Autósként megállnátok, ha látnátok, hogy egy motoros elcsúszik, de nem lett komolyabb baja, mert egyből felállt?

Szoktam motorozni is, még jó, hogy megállnék.

5-ös: vannak közveszélyes motorosok és közveszélyes autósok is. Tudod egyáltalán, hogy az autós-motoros balesetek hány százalékában hibás az autós és hányban a motoros? Először tájékozódj, mielőtt elkezded osztani az észt.

Kresz 58§

(5)Személysérülést okozó baleset és jármű kigyulladás esetében a balesettel nem érintett járművek vezetői is kötelesek a tőlük elvárható segítséget nyújtani. [...]

Abból, hogy valaki feláll nem lehet következtetni arra, hogy történt-e személyi sérülés vagy nem. Szerintem.

Az én igazságérzetem azt diktálja, hogy megállok és megkérdezem segíthetek-e. Ahogy enélkül a törvény nélkül is. De ebből a törvényből az ellenkezőjét is ki lehet olvasni.

Az a jó, hogy a törvény alapján nem lehet eldönteni mi a helyes. Majd kialakul valami bírói gyakorlat, amit persze csak akkor tud majd meg az ember, ha már késő.

Nem, hiszen nem is láttam semmit :)

Ha nem kel fel, akkor megállnék, de csak óvatosan, nem-e trükkös lopás

[link]

így jársz ha megállsz

ezért nem hagyom benne a kulcsot soha az autóba ,amikor kiszállok :)

"2.voltam "

Meg célszerű állni - nem a büntethetőség a mérvadó, meg nem is a szabályok, hanem a dolog maga.

Nekem csak sima kerékpárral sikerült olyat esnem főúton "lepadkáztam" hogy sokkhatás alatt cselekedtem.

Az egyik pillanat még az volt, hogy megyek, a következő ami tudatosult, hogy a pofámon csúszok, a kerékpárba gabalyodva.

A kettő közti történés kiesett.

Sebesseégse volt nagy, max 20 km/h - az esés viszont igen.

Teljesen gépiesen - anélkül hogy felálltam volna lekúsztam az útról és lehúztam a kerékpárt. Közben egyáltalán nem kaptam levegőt - meg volt állva a légzésem.

Akkor kezdtem fölmérni mi is történt de agyilag még mindig elég csőlátóan. Láttam, hogy megállt egy autós jött segíteni - és ott tartottam, hogy nem fogok tudni mondani semmit mert nem működik a légzésem - nincs hozzá levegő - furcsamód az volt a legnagyobb gondom, hogy mondom meg neki, hogy köszönöm semmi bajom és hagyjon...

Mire odaért már rövid levegőket kaptam és el tudtam küldeni... Totál más tudatállapot volt - ezt hívhatják sokkhatásnak.

Ennek alapján azt tanácsolom mindenkinek, ha ilyesmit lát álljon meg és legalább néhány percig maradjon ott vele és tartsa szóval az illetőt - illetve tartsa vissza ügyesen attól, hogy azonnal folytassa az útját - mert a sokkos ember hajlamos ilyenkor gépiesen továbbfolytatni azt ami félbeszakadt, mielőtt magáhoztérne...

Volt pl egy munkatársam - ő a drezdai TV-toronytól lefelé földúton esett kerékpárral valami gyökérbe.

A kórházban tért magához.

De (!) közben bebiciklizett a munkahelyére és dolgozni akart mindenáron, csak a többieknek feltűnt a sérülése és a zavartsága... a kettő közötti idő, az esés és a kórházbakerülés között mi történt mit csinált - teljesen kiesett az emlékezetéből. Nem tudja hogy került a munkahelyére - felállt és bekerekezett és nem emlékezett arra sem, hogy a munkahelyén mi történt vele.

nem érzett fájdalmat és nem tudatosultak a sebeseülései sem.

