Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Mitől nyomja ki az autó...

Mitől nyomja ki az autó kiegyenlítő tartályba az összes hűtővizet a hűtőből?

Figyelt kérdés

Felöntöm hűtővízzel a hűtőt, megy egy darabig a motor, majd egy idő után fogja és kinyomja a nagy részét a kiegyenlítő tartályba, és elkezd brutális módon melegedni a motor. Ezt addig csinálja míg a végén már alig marad benne víz/a hűtőben/, és lehet bele újra tölteni. A kiegyenlítő tartály teljesen tele van már emiatt. Kb egy kilométert lehet vele megtenni, utána melegszik a motor, mert addigra kinyomta a víz nagy részét a kiegyenlítőbe.

8 hónapja lett hengerfejezve, vízkeringtetès van, a vízpumpa is jó. Termosztátot már kivettem belőle, de így is ezt csinálja. A csöveket végig néztem, nem csepeg sehol. Januárban volt hűtő is cserélve benne.

Tipp? Lehet megint hengerfejes? Ennyit bírt a javítás, 8 hónapot és ennyi?

Suzuki Swift 2001 1.3 Sedan 8V


2023. jún. 12. 16:35
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:
Ma új probléma merült fel. Teletöltöttem mindent, ahogy írtam, de már a kipufogó is köpködi a hűtővizet. Alapjáraton határozottan érezni, hogy gyakran köp párat és kipufogò(hallhatò), és a kipufogó alatt ott is van a víz. Megnéztem, az biztos, hogy víz, nem pedig olaj. Sokáig járattam ma a motort(50 percig), de végig ezt csinálta. Ez idő alatt nem forr fel a víz, és nem is melegedett a motor(közvetlen előtte töltöttem rá hűtővizet).
2023. jún. 14. 20:49
 12/22 A kérdező kommentje:
A víz amit köp az színtelen, és szagtalan/én pedig bekevert fagyállòval töltöttem fel a rendszert/. Olajat nem érzékelek benne. A hűtőben/túlfolyòban pedig nem olajos a víz sem, ma is megnéztem ezt többször is. A nívópálcán sem találok gyanús elváltozást.
2023. jún. 14. 20:56
 13/22 krwkco ***** válasza:

Akkor "hengerfejes" ahogy mondani szokták. Átjárás van a hűtőkör és a henger között. Vagy a hengerfejtömítés szakadt át vagy repedés van a blokkban.

Ha a tömítés szakadt át, a szerelőnek illene ingyen vagy alkatrészárban megjavítani. Ha ad valamit a szakmai becsületére.

Ha repedt a blokk, az rosszabb. Vagy nem vette észre, mert még kicsi volt a repedés vagy újonnan keletkezett. Egyik esetben sem várható el, hogy másik blokkot adjon. :-(

2023. jún. 14. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 krwkco ***** válasza:

Ebben a Suzukiban esetleg nem hengerpersely van? (Ezt csak kérdezem.)

A Skoda Favoritomban volt olyan hiba, hogy a hengerpersely mellett engedte be a vizet. Az javítható volt. (Egyre jobban fújta a gőzfelhőt. A végén már állás alatt megtelt a henger vízzel. :-) )

2023. jún. 14. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:

Akkor jó gyorsan tönkrement, pedig 3 hónapig volt a szerelőnél, és 160 ezret fizettem érte tavaly.

Biztos nem fogom akkor újra kifizetni ezt az összeget. Inkább eladom, és ráírjuk az adásvételire, hogy mi baja van. Nekem nincs időm megint hónapokat várni az autóra, mert enélkül nem tudok sajna dolgozni, szabit meg nem adnak.

2023. jún. 14. 21:05
 16/22 A kérdező kommentje:

Pedig szépen, egyenletesen járt eddig, most feltöltöttem fullra és elkezdte köpni a vizet. Egyébként annak mi az oka, hogy folyékonyan távozik a víz a kipufogòbòl? Hogy-hogy nem gőz formájában távozik?

Tudtommal nem hengerpersely van benne.

2023. jún. 14. 21:08
 17/22 NTBS ***** válasza:
Vidd el egy normális szerelőhöz.
2023. jún. 15. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:
Nem fogadja senki a faluban, a környékre meg nem fogom elvinni, mert ahhoz trailer kell, ami rohadt drága. Ráadásul már hívtam 1-2 szerelőt, és mind azzal kezdi, hogy nem 1-2 nap a javítás. Nekem meg több hetem nincs, mert az autó munkaeszközöm. Szabit meg nem adnak. Ma elvileg a melòhelyemen ránéz a helyi szerelő, aki a cégnél a teherautòkkal foglalkozik. Meglátom mit mond az. De az eddig olvasottak alapján nem érdemes megtartani, pedig pár hete csináltattam rá a műszakit. :/
2023. jún. 15. 16:24
 19/22 anonim ***** válasza:

Nem értek egyet pár fentebbi véleménnyel.


Először is a szerelőről: egyáltalán nem feltételezhető, hogy ő rontott el bármit is. Természetesen előfordulhat, de hogy van aki itt rögtön őt tartja hibásnak, meg "nem normálisnak" hívja, az erős. Mint mondtam, lehet ez is igaz, de az is lehet, hogy nem. Elvégre ha a szerelő hibázik, az általában nem bír 8 hónapot, még ha nem is azonnal jelentkezik a hiba, de pár napon, max 1-2 héten belül meg szokott mutatkozni, főleg egy ilyen javításnál, mint a hengerfej. Nem tudjuk milyen alkatrész került be, lehet valami olcsó A.Z.-kategóriájú szar és az adta meg magát ilyen gyorsan, nem tudjuk azt sem hogy volt-e síkolva és ha nem akkor ki miatt nem (szerelő hanyagsága, vagy kérdező akart spórolni), akár a legjobb márkák alkatrészei is lehetnek gyártási hibásak, stb. Sok az ismeretlen, szerintem nem fair rögtön a szerelőt dobni a vonat alá. Amit #13 mondott, hogy illene ingyen/beszeráron megjavítani, az megint kétesélyes: ha számlaképes szerviz csinálta, akkor kérdezőt megilleti a garancia joga, ellenkező esetben egy garázsszerviz azért szokott sokkal olcsóbban dolgozni, mert nincs számla, nincs munkalap, nincs felelősség, nincs garancia. Ezért olcsóbb. És ha tönkremegy valami, akkor reklamálni sincsen lehetőség. Ettől még ha kellően becsületes akkor bevállalhatja, de az ilyen ritka, ha becsületes lenne, akkor nem feketén csinálná.


A hengerfejességről: szerintem ez sem igazán állja meg a helyét. Ha a víz befolyik az égéstérbe, akkor az elég. Nem fog vizet köpni a kipufogó végén, csak gőzt. Ez max akkor lenne lehetséges, ha olyan szinten lenne már hengerfejes, hogy kompresszió sincs és leáll a henger, de ilyenről nem szól a leírás. Ráadásul akkor forralná a vizet. A kérdező leírása szerint először kinyomja a vizet és utána kezd el melegedni a motor, ellenben ha hengerfejes, akkor először kezd el melegedni, felforr a víz és emiatt nyomja ki a tartályba.


Ez akár egy sima nyomástartó szelep hiba is lehet akár.

2023. jún. 15. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 A kérdező kommentje:

19, köszi! Én is nagyon furcsálom, hogy köpködi a vizet, nem pedig elég a víz. A motor hangja is nagyon szép. Már kiköpte mára az összes vizet, és ma már nem csinálta ezt a köpködést sem. Ma mentem vele 6 kilométert, és a motor sem melegedett egyáltalán. Alapjáraton is járattam, akkor se melegedett. Furcsa zajt sem hallottam.

Válasz a kérdésedeidre egyébként:

160 ezer szerintem egy brutális ár hengerfejezésre egy ilyen autónál. Nyilván benne volt a sikolás!!! Azért volt 2 hónapot szerelőnél a kocsi! Tömítéskészletből is a szerelő azt állította, hogy valami drágát vásárolt, illetve azt is fizettem ki neki, még a szerelés előtt!!! Még semmit nem csinált az autóval, de a tömítéskészletet már kifizettem neki még akkor. Én egyáltalán nem spóroltam ezen az autón! Komplett vezérlést cseréltettem egy éve 40 ezer forintért, 160 ezerért hengerfejezve volt, 110 ezerért fűtőradiátort cseréltettem benne, műszerfalòizzòkat cseréltettem benne, hűtőt is cseréltek nemrég, komplett generátor lett benne cserélve év elején, új akkumulátor van benne, termosztát lett benne cserélve, komplett kerekeket vettem rá újakat, stb. Szóval SEMMIN nem spóroltam! Épp ezért idegesít, hogy már ráköltöttem rohadt sok pénzt, és még mindig egy szar.

Amúgy hivatalos szerelő csinálta műhelyben, de nem kaptam róla papírt, úgyhogy tipikus kapugarancia van rá. Magyarországon jellemző.

Amit írtál viszont a nyomástartò szelepről annak utána nézek!

2023. jún. 15. 19:53
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!