Más is azt érezte, hogy néhány óra vezetés szülőkkel hasznosabb volt és jobban hozzájárult a vezetés megtanulásához, mint a sok idegbeteg, haszontalan oktatóval?

#10

Ebben egyetértek, de nem erről volt szó, hanem arról, hogy tisztelettel beszéljenek azzal, akik a kenyerüket fizetik, főleg ekkora díjak mellett.

Nem azt mondom, hogy luxus körülmények között kényeztesse az oktató, a tanulót, hanem azt, hogy ne kiabáljon, ne káromkodjon, és tanítson érthetően, és legyen türelmes vele. Aki nem türelmes a tanulóval, az nem való tanárnak. Nekem jó oktatóm volt, de ha ilyen idegbeteg álltattal kellett volna tanulnom, akkor valószínűleg első óra után keresek mást.

#12 Sajnos sok oktatónál ez nem alap. Rengeteg horror sztori van, ahol az oktató egy kiöregedett, türelmetlen, idegbeteg, és az a baj, hogy a fiatal 17-18 évesek nem mernek visszaszólni, mert azt hiszik, ez a norma. Pedig nem így kéne mennie.

Egyetértek a nőkkel kapcsolatos állításoddal. Én a saját tapasztalatimra hivatkozva, cáfolni tudom a sztereotípiát, hogy a nők nem tudnak vezetni. Sokkal több férfi okoz balesetet, vagy vezet eszetlenül, mint nő. Általában azt veszem észre, hogy az elmebeteg sofőrök mondják folyton a nőkre, hogy nem tudnak vezetni, csak azért, mert ők óvatosabbak, így az idegbeteg nem tud száguldani tőle.

Nekem jó oktatóm volt, és rendesen tanított.

Egyszer elmentem apámmal gyakorolni egy kihalt szakaszra, még az eleje felé, aztán jól összevesztünk, mert csak ordítozott velem, és nem azt mondta, hogy konkrétan mit és hogyan csináljak, hanem azt várta, hogy találjam ki a gondolatait, mert értelmesen magyarázni nem tudott. Soha többet nem mentem el vele gyakorolni.

Utána a következő vezetési órán többször is hibáztam az elején, és az oktató rá is kérdezett, hogy nem tán gyakoroltam valakivel vezetni?

Elsőre átmentem a vizsgán.

Utána pár évig alig vezettem, akkor is úgy, hogy apám ült mellettem, de vezetéstechnikailag nulla haszna volt, csak belekötött időnként. Miközben ő soha életében nem volt egy jó sofőr. Anyám is csak pár alkalommal vezetett a jogsi megszerzése után, mert apám folyamatosan beledumált konkrét tanácsadás és segítség helyett, mire anyám elkezdte a sírást, és ennyi volt.

Aztán akkor tanultam meg igazán vezetni, mikor 4 éves jogsival elmentem egy nyárra sofőrnek, platós kisteherre. Ott a munkások már azért beszóltak, ha fél méterrel távolabb álltam meg a cucctól, mert ennyivel messzebbről kellett pakolniuk. Kénytelen voltam megtanulni a tolatást, meg úgy mindent. A nyár végére már padlógázzal kanyarodtam be tolatva a kapun.