Mit tehetek egy ilyen, az alább felvázolt szituációban?
Vásároltam 2018-ban magánszemélytől egy bálaszállító piros rendszámos, friss műszakis IFA HL 60.80 típusú pótkocsit. Letelt az 5 év és ismét szerettem volna levizsgáztatni, hogy továbbra is használhassam azt közúton. (Ezeknél a járműveknél ugye 5 évre adják a műszakit.)
Eddig tiszta sor a történet, pontosabban egy percig sem volt az, amióta a tulajdonomban van ez a jármű, mert az újravizsgáztatás pillanatában jött el számomra az igazi "hideg zuhany".
A műszaki vizsgaállomás nem tudja megcsinálni az új vizsgát, mert a járművem már nem ugyan az a jármű, mint amit 2018-ban levizsgáztattak és lefotóztak. Egyből kész lettem. Hogy mi van? Hogy-hogy nem ugyan az? Természetesen az alvázszám az rendben volt.
Innen indult el a nyomozásom, hogy mi történhetett az eltelt 5 év alatt, mert én ezen a pótkocsin semmilyen változtatást sem hajtottam végre, ugyan úgy néz ki most is, mint ahogyan azt anno megvásároltam.
A nyomozásom a következő eredménnyel zárult:
Akitől vettem a pótkocsit, ő levizsgáztatott egy IFA HL 60.80 gyári pótkocsit 2018-ban, hazavitte, majd saját elképzelései alapján átalakította, hivatalos engedélyek nélkül "átszabta" azt bálaszállítóvá, majd elkezdte árulni. Ezek után én voltam az a balek, aki jóhiszeműen megvásároltam ezt az illegálisan átalakított, de friss műszakival rendelkező eszközt.
Az átalakítások, amiket elvégzett és a megszerzett 2018-as vizsgafotók alapján jól beazonosíthatóak, azok a következőek:
A 2018-ban levizsgáztatott pótkocsiról leszerelte a teljes felépítményt, ami egy konténerszerű, teljes platóméretet elfoglaló, zárt acéldoboz volt, továbbá az eredeti dupla kerekeket szimpla, úgynevezett "terepes" IFA kerekekre cserélte.
Mint számomra most kiderült, neki ehhez az átalakításhoz semmiféle engedélye sem volt.
Tehát 5 éven keresztül egy olyan pótkocsival közlekedtem érvényes műszaki engedéllyel a forgalomban, ami már nem felelt meg semmilyen hivatalos műszaki előírásnak sem. Úgy gondolom, hogy óriási szerencse az, hogy nem történt semmilyen közúti baleset sem az eltelt évek alatt ezzel az illegálisan átalakított pótkocsival.
Kérdésem, hogy mit tehetek ebben a kialakult helyzetben? Hová fordulhatok panasszal? Milyen hatóság intézi az ilyen és ehhez hasonló ügyeket?
(Megkerestem az eladót, akitől 2018-ban vettem a pótkocsit, de ő természetesen össze-vissza hazudozik, hogy ő már semmire sem emlékszik, stb-stb.)
Nem is annyira a felépítmény az ami zavar, hanem az, hogy a kerekeket is lecserélte.
Így nézett ki a 2018-as vizsgáztatáskor:
Így néz ki mióta nálam van 5 éve:
Minden tiszteletem a mai gyártóknak, de ebben a kocsiban is benne van az anyag bőven. Szóval szeretném valahogyan végigvinni a történetet.
Nem lehet megnézni a képeket, mert nincs hozzáférés.
A Titanic-ban is benne volt az anyag...
A nagy önsúly még nem minden. Ezért tervezik mérnökök, nem traktorosok, meg hobbihegesztők
Nem az önsúlyról beszélek, hanem a felhasznált anyagokról, minőségükről, konstrukcióról, stb. A HW kocsikat a mai napig húzzák hóban sárban, aztán bírják. Ennek a kocsinak is az alváza ugyan az a minőség. De inkább nem ebbe az irányba vinném el a kérdésem megtárgyalását, mert ez nagyon messzire vinne bennünket a problémától.
