Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » A mostani járványhelyzetben...

A mostani járványhelyzetben mikorra lehet várni a jogosítvány oktatásának folytatását?

Figyelt kérdés
Röviden annyi, hogy ma lett volna forgalmi vizsgám forgalmiból, amivel vége is lett volna a jogsimnak, viszont 2-3 hete leállították az oktatást. Tudom, hogy lényegében a helyzet későbbi állapotától függ ez, de bármi olyan infó jól jöhet, amivel előrébb lehetek ebben a helyzetben, hogy mikorra várható az, hogy újra indul az egész és befejezhetem? Mert ma olvastam, hogy 18 hónap is lehet még mire a helyzetnek vége lehet, és benne van eddig 200-am, még az utolsó részletem nem lett kifizetve, bár ki lett volna, ha nem lesz ez az egész helyzet. Ha tényleg rengeteg ideig húzódik, és kicsúszok a határidőből, akkor visszafizetik a pénzt? Vagy esetleg eltekintenek ettől, és nem fogják a határidőt nézni, hanem onnan folytatom ahol abbahagytam? Majdnem háromnegyed éve elkezdtem, és volt amire sokat kellett várnom, saját pénzből lett fizetve stb stb, ezért is érdekel, hogy bármit lehet e jósolni egyáltalán erre az egészre, mert már szívesebben mennék autóval akárhova, mint tömegközlekedéssel, több szempontból is. Előre is köszönöm a segítő válaszokat.

2020. ápr. 1. 17:53
1 2 3 4 5 6
 1/60 anonim ***** válasza:
100%
ősszel kb
2020. ápr. 1. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/60 anonim ***** válasza:
49%
Szerintem már júniusra biztos, de lehet hogy hamarabb.
2020. ápr. 2. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/60 anonim ***** válasza:
Ha szünetel a vizsgáztatás, akkor sanszos, hogy meg fogják hosszabbítani a határidőt mindenkinek.
2020. ápr. 2. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/60 A kérdező kommentje:
Azért is érdekel nagyon, mivel amikor a távoktatás meg az ilyen intézkedések el lettek kezdve, akkor lettek leállítva, tehát amíg ilyen a helyzet, addig nem valószínű, hogy folytatják, az oktatóm se jelzett azóta semmit, ezért nemtudok semmit ezzel kapcsolatban, az eddigi válaszokat is köszönöm.
2020. ápr. 2. 12:17
 5/60 A kérdező kommentje:
