Vezetés oktató váltás megéri, vagy már mindegy?
A történetem eléggé zűrzavaros, a lényeg,hogy olyan oktatóm van aki teljesen elvette a kedvem a vezetéstől, nyilván nem születtem sofőrnek, de annyira rosszul sem vezetek lévén,hogy az első és a második vizsgámon a vizsgáztató mondta,ha nem csinálom azt a hülyeséget (rámentem a záróvonalra a vizsga végén) akkor gond nélkül le tudnék vizsgázni.
Ennek ellenére a vezetés órákon azt kell hallgatnom nekem, meg annak a másik személynek aki eljön velünk vezetni,hogy én mekkora egy szar vagyok, meg hallgatnom kell,hogy b*szd megol nekem az oktató és kiabál velem. Igazából ez le pereg rólam, bár véleményem szerint az első ilyen után váltanom kellett volna.
A legutóbbi vizsgámon telt be a pohár amikor is olyan útvonalat húztam amin nem mentem még részben se, és hát volt is benne egy szívatós dombos kanyar, ahol rámentem a záróvonalra és sajnos megbuktam, de ha legalább 1x mentem volna arra akkor tudtam volna,hogy van ott záróvonal és jobban figyeltem volna rá. Amikor vége lett a vizsgának akkor kellett sajnos rádöbbennem,hogy az útvonalak felén még 1x sem voltam, volt aminek még egy részén se, és eléggé kiakadtam, mert nyilván egy sofőrnek idegen helyen is jól kell tudnia vezetni, de azért végig mehettünk volna az összes útvonalon, és ami a legidegesítőbb,hogy az oktatómat ez egyáltalán nem zavarta,hogy soha nem voltunk arra, csak mondta,hogy fizessek be + 10 órát meg a vizsgadíjat....
amikor így is plusz órákat kellett vennem (szerintem feleslegesen) és szinte mindig ugyan azokon az útvonalakon megyünk (nagyjából 10 vizsgaútvonalnak megfelelően). Lehúzva érzem magam :D
De nem vagyok benne biztos,hogy tényleg váltanom kéne annak ellenére,hogy szinte mindenki ezt javasolja. Teljesen tanácstalan vagyok.
Vélemények?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!