Nyilván, ha úgy felvetne a pénz, mint ahogyan nem, akkor bemennék az axiba és elhúznék onnan egy olyan pótot, amelyikkel a traktor fülkéjéből is tudnám rögzíteni percek alatt a felrakott bálákat.
Nem volt eredetvizsga 2018-ban, csak egyszerűen átírták a nevemre a kocsit az okmányirodában. Jött postán a nevemre kiállított törzskönyv. Az érvényes forgalmit még a vevő átadta nekem és azzal közlekedtem 5 évig.
Amennyiben az átírás az aktuális állapot fotóival történ volna, akkor egyből kiderült volna a csalás, de az okmányirodában csak szöveges papírok mozogtak, így nem derülhetett ki senki számára sem, hogy csalás van a dologban. Csak az eladó tudta, hogy szabálytalan dolgokat művelt, de persze ezt ő 5 évre rá már bőszen tagadta.
(Készen vannak már a hivatalos átalakítási tervek, a fizikai megvalósítás fázisába fog lépni a pótkocsi ügye hamarosan. Ezt a "pénz- és időégetést" spórolta meg magának a "kedves" eladó és hárította át rám.)
Olyan szabályozások vannak érvényben, amiket az új pótkocsikon sem tartanak be a gyártók.
#16: Leírhatnád részletesen, hogyan halad a dolog és mennyibe kerül.
Mit nem tartanak be a gyártók? Ha nem tartanák be, nem kapna típusbizonyítványt, nem lehetne forgalomba helyezni.
Sajnos a jogszabályi hátterét nem ismerem az IFA-k átíratásának. Személygépjármű esetében biztosan tudom, hogy a vásárlást követően, az átíráskor kötelező az eredetvizsga, e nélkül meg sem történik az átírás. Én azt feltételezném, hogy az IFA esetében sem lehetett volna e nélkül átírni, de tényleg nem ismerem a jogszabályi hátteret, javaslom járj utána ennek először.
Ha nincs ez jogszabályban, akkor sajnos megszívtad. Ha esetleg ez benne van, akkor tudsz érvelni azzal, hogy anno hogy ment át...
#17 Például van egy olyan szabály, hogy a hátsó aláfutásgátlón túl max 400 mm-el lóghat túl a pótkocsi felépítménye. A gyári új (pl. Wielton) bálaszállító pótkocsik hátsó rakományrögzítő falát akár több méterre is ki lehet húzni a hátsó aláfutásgátló helyzetétől. (De teljesen betolt helyzetben is 400 mm-nél kintebb áll.) Ha jól emlékszem a pótkocsik megengedett max. szélességi méretparamétereinek sem felelnek meg ezen gyártó kocsijai. Az enyém meg méginkább.
(Eddig a tervezési része készült el az átalakításnak és pénzben kb. 100000 körül járok úgy, hogy a szaladgálással eltöltött időmet nem is számoltam bele. Beépítendő anyagokra 140000 forintos árajánlatot kaptam legutóbb. Odébb van még a történet lezárása. A műszaki vizsgától is tartok, mert állítólag az üres - rakomány nélküli - "könnyű" kocsik nem igazán jól viselkednek a fékmérőpadon.)
#18 Mindenképpen megszívtam ezt a dolgot. Annyi szerencsém volt az üggyel kapcsolatban, hogy az eltelt 5 év alatt nem baleseteztem a járművel. Egyszer volt egy necces esetem, ami nem miattam volt az, de én szívtam volna meg, mert szabálytalanul átalakított járművel vettem részt a közúti közlekedésben.
Úgymond visszafelé már nincs értelme tekintgetnem az ügyem kapcsán, mert hiába egyértelmű, hogy ki volt a hunyó a dologban, bizonyítani úgy sem fogok tudni semmit sem, még ha bíróságra is vinném az esetemet. Nekem meg dolgoznom kell a gépeimmel és nem bíróságra mászkálnom felelőtlen ember miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!