Ma feljelentettek mert megálltam a zebra előtt 5m-en belül. Szerintetek jogosan?
Figyelt kérdés
Mentem a gyalogosátkelőhely felé ahol jobbra kanyarodósáv van egy főútra, ott a kanyar előtt közel jött hozzám bal oldalt egy motoros aki előzött amire én kicsit jobbra szedtem a kormányt és az alufelnit hallottam a padkának súrlódni. Dudáltam a motorosra és szidkozódtam, közben megálltam a zebrán és visszatolattam oda kb ahol hallottam a súrlódást kb 3-5 métert, hogy megnézzem mekkora a kár, hozzámérjem a padkàhoz. Ahogy kiszálltam a kocsiból és átmentem a másik oldalra, két rendőr viharosan sétált felém az egyik nagyon dühös fejjel, láthatóan nagyon pipa volt ordítva mondta a jelvényszámàt heves indulattal és kérte a jogsit, forgalmit amit adtam is, közölte velem hogy 3 szabálysértést követtem ezzel el, (ami maximum 1) mert visszatolattam a zebrán és közveszélyes mert elüthetek gyalogost, nem làtom be stb halandzsázott marhaságokat. (Szétnéztem 3x!! Előre oldalra hàtra.) de mondta hogy csak egy szabálysértésért fogok felelni ami ellen én tiltakoztam és mondtam mi történt, őket nem érdekelte, az egyik gonosz mosollyal a fején a másik morcos hangnemben beszélt hozzám és közölték hogy 15 ezer ft lesz, lekérték az adatokat, igazoltattak majd közölték, hogy 25 ezer + büntetőpontok, mert megálltam a zebra előtt 5m-el, ezzel veszelyhelyzetet teremtve mert a gyalogos elindul nem látja de aki kielőz meg elüti. Na most a kressz kimondja, hogy ilyen esetben meg kell állni az előzni akaró autónak, magyarán nem az az ő sara. Szóval fellázadtam a büntetés ellen, mert nem tartottam igazságosnak és elutasítottam a helyszíni birságot de akkor közölte, hogy így a duplája lesz a bírság 50 ezer és dupla annyi büntetőpont. Amire én mondtam, hogy inkàbb akkor helyszínit választom, de nem engedte már, azt mondta megy a feljelentés és hogy én akartam. Most a kérdésem az, hogy ez mennyire igazsàgos? Úgytudom parkolni, megállni nem lehet zebra előtt 5m el de ilyen esetben sem amikor indokolt? Illetve jár ezért büntetőpont? Mert én arról nem tudok. Ki tudok hozni ebből enyhébb büntetést ha fellebbezek? Szerintem a rendőr szivatni akart egyértelműen, nagyon arrogáns és pökhendi volt, másik is gonosz vigyorral az arcán gúnyosan válaszolt minden kérdésemre. Lehet ez ellen fellebbezéskor panaszt benyújtani vagy valami? Ilyen szemét rendőrökkel még sosem talàlkoztam. Köszi a válaszokat!2021. jún. 24. 04:35
21/26 anonim válasza:
#20 Ez nekem is feltűnt, de gondolom mert ezen az ökörségen kívül írt mást is, ami viszont rendben van.
22/26 anonim válasza:
Egyébként csak nekem tűnt fel az hogy nem 5 hanem 15 méteren belül nem szabad megállni a zebra előtt, utánna pedig csak 5 méter múlva szabad?
23/26 anonim válasza:
22: Csak neked, mert ez nem így van. Kresz 40. § (5) e)
24/26 anonim válasza:
A buszmegállóval kevered, ott van előtte 15, utána 5 méter.
25/26 anonim válasza:
#22:
Tévedsz. Előtte 5m (teherautóval 15 m), utána 0m.
26/26 anonim válasza:
#25 akkor azért keverem😅 most csináltam a C-t nemrég.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!