Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Gépészmérnökként milyen első...

Gépészmérnökként milyen első gépkocsit vegyek?

Figyelt kérdés

Azért irtam le a foglalkozást, hogy sejthető legyen, hogy használtban gondolkodom, mivel a gépészmérnökök általában nem keresnek milliókat. Bár ahogy kivettem a gépkocsivásárlás nem függ a jövedelemtől, mert szerény fizetésből élők is kocsival járnak.


33 leszek lassan, de nem nagyon érdekelnek a gépjárművek, sem műszaki, sem társasági szempontból.


Munkába BKV-val járok, nem igazán vonzanak a forgalomban részt vevő idegbeteg emberek és az araszolgatás reggel / este.


Parkoltatni az utcán tudom, nyoc ker. köztársaság téren.


Anno csajomnak volt egy lexusa, és még ő is használtan vette, 7 millióért, pedig ügyvéd volt, akkor én miért szégyellném?


Viszont ha belegondolok, akkor a lexus előtt egy hondája volt, amit meg eladott egy 23 éves gyereknek 3 millióért, és a gyereknek már nem az volt az első kocsija, és az a fiú is valami mérnök volt, ráadásul Debrecenben.


Szóval nem tudom. 3 milliót nem költenék kocsira, ami nekem nem létszükséglet. 1 milliót mondjuk igen (kérdés, hogy mennyit kell rajta javítani vásárlás után)


Sajnos nagyon érzelmi alapon megy ez a használautó kereskedelem, és nem logikusan, és ez nekem nagyon nem tetszik. Sokkal könnyebb lenne az élet, hogy vaskalapos értékek mentén lehetne vásárolni, nem pedig szimpátia mentén dőlne el, hogy ki mit vesz meg, vagy ki kinek mit ad el.


2021. szept. 1. 18:31
1 2 3 4 5
 41/50 A kérdező kommentje:

"de amugy meg nem itélhetsz el az állitolagosan lekezelő stilusom miatt mert aspergeres vagyok és nem az én hibám"


vagy ilyen 21. századi libernyák érvelésekkel csak bizonyos csoportok takarózhatnak?

2021. szept. 2. 19:49
 42/50 anonim ***** válasza:
100%

Egyszerűen elképesztő ez a lenéző stílus, miközben “gépészmérnökként” azon gondolkozol milyen egymilliós fostalicskát vedd.

Ha neked degradál átvenni a céges autót akkor nálad vannak a bajok. Amúgy meg hova küldözgetnének? A házamtól 4 km-re lévő munkahelyemig járok vele, erre kaptam, mint ahogy a munkatársaim 90%-a. Amúgy meg nem verném a mellem az 500 ezres fizetésre, itt a junior mérnökök keresnek közel annyit :D

Ja hogy ők is prolik, mint én? Neked egy talicska való lyukas kerékkel.

2021. szept. 2. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/50 A kérdező kommentje:
nalunk meg a takarito
2021. szept. 2. 23:25
 44/50 anonim ***** válasza:
100%

Ford Fairlane szavaival élve, ezzel a saját OQ-jára kókadt cerkával maszturbáló szellemi topronggyal vitatkozni olyan, mint sajtreszelővel rej..olni, kevéssé érdekes, de inkább fájdalmas.


Hagyjuk így. Az a legfájdalmasabb az ilyen életformáknak, ha nincs kivel vitázniuk, nincs ki előtt csillogtatni a valóságban nem létező szellemi fölényüket.

2021. szept. 3. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/50 A kérdező kommentje:

irja ezt egy olyan egyen aki gyakorikerdeseken all bele emberekbe es kulon sportszeruen(?) probal fejtegetni h ugy tunjon neki legyen igaza


hat nem is tudom....

2021. szept. 3. 11:18
 46/50 anonim válasza:
Hol végezted az egyetemet báttya?
2021. szept. 25. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/50 A kérdező kommentje:
ahol Bemész, Megírod, Egyes
2021. szept. 25. 11:14
 48/50 anonim ***** válasza:
Surroundos ZH-k, ja: öt pont, egyes...
2021. szept. 25. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/50 totolala válasza:
Sem a kérdezönek nincs semmi köze a mérnöki szakmához, sem annak aki azt írta h céges passatot kapott.. önbizalomhiányos kisgyerek itt mind.
2022. aug. 3. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/50 A kérdező kommentje:

49-es


igen, ez a klasszikus 100IQ-s banda megnyilvánulása amit csinálsz.


tehát ha valami nem fér bele a kis 100IQ-s világérzékelésedbe, akkor az kamu


neked ez logikus és érzelmileg helyénvaló


sajnállak hogy ilyen korlátozott szinten kell megéld a körülötted lévő világot, hogy ne terhelődjön túl a kis gyenge idegrendszered :(

2022. aug. 3. 21:51
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!