Nos ez az az ok ami miatt egy komoly esésnél - az hogy a motoros feláll - örvendetes és bíztató jel ugyan - de nem biztos, hogy tudatának és képességeinek teljes birtokában cselekszik. A sokkállapotot talán abból lehet fölismerni, hogy az ember olyankor nagyon csőlátóan és gépiesen cselekszik, nehéz eltéríteni... értelmesen válaszolgat de minden egyirányban hat tovább akar menni mintha mi sem történt volna. Ha ki lehet téríteni, kicsit lehet beszélgetni vele - nyitott a kapcsolatteremtésre - akkor valószínűleg nincs baj. Az a néhány perc esélyt is ad rá, hogy jobban magához térjen, ha mégis volt/van valami.

Nem könnyű sokkos állapotot sem felismerni sem kezelni, mert mit csináljon az ember ha azt mondja neki a sérült hogy köszöni a segítséget, jól van, és mindjárt menne tovább... mégis szóval/fel kéne tartani pár percig valamilyen ürüggyel... kizökkenteni - akár visszafordulni és megkérdezni nem tudja-e véletlenül mennyi idő mert megállt az órám vagy ilyesmi - valamit kérni tőle locsifecsizni amire reagálnia kell - időt nyerni mielőtt útjára engedjük.

Ezért javaslom, hogy legalább néhány percet érdemes rászánni arra akinél a sokkhatás esélye fennál.

Szerintem ez a helyes magatartás ilyenkor amit tanácsolni tudok.

Nagyon szépen leírtad 18/ ajánlom mindenkinek.

Ami pedig az autósokat illeti-- bármikor közlekedek döbbenetes amit tapasztalok! Hova a csudába rohannak sokan?

Valamikor a 70-es években szereztem a jogosítványom, de soha egy koccanásom annyi nem volt. Hiába lett kocsim, attól még időben elindultam mindenhova, tehát szükségtelen volt a rohanás. Mindig csak annyival a haladtam amennyi a megengedett sebesség határ volt, vagy amilyen sebességet az időjárás megengedett.

Életemben egyetlen egyszer mentem vadul és gyorsan, ráadásul az Üllői út-MELLETT fent a járdán, nyomva a dudát, mert állt a csúcsforgalomban a kocsisor, mert valami koccanás volt a körút sarkánál. Én pedig siettem Sebészeti klinikára, mert a kislányom életveszélyes állapotba került-- na akkor megkarcoltam és behorpasztottam a kocsit de csak a vaskapu belökésével.

Miközben mást se látok, hogy elszáguldanak mellettem, egymást is megelőzve, átlépve a sebességhatárt még egy alsóbbrendű úton is! S nem csak a fiatalok, hanem idősebbek is. Még olykor rám is dudál, hogy húzzam be a hátsómat, mert ő siet... hova ez a rohanás a villanyoszlopnak vagy az árokba és a halálba?

Nem volna életszerűbb és értelmesebb ha mindenki időben indulna el?

Vagy még 91 ben majd később 2003 körül kint voltam Németben, majd Kanadában. Mind két helyen teljes hosszában végig mentem az országúton. Mit tapasztaltam?

Először is csak a belső sávban haladtak felgyorsítva, a külsőn nem. Sehol senki nem dudált rám csak azért, mert betartottam a sebességhatárt! Nálunk viszont rám dudáltak, mert a belső sávba nem tudott bemenni, én pedig feltartottam őt a külsőben, mert nem voltam hajlandó többel menni, mint a megengedett.Különben is egy sor volt előttem.

Mit csinált az-az idióta? Azért is előzött azt gondolván befér a belsőbe-- megdobták és az oldalán csúszott és az utánam következő kamion kapta el végül-- szerencsére még így is megúszta... szóval ha lehet, időben induljatok el!

A bringásokra pedig figyeljetek ha motorral vagy autóval közlekedtek, mert az unokám sajnos magányosan teker és edz, alsóbbrendű utakon 100-150 km is egy szuszra oda-vissza, s féltem Őt.De hát a 18 éves kor már csak ilyen, nem fél semmitől, senkitől...