Kedves lassan haladó sofőrök, miért mentek lassan?
Én szeretek vezetni, kiélvezem a lehetőséget.
Akinek ez csak szimplán helyváltoztatás az nyomja, legyünk már ott...
Csak azt felejtik el, hogy majd amikor az árokba mennek akkor egyáltalán nem fognak odaérni.
Én meg szép lassan komótosan, de élvezetesen megyek.
Ha meg valaki rámmászik meg villog akkor csak vigyorgok és kiintegetek neki az ablakon.
Alapvetően nem szoktam figyelni a sebességkorlátokat, az út érzése, ritmusa adja hogy mennyivel megyek. Az esetek 95%ban kb pont annyival amennyivel szabad.
Néha kicsit gyorsabban, néha kicsit lassabban, de úgy ottvan.
Egyszer volt hogy egyszerűen nem vitt rá a lélek hogy 60nál többel menjek országúton, de az szép egyenes, belátható szakasz volt, kicsi forgalommal, és jobbra is húzódtam ha jött valaki mögöttem.
Akkor nem közlekedtem A-ból B-be, hanem csak élveztem a vezetést, a nyugalmat a tájat stb.
Plusz vannak olyan helyek ahol pont nem érdekel, hogy külterület ha a két település között kb500 méter van. És mire felgyorsulok már engedhetem is fel a gázt
Tegnap az alfás p.csa 50-nel kocsikázott a rakparton 70 helyett. Na, és miért? Mert egyik kezében a telefont nyomkodta.
Esténként meg már rendszeres felénk, hogy 35-40-nel vezeti valaki a sort az 50 helyett, mert fosik sötétben vezetni. Mindenki jobban járna, ha az ilyen nem vezetne, mert így a túl türelmetleneket beleugrasztja felőletlen előzésekbe, meg önmaga is veszélyes, mert előbb-utóbb nekimegy valaminek, vagy elüt valakit, ha nem lát az esti közvilágítás meg a saját autója fényszóróinak a fényénél.
"Amíg a kocsi lassan megy, többé-kevésbé egyformán fontos fontos a gumik súrlódása, a motor belső ellenállásai, a jármű tömege és még jó pár paraméter a fogyasztás alakulásában. Ahogy azonban nő a sebesség, egyre fontosabbá válik a légellenállás, mert a közegellenállás legyőzéséhez szükséges energia meghatározásának képletében a sebesség négyzetesen szerepel.
A légellenállás leküzdéséhez mindenkor szükséges erőt az 1/2ρCwAv2 képlet adja meg, melyben ρ a közeg sűrűsége, a Cw a közegben haladó tárgy alaktényezője, az A a tárgy felülete, a v pedig a sebessége – és ugye ez utóbbi van négyzetre emelve a formulában. Tehát minél gyorsabban halad a tárgy (autó) a közegben (levegőben), négyzetesen szaporán fokozódik a közegellenállás leküzdéséhez szükséges erő. És mivel ez az erő az üzemanyag felhasználásból származik, értelemszerűen a fogyasztás is egyre nő a sebességgel.
"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!