Hívhatok-e rendőrt akadályoztatásért, ha úgy áll meg mellettem három autó, hogy nem tudok kiállni a parkolóból?
Szabálytalanul parkoltam (mélygarázsban rendszámmal kitáblázott helyre álltam). Három autó - köztük a hely tulaja - úgy állt rám, hogy nem tudtam kiállni a parkolóból, csak másnap. Ilyenkor lehet rendőrt hívni? És az mit tud tenni? Eljárhat "akadályoztatás", szabad mozgás meggátolása miatt ellenük?
Vagy veszélyeztetés miatt, hiszen az is benne volt, hogy kiálláskor megkarcolom, megtöröm az autójukat és az enyémet is.
Tudom, én voltam a szabálytalan, még mentségem is van, de most nem ez a lényeg, nem engem kell szapulni, hogy "megérdemelted", meg ilyenek, csak az érdekelne, hogy mit mond ilyenkor a törvény? És ha emiatt engem valamilyen kár ér? Például nem érek haza édesanyám szívgyógyszerével és emiatt kórházba kerül? (mert a Plaza patikába kellett mennem sürgősen és csak ott volt szabad hely?) Beperelhetem az autósokat?
Előre is köszönöm a nem személyeskedő, hanem tárgy- és tényszerű válaszokat!
"Kaptam én is bírásogot, mert tiltott helyen parkoltam"
Magánterületen más helyén, hogy aztán téged is körbe álltak? Mellesleg hogy igazoltad?
Egyszer sem írtam olyant, hogy a kérdező helyesen cselekedet. Célszerű sem volt.
De nem megoldás az, hogy körbeállom, nem megoldás, hogy felborítom targoncával, s hasonlók.
A rendőr meg magánterületen magánjogi szerződést nem vizsgál, nem vizsgálhat.
A KRESZ-ben nincs rendszám útburkolati jel. Az áruházi parkolóban vélhetően nem csak úgy felfestette valaki, de arra is van példa.
A munkahelyemnél is van egy rakat felfestés, de egyik sem jelent hivatalosan semmit.
Ezeket a lakók írták ki, mert nekik kell az utca. Igaz, van teremgarázs, benne hely is, de azért külön fizetni kell.
Ezért ráhívogatják a rendőröket a helyükre állókra. Persze semmi nem történik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!