Autót vezetni tanulok, de betelt a pohár. Váltsak oktatót?
Úgy gondolom, betelt a pohár. Augusztusban jelentkeztem intenzív (!) tanfolyamra. Augusztus 26-án kezdtünk, szeptember 26-ára már megvolt a KRESZ és az elsősegély vizsgám. Aznap felhívtam telefonon az oktatót a gyakorlat miatt. Azt felelte, most sok órája van, de két-három hét múlva kezdhetünk is. Ebből végül november lett. Azóta összesen 18 órát vezettem, hetente max. egy duplaóra, ha lemond egy alkalmat (többször is volt ilyen), azt nem pótolja, téli szünetben 2 hét kihagyás stb. Már többször sürgettem, olyankor ígér fűt-fát, de nem változik semmi. Órán nem vizsgaútvonalakat követünk, hanem az ügyes-bajos dolgait intézzük, pl. felvesszük a feleségét, elmegyünk az iskolához az unokáért, aztán visszamegyünk értük az iskolához és elvisszük a gyereket a szülőkhöz. Vagy mivel informatikus is, visszük az ügyfelekhez házhoz a laptopokat, vagy épp kutyaeledelt vásárolni az üzletben. Ilyenkor persze sok a várakozási idő is, amikor megint az én órám ketyeg. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy egy hete kitalálta az iskola, hogy akiknek januárra áthúzódott a tanfolyam, azoknak óradíjemelés 200 Ft, így én az átcsúszott 20 órámra fizessek még 4000 ft-ot. Mondtama z oktatómnak, hogy nem tartom ezt igazságosnak, mégis miért kell ezt kifizetni, hiszen 1. fix tanfolyami díjról volt szó, erre "szerződtem", 2. nem miattam hiúsultak meg tavaly az órák. Erre azt felelte, hogy nem ő találta ezt ki, hanem az iskola, és "még így is olcsó, örüljek, hogy nem 10.000 forintot kell még fizetni". Hát ezen kiakadtam.
Azonnal mennék másik iskolába, de ismerőseim szerint "bosszút állhat" az oktató majd vizsgán, illetve nem is olyan egyszerű váltani, mert ha volt egy fix tanfolyami díjam, nem fogom tudni annak alapján az elmarat órák díját kérni, le fognak belőle faragni. :(
Ti mit tennétek?
A fix tanfolyami díj azt jelenti, hogy volt egy összeg, ami az elméletet+vezetést is magában foglalta. És gondolom, ha kilépnék, nem kapnám vissza a fennmaradó 12 óra árát, hanem lehet, hogy semmit, mert akkor felszámítanák a teljes elméleti tanfolyami díjat.
Illetve közben azon is gondolkodtam, hogy én semmiről nem kaptam papírt sem. A szerződést sem adták ide, a befizetésekről sem kaptam számlát. A csekkszelvényt átvették, én meg bíztam bennük annyira, hogy nem erőltettem számlát meg ilyesmit. Így nehéz pampogni. Pedig amúgy első utam egy másik iskolába vezetne.
Velem is hasonló volt a helyzet,bár ennyi mindent nem csinált az oktatóm,de nálam még kevesebbért is betelt a pohár. Felháborítónak találtam,hogy 3000 forintot fizettem óránként és állandóak voltak a késések,nem tanított rendesen stb. Sajnos későn léptem, többször voltam vele vizsgán,meg is húztak.
Gondolom úgy volt vele,hogy 17 éves kis taknyos vagyok, majd fizetem vagy a szüleim fizetnek hadd vezessen a h *lye.
Aztán nálunk is betelt a pohár. Én még tavaly nyár elején kezdtem,és csak most lett meg. Előre befizettük az egészet,hogy haladjunk. Mindegy,a lényeg,hogy mi iskolát váltottunk, meg másik városba is vizsgáztam.
Tőlünk az iskola 30 ezer forintot akart még lehúzni meg fenyegettek,hogy nem adják ki a papírjaimat stb. Anya elment egy ügyvédhez,vitte a szerződéseket és kiderült,hogy a szerződés amit kötüttünk érvénytelen volt,nem volt rajta pecsét. Anya bement elmondta azokat amiket az ügyvéd mondott neki és végül átadtak díjmentesen a sulinak.
El kell olvasni a szerződést,mert tényleg van olyan amibe bele van írva,hogy ha kedvezményesen vetted igénybe stbstb akkor fizetni kell a különbözeti díjat.
Ha iskolán belül nem tudsz oktatót váltani akkor érdeklődj,hogy hogy tudnál átmenni. Vagy amelyik iskolába át akarsz menni ott is megkérheted őket,hogy kérjék át a papírjaidat.
De ha le akarsz vizsgázni, és meg akarsz tanulni vezetni akkor válts oktatót,úgy gondolom ennyi pénzért amit elkérnek megválaszthatod,hogy milyen szolgáltatást vársz cserébe. Én bánom,hogy nem léptünk hamarabb,de a lényeg,hogy a sok kavarodás ellenébe sikerült.
Írhatsz privátba ha van valami kérdésed vagy bármi.
"Ilyenkor persze sok a várakozási idő is, amikor megint az én órám ketyeg."
Ezt már az első vagy a második alkalommal szóvá kellett volna tenned.
Válts nyugodtan.
Bosszút hogy állna már? Inkább neki van félnivalója. Szólj az iskolánál és kérd vissza a pénzed.
A szerződést meg olvasd el előtte, az az irányadó. Lehet, hogy nem jár vissza pénz.
Előző: csak a pecsét hiánya miatt biztos hogy nem érvénytelen egy szerződés :)
Durva!
Mennyit fizettél összesen ?
Sztem maradj mert ha nincs pappírod se számlád és ilyen szemetek akkor BIZTOS h nem kapod vissza a maradék lét. Ha meg kocsogosködik megpadkázod a felnit és átmész szentendrére ha pesti vagy.
Tájékozodni kell én már megcsináltam várom a kártyát nekem az oktatóm házhoz hozta a számlát amit előre kifizettem órákat. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!