Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Szerintetek melyik a rosszabb:...

Szerintetek melyik a rosszabb: nem ismerni egy közlekedési szabályt, vagy ismerni és tudatosan megszegni azt?

Figyelt kérdés

Az itteni beszélgetésektől származik a kérdés, rengetegszer elhangzik az "add vissza a jogsid" mondat olyanokkal szemben, akik valami hülyeséget csinálnak tudatlanságból az utakon, amire sokszor az a válasz, hogy "persze, mert ti mindig minden szabályt betartotok". Na de nem ugyanaz nem ismerni és ismerni, de szándékosan megszegni.


Az én szememben az utóbbi sokkal kisebb baj, mert feltételezve, hogy az ember következetes, nem pedig valami kretén, úgy képes eldönteni azt, hogy az adott szituációban az adott szabály megszegése okoz(hat)-e problémát, míg az, aki nem is ismeri a szabályt, az ész nélkül, meggondolatlanul is megszegi azt. Azonban megértem a másik oldalt is, akik szerint ha valaki nem tud valamit, akkor annak még lehet tanítani (persze már a jogsiszerzés előtt kellett volna, de tanulni mindig jobb későn, mint soha) és ezáltal tud javítani a saját hibáján, ellenben azzal, aki öntörvényűen cselekszik, mert már eleve ismeri a szabályt, csak leszarja, az ilyen ember már nyilván nem fog javulni.


aug. 3. 13:42
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

#10 Ha én nem értem, akkor nyugodtan választ adhatsz a kérdésre, amit feltettem.


Beszélgetünk, véleményt cserélünk, normális hangnemben, úgyhogy nem tudom mi szükség van most erre a "á nem érted" f*szságra. Ha kifogytál az érvből, akkor inkább ne mondj semmit.

aug. 5. 04:07
 12/15 anonim ***** válasza:
Ez a konkrétumoktól függ szerintem. Nem mindegy, hogy milyen általad ismert szabályt szegsz meg és mennyire, vagy milyen szabályt nem ismersz.
aug. 10. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem az rosszabb, ha valaki nem ismeri, mert fogalma sincs arról, hogy valamit nem jól csinál. Aki szándékosan megszeg egy szabályt, az tisztában van a következményekkel és annak tudatában mérlegel a megszegéséről. Például én nem minden stop táblánál állok meg, mert vannak olyan helyek, ahol jól belátható a kereszteződés, így is eleget tudok tenni az elsőbbségadási kötelezettségemnek. Tudom, hogy meg kell állni, de tisztában vagyok a következményekkel, hogy ha nem állok meg, akkor is elsőbbséget kell adnom (amit meg is teszek maradéktalanul). Ha valaki nem tudja azt, hogy az elsőbbségadás kötelező és a stop tábla egyenlő súlyú és nekem kanyarodik, azzal a címszóval, hogy "de hát neki csak macisajtja van, miért nem engedtem el a stop táblámmal", azzal nem tudok mit kezdeni.
aug. 13. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
51%

#11: Olvasd újra a korábbi válaszaimat, légy szíves, és konkrétan kérdezd meg melyik részét nem érted, és elmagyarázom újra, de az egészet A-tól Z-ig nincs értelme leírni, ha semmi nem megy át.


#10

aug. 14. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:
Én értettem mindent és részletesen ki is fejtettem a véleményemet arról, amit írtál. Ennek fényében nem tudom milyen alapon mondod azt te nekem, hogy "nem értem" és hogy "mondjam meg mit nem értek". Én válaszoltam neked. Részletesen kifejtve. Innentől ha szeretnél beszélgetni tovább, akkor a labda a te térfeleden van, ha pedig nem, akkor egyszerűen szállj ki belőle.
aug. 14. 07:39
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!