Mikortól engedtétek a gyereketeket egyedül autóval menni? Ez tényleg ennyire furcsa?
17 éves vagyok, a nyár végén lett meg a jogosítványom.
2 hete érkezett meg, egyszer ült mellettem apa és úgy vezettem a városban, meg még kétszer anya, egyszer vezettem 120 km-t (vidékre mentünk), a másik alkalomnál meg a reptérről hoztam haza a barátnőivel, éjszaka.
Azóta csak szólok, hogy elmentem, meg ha megérkeztem valahova, írok egy üzenetet a családi csoportba, és ennyi. Három autó van otthon, mert anya nyár elején vett egy újat, és amit előtte használt, azt megkaptam én. Ma nem mentem suliba és írtam a barátnőimnek, hogy ha végeztek 1-kor, értük megyek és elmehetnénk kávézni, vagy csak kocsikázni. Erre az egyikük kiakadt, hogy nem fog beülni a kocsiba, mert a szülei még a bátyjának sem engedik, hogy nélkülük vezessen, pedig három éve van jogosítványa és hogy én még nem tudok vezetni, meg balesetezni fogok és megmondta az anyukája, hogy nem ülhet be mellém, ha nincs velünk felnőtt...
Ezt elmeséltem egy másik barátnőmnek most és mondta, hogy hát lényegében igaza van, mert 30 órát vezettem, ennyiből senki nem tanul meg autót vezetni és hogy neki is két és fél éve van jogosítványa, vezetett már külföldön, Magyarországon is rengeteget, de csak úgy, hogy a szülei ott ültek mellette, amúgy nem adják oda az autót...
Tényleg ilyen durva, hogy a szüleim bíznak bennem?
Nyilván nem megyek 120-szal a belvárosban, és tudom, hogyha összetöröm az autót, nem fognak venni azonnal egy másikat. De nem azért csináltam jogsit, hogy a polcon nézegessem...
haverom anyja egyszer hüledezett, hogy friss jogsisként vezetni mertem anyám autóját, úgy hogy ott ült haverom
nehéz volt nem kiröhögni, amikor 11 éves korom óta vezetek, 14 éves korom óta részt veszek a foegalomban motorral, ami valljuk be, sokkal veszélyesebb és jóval több figyelmet igényel
emellett szoktam járni vezetéstechnikai tréningekre, ha hó van kimegyek gyakorolni, hogy minden esetben ismerjem a kocsi viselkedését stb stb
persze ő annyit látott hogy úristen majd biztos meghalunk, mert frissjogsis vagyok, neki persze jogsija sincs, én meg azóta balesetmentesen levezettem kb 300ezer km-t
Nem egészen ide tartozik, de Te nagyon , elszálltál ' magadtól.
Nekem 18 éves múlt a fiam, fél éve kapta meg a jogosítványát.
Legalább egy hónapig mindenhova együtt mentünk mikor vezetett, nem lettem volna nyugodt egyedül elengedni.
Nyáron már többször elment 200-300 km- es utakra egyedül, de akkor is nagyon aggódtam, habár tudom, hogy úgysem tudok mit tenni.
Javaslom, hogy a tanuláshoz több alázatod legyen.
Ha 9- re kellett menned a fogorvoshoz, miért nem mentél be az 1. órára?
Ha olyan jó vagy angolból, miért nem tettél előrehozott érettségit, akkor nem kellene bejárni órára, és a sok , buta ' gyereket hallgatnod.
Testnevelésre miért nem jársz?
Tudom, hogy elkalandoztam, csak az ilyen jellegű dicsekvésre allergiás vagyok.
21 eves vagyok lany vagyok
apukam szemelygepjarmu oktato, ez a munkaja
soha egyetlen percet sem gyakorolt velem, sosem engedett vezetni a kocsijaban
4 eve osszeraktam ra a penzt es beiratkoztam egy tanfolyamra
a vizsgabiztost le kellett fizetnem, nem is kevessel kb 50e forintba kerult es elsore atmentem
borzasztoan rosszul vezettem akkor nem tagadom botranyosan
nehany hettel kesobb vasaroltam egy nagyon regi autot magamnak, egyedul gyakoroltam azota profi vagyok
emlekszem az elso utam teljesen egyedul munkabol volt hazafele keso este telen Budarol Pestre at a hidon
nagyon feltem de nagy elmeny volt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!