Ma vizsgáztam először forgalmin és hát meghúztak... Jogos?
Már az elején láttam, hogy kicsit flegma vb-t kaptam de azt gondoltam mivel utolsó voltam a mai nap és már előttem sokan voltak hamar letudjuk csak másképp.
Azon buktam el 10 perc után, hogy egy lakónegyedben kb a 6. olyan utca jött ahol jobbkéz szabály van és az összes előtte lévőnél lassítottam benéztem teljesen mert nem volt belátható és jött ez az utca ahol teljesen látható volt és bepillantottam és ahogy elhagytam félreállított, hogy nem forgattam a fejem.
10 percig végig néztem a fenti tükröt mit csinál és kb nem is nézett majd az utcánál is felnéztem és láttam, hogy most először figyel és leis állított utána azzal, hogy nem fordítottam a fejem és nem tudtam volna megállni miközben 30as zónában voltunk és 2-esbe mentem még mert fekvőrendőr volt. Oktatóm is látta mellőlem, hogy elnéztem akkor ő miért nem?
"10 percig végig néztem a fenti tükröt mit csinál"
Aha...
Tehát végig tolattál?
"Azon buktam el 10 perc után..."
"és bepillantottam..."
Ez meg instant bukta.
Nem bepillantunk, hanem egyértelműen körül nézünk.
Azt kell mondjam, jogos volt.
most szerinted az, hogy mi itt leírjuk hogy "nem, nem volt jogos", az változtat bármin is?
meghúztak és kész, majd legközelebb
Helyileg hol vizsgaztal?
Sajnos erre a jobbkezesre nagyon ugranak, de legközelebb körültekintőbb leszel.
2.nak
Nem szó szerint kell érteni de ha percenként többször felnéztem mint eddig és kinn támaszkodott az ablakba sok mindent nézett?
Illetve ha belátom eléggé, hogy egy autó ne érjen bőven oda miért ne lenne elég a szememmel benézni amit kellett látnia, miért fordulnék be és néznék el az utca végéig?
3.nak
Picit megnyugtató ha nem jogos de igaz amit írtál. :)
Ha meg kötekedni akarok a másodiknak alapból nem fenti tükörből kell tolatni de sok közöd lehet az egészhez.
4.nek
Székesfehérvár és reméljük.
Fogadd el, hogy 0 tapasztalatod van és nem tudod még felmérni, hogy mi fér bele és mi nem. Belátható út, mi? Egy villanyoszlop 100%-ban kitakarhatja a motorost, biciklist. Pont ezért nem elég bepillantani, hanem határozottan meg kell győződni az áthaladás biztonságáról.
Mielőtt még kötözködsz, hogy villanyoszlop, bokor, tábla sem volt: az autód A oszlopa ugyanúgy kitakarja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!