Milyen büntetésre számíthatok?(bővebben lent)
Nem leszek népszerű, de mankóval közlekedő ittas ember nem hinném, hogy eléd tudott volna szaladni, vagy ugrani. Gondolom az úton botorkálhatott mikor elütötted. Nem vádaskodom, tudom hogy sötétben a sima fekete ruhában is elég nehéz észre venni egy embert, nem hogy még ködben.
Amit fel lehet róni a terhedre az írásod alapján:
- nem megfelelő körültekintéssel közlekedtél
- relatív gyorshajtás (30-al is el lehet követni és ha akkora volt a köd hogy nem lehetett semmit se látni akkor negálhatja a helyét)
A helyszínelők és az ügyvéd mit mondott idáig?
tegnapelőtt 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
22/37 A kérdező kommentje:
Pénteken lesz a meghallgatás, nem mondtam hogy szaladt azt sem hogy ugrott egyszerűen ki lépett, járda hiányában az úton közlekedett és ahogy említettem SEMMIT nem láttam belőle. Egészen addig amíg nem láttam a földön egy sapkát azt hittem hogy valami nagyobb madár vagy esetleg valami haragosom be dobta a szélvédőmet valami téglával vagy fa darabbal de még utána is bele telt pár percbe mire megtaláltam az elgázolt embert az árokban. Az ügyvédem az első beszélgetés alapján azt mondta hogy valószínüleg az elhalálozott úr lesz a felelős, de ettől függetlenül én ütöttem el, miattam halt meg! Amint említettem én először 40-50 km/h t mondtam hogy annyival haladtam de a helyszínelők illetve az ügyvédem a kocsiról keszült képek alapján kizártnak tartották hogy 30 nál többel mentem mivel az autón a szélvédőn kívűl semmi nem sérült, gyakorlatilag 1 karcolás nincs rajta. Illetve de az index lámpa búra pattant ki (meg sem repedt csak kipattant, kézzel vissza tudtam helyezni)
Ne legyen lelkiismeretfurdalásod. Ha annyira féltette volna az életét, akkor részegen+rokkantan a vaksötétben és full ködben nem megy ki az útra botorkálni.
tegnapelőtt 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
24/37 A kérdező kommentje:
23. A kocsmából tartott hazafelé nem céltalanul botorkált hanem hazafelé tartott én pedig a dohányboltba amikor oda fele találkoztam vele már akkor is látszott hogy koordinálatlan a mozgása(illetve köztudott volt hogy erős alkohol problémai vannak) csak akkor pont olyan helyen volt ahol még a közvilágítás és a fényszóróm nagyjából megvilágította és láttam (de akkor is árnyék szinten) így egyből le lassítottam 15-20 ra illetve teljesen lehúzódtam az útról, ekkor volt nagyjából 20-25 méterre az otthonától. Oda értem a dohánybolthoz bementem kiszolgáltak majd beültem az autómba megfordultam és elindultam hazafelé én is, mivel köd és fagy is volt tehát jeges volt az út így fokozottan óvatosan mentem( ezért mondtam a rendőröknek először 40-50 et) de ezt is megcáfolták mert volt egy élesebb kanyar amit szerintük ilyen útviszonyok között ilyen sebességgel nem tudtam volna bevenni, amikor megtörtént a baj nagyjából 10-15 méterre lehetett az otthonától ahol viszont már szinte semmi közvilágítás nem volt illetve mivel lakott területen belül voltam csak tompított fényszórót használtam ami gyakorlatilag árnyék szinten sem világította meg az urat (csak a ködöt láttam) ekkor robbant rám a szélvédőm a vezetői oldalon.
25/37 A kérdező kommentje:
Ez után pedig jöttek a hozzátartozók a csattanásra illetve a kiabálásomra hogy mi történt(közben persze a 112 a vonalban volt) megvolt a lincshangulat nagyjából el sem tudtam mondani a pontos címet hogy hova jöjjenek. Azóta alkoholfogyasztással kábitószerfogyasztással és cserben hagyással is megvádoltak(miközben vegig ott voltam) illetve napi szinten érnek a különböző vádak. Hogy “drifteltem” úgy ütöttem el (elsőkerekes autóm van) szóval nehéz magam nem emészteni. Ez nagyjából 4-5 napja történt azóta nem eszem nem alszom és várom a büntetésem. Legszívesebben meghalnék, a rendőrök is el mondták hogy látják hogy nem állok ellen csak a tömeg lecsillapítása miatt bilincselnek meg
Szerintem kb. abba halt bele, hogy elesett. Nagyon sajnálom. Te mindent megtettél. Felfüggesztett max.
tegnapelőtt 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
Komolyan annyi esze senkinek nem volt, hogy megkérdezze a kérdezőt, hogy hol történt ez az eset?
Ugyanis az ilyen jellegű baleseteket legalább egy hírportál le szokta hozni. Könnyen kideríthető lenne, hogy igazat mond-e.
Ugyanis szerintem sántít ez a sztori.
tegnapelőtt 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
28/37 anonim válasza:
Ez kamu story, hol van ugyan most jég meg fagyási viszony, plusz ugye interneten utána lehetne nézni, de ha kamu story akkor sajnálom az íróját hogy ilyennel szórakozik.....
tegnapelőtt 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
Hali! Kiadóvan dolgozom. Nem akarod kiadni könyvben?
Szépen alakulgat a meséd.
tegnapelőtt 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
30/37 A kérdező kommentje:
Nem kamu a sztori egy kis hegyi faluban történt ahol igen van hó illetve jég is, de köszönöm a támogató szavakat meg hogy olyan embernek néztek látatlanba aki ilyennel szórakozna!
Kapcsolódó kérdések: