek érdekében holmi hamis felsőbbrendűségideológiával próbálja palástolni azt a kisebbrendűségét, amely az általa választott közlekedési forma korlátainak következtében alakult ki benne. És nyilván ezért az a hibás, aki vele ellentétben nem hagyta magát átverni...
Mellesleg egy jó kerékpár árán már használható gépkocsit is lehetne kapni -csak éppen minek?
"Caution, menj a csudába a közlekedési hierarchiáddal. A SUV meg tolja le a Suzukit az útról nem?"
Csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy a bicikli ha a közutakon használják, nem más mint egy ön és közveszélyes játékszer, és mint közlekedési eszköz éppen olyan elfogadhatatlan mintha teszem azt valaki lóval vágtatna a soroksári úton.
Ha ezt valaki nem érti meg, az magára vessen ha problémája adódik belőle.
Több súlyos gyalogos baleset történt Budapesten mint biciklis. Tiltsuk be a gyaloglást, mert akadályozzák az autókat?
Az autós balesetek száma pedig nagyságrenddel nagyobb. Akkor mit kell betiltani?
Tudod Alex, ha én gépkocsi, akkor te meg bicikli fetisiszta vagy. Valamikor 12 évesen én is szerettem biciklizni, de én felnőttem, te pedig valamilyen szinten gyerek maradtál. Mi a haverokkal már akkor vezettünk volna kocsit, nézegettük a zsigákat, skodákat, és alig vártuk hogy egyszer nekünk is lehessen ilyen. Én és sokan mások, otthagytuk a biciklit a múltban, a gyerekkori emlékek között, és továbbléptünk. Én megmondom egyenesen, rá nem ülnék egy biciklire, inkább mennék gyalog, nem röhögtetném ki magam. Ez az egyik ok, a másik, aki ilyen vackokkal kimegy az utakra az nem veszi figyelembe hogy feltartja, a gépkocsi forgalmat, én pedik nem tenném ezt, mert rohadt nagy bunkóság.
Nagyon rossz tapasztalataim vannak a biciklisekkel, ön és közveszélyes őrült a többségük, leszarják a közlekedési szabályokat, mennek mint a mérgezett egér, amíg utol nem éri őket a végzetük, kilapítva egy kocsi kipufogó csövébe akadva.
De akinek ez tetszik csinálja, csak ne háborogjatok, mert a problémát ti, biciklisek jelentitek, akár tetszik akár nem, ez így igaz.
Caution: nem vagyunk egyformák. Amikor én voltam 12 éves, akkor még én is így viszonyultam az autókhoz; alig vártam, hogy lehessen. Csak én közben felnőttem és nem gyerekként gondolkodok.
Reálisan nézve hasonlítsuk csak össze a gépkocsit és a kerékpárt -mindkettővel ugyanazt a 60-100 kg-os embert szállítjuk A pontból B pontba:
-a teljesítményigény (100 Watt a több tíz kiloŰWattal szemben)
-a mozgatandó holt tömrg (10 kiló a másfél tonnával szemben)
-a helyigény (1 négyzetméter a 20-szal szemben)
-a környezeti terhelés
-a többi félre való veszélyesség
-a költség
-és a fenntarthatóság
tekintetében a kerékpár nagyságrendekkel célszerűbb választás, mint bármelyik motorizált egyéni közlekedési eszköz. Elismerem, nem mindenki képes ezt felfogni, kell némi érettség ennek megértéséhez -szóval előbb-utóbb lehet, hogy te is rájössz erre. Az sem mellékes szempont, hogy felnőttként nem várhatom el az egész társadalomtól, hogy az én passziómat (autózás) milliárdokkal finanszírozza.
Szerencsére világszerte erősödik a trend, miszerint a gépkocsiknak nincs helyük a városban és egyre több helyen korlátozzák ezek használatát. És úgy tűnik, lassan Magyarországra is eljut a józan ész...
Végül is nem kell aggódni: az autó alapvetően egy luxuscikk, ennek megfelelő költségekkel, amit a használójával kell megfizettetni (igen, a teljes költségét) -ebben az esetben nagy valószínűséggel eltűnik az utakról ez a túlzott mennyiségű tragacs 8már most is egyre kevesebben vannak) és akkor az egész problémád okafogyott lesz...
Caution te baromira el vagy tévedve. Pont az olyan nagyképű nyominger autósoknak van kisebbségi komplexusuk, mint neked.
Hiába vered itt a nyálad but a vagy, mint a tök. Szerencsére értelmes emberek máshol már rájöttek, hogy a biciklis infrastruktúrának gazdaságélénkítő hatása van és még az egészséges életmódot is elősegíti. Én is csak azért vezetek nap, mint nap, mert kell a munkámhoz, de munkán kívül csak nagy ritkán ülök autóba és nem azért, mert nem telik rá te szerencsétlen. Elég sötét és gyerekes gondolkodásod van.
Né má hogy nyomúl a sok kerékpáros. :D Nem irigykedni kell gyerekek, gyűjtsetek pénzt vegyetek egy jó verdát aszt lehet vigyorogni a sok megélhetési kerékpároson mikór izzadtan büdösen tekernek mint a hörcsög az akváriumba. :D
Na todom nem tetszik amit írtam úgy hogy lehet engem is le pontozni. Ettől azért még én autós maradok ti meg tán az életbe nem lesztek azok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!