Milyen eszközt használsz autólopás ellen?
Ha semmit nem használsz, mondjuk egy sima opel astra f-et kb fél perc alatt elkötnek.
A gyári védelmek semmit nem érnek, ugyanis a tolvajoknak meg vannak a gyári CD-k, kapcsolási rajzok, amikben benne vagy hogy müxik. Innentől kezdve nem kell hozzá túl sok energia, hogy kitalálják az adott védelmet hogy lehet megtörni. Az immo-t is hip hop ki tudják ütni, semmit nem ér.
Két alapszabály:
Az autó értékének 10%át illik védelemre költeni, ennél többet felesleges, ez alatt viszont felelőtlenség.
Csak olyan értékű autód legyen, ami ha egyik napról a másikra elveszik (ellopják, totálra törik, bármi...) akkor viszonylag kis áldozatok árán tudd pótolni.
Nekem: egy kamu villógó, ami villog ha nincs rajta a gyújtás. Autolok 2000 kormányzár. Ez egész jó, ahhoz képest hogy mennyibe kerül, állítólag hatékony is, és gyorsan használható. És van pluszban még egy fizikai védelmem, egy saját készítésű.
Az autóm kb. 300e ft-ot ér, így a kormányzárral már meglenne a 10%, de a villogó már benne volt, a másik költsége meg csak pár ezer ft. volt.
Amúgy pedig:
- lehetőleg forgalmas helyre állj, ha lehet boltok környékére ahol nappal is látják a kocsit
- ne hagyj elől semmit
- ilyesmik...
Amit nagyon akarnak, ellopnak. De ha a tiedben van védelem, a másik kocsiban meg nem, akkor inkább azt fogják vinni.
A tuti védelem: feltűnő festés: bugyi rózsaszín, hupi lila, valami ilyesmi .... :)
00.17. Teljesen igazad van. Viszont még mindig jobb egy milliós kocsira 900.000-t kapni,mint egy forintot se. Egyébként van Mapfree casco-az az avultatás nélküli összeget téríti meg. Azért írtam a cascot, mert az legalább biztos védelem. Az ilyen villogó szarok semmit se érnek. Autolock, meg multilock,mágnes...persze lehet próbálkozni, de az kb pár másodpercig véd,és még drága is.
Forgalmas hely,meg ilyenek...vicces. Ott lehet legjobban eltűnni a tömegben:riasztójelet felveszi, ergo nem szólal meg. Beül,multilockkal elbabrál meg az ilyen kormányzárakkal egy két percet,azt go.
Szerintem ezért felesleges erre költeni. Havi párezer a casco, azt nyugodtan alszol...
Pontosan mit jelent h havi pár ezer a casco?Most rámentem egy biztosítós díjkalkulátorra de azt írja ki önnállóan nem választható termék....mást meg nem tudtam betenni mellé...Nektek mennyibe kerül havonta?
Amúgy meg...nem csak a pénz miatt szörnyű ha elviszik az autódat,hanem az egész mindenedet megváltoztatja,életvitel,mobilitás stb.Tehát a casco nem akadályozza meg hogy elvigyék,nekem meg elsősorban az lenne a fontosabb,hogy reggel ott álljon ahol hagytam.Persze az jó hogy a cascónál legalább v.mi pénzt látsz belőle,bár biztos nagyon szigorú feltételek mellett...köszönhetően egy-két honfitársnak akik ezzel megpróbálkoztak már pénzhez jutni...
A válasz írója 81%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 15:24
Nem vitatkozni szeretnék, csak leírom én hogy gondolom, hátha a kérdező látókörét ezzel is tágítjuk:
Ha jól tudom a mapfre casco alapból drágább, tehát lehet hogy nem számol avultatással, de ha mondjuk havonta csak 3000-el több, az már évi durván 30 rugó, ami már nem kevés pénz.
A casco adott esetben valóban fizet, csak kérdés hogy mennyi idő alatt. (kérdező is írta: hiába fizet, ha addig eltelik 2-3 hónap, addig mivel fog járni?)
Fogalmam sincs mennyi a casco havonta, de számoljunk mondjuk egy könnyű 5000 ft-al.
Évente: 60 rugó, 2 év alatt 120, 5 év alatt 300e.
Ügye azt mondtam hogy 1 milla alatti kocsinál nem éri meg, mert: 5 év alatt kifizetsz 300e-t, azaz az autó értékének majdnem harmadát, amit jobb esetben a semmire fizetsz ki (hiszen az a jó ha nem lopják el). Ha ellopják akkor talán valóban fizet 900-at a bizt., de már becsengettél 300at (ha az 5. évben lopják), tehát valójában csak 600al vagy beljebb ahhoz képest, mintha nincs cascod. Viszont azért annak sokkal nagyobb a valószínűsége hogy nem lopják el, minthogy ellopják.
Az én alapelvem, hogy az autó értékének 10%a megy védelemre. 1 millás érték alatt 5 év alatt az autó értékének 1/3-át már becsengetted védelemre, vagyis jóval többet mint 10%ot. Ráadásul a fizikai védelmek egy része vihető egyik autóról a másikra (pl.: kormányzár), tehát elvileg akár egyik autóról a másikra is viheted, míg a cascot nyílván nem.
Persze, a casco más ellen is véd (neked van károd saját hibából, stb...) tehát így ez az összehasonlítás nem teljesen fair. De attól még az tény, hogy X idő alatt rengeteget fizetsz be.
Azért írtam, hogy nekem olcsó autóm van. A tolvajok nem hülyék. Megnézik mi van a kocsiban, és mérlegelnek. Ha X másodpercnél tovább tart láthatóan, nem fognak vele bajlódni, mert nagoybb a lebukás veszélye mint amennyit ér. 200e ft-os autóért nem fognak nekiállni kormányzárat törögetni... (mármint az autolock-osat). Az autolock-ot én valami 20ért vettem, tehát annyira nem vészes, pláne hogy bármilyen autóra használható. Amúgy meg a kocsimból áll még vagy kismillió minden sarkon, odébb mennek és már találnak is egy olyat, amiben semmi sincs, nyílván azzal fognak próbálkozni.
Az igazán tuti a saját védelem. 10es lemezt el nem vágja, zárat letapogatni, beletörni nem tudja, még nekem kulccsal is macerás kinyitni, pedig tudom hogy müxik és még a kulcs is a kezemben van.... Persze trélerrel így is vihetik, de azért ez nem életszerű... Ha meg elviszik, na bumm, veszek másikat, erre írtam, hogy az autó értékével úgy kell számolni, hogy egyik pillanatról a másikra elveszhet...
Egyébként amennyire tudom az autolock egész jó, és olyan sok autón nincs. Vagyis itt is igaz: ha tömeg autód van, fognak keresni egy olyat, amin nincs autolock, hiszen nagy vsz-el fognak találni a közelben olyat.
Ez az egész sokkal inkább az elriasztásról szól, mintsem a valós lopás megakadályozásáról. Amit akarnak visznek. De ha lehet, ne a tiédet vigyék...
A saját lopásvédelemmel a kocsin nyugodtan alszom, viszont azt valóban macerás használni. Ezért ha sietek és csak berohanok valahova, megy fel az autolock, mert gyors és könnyű használni. Éjszakára meg megy rá a saját védelem, több idő alatt ugyan, de hatékonyabb módon...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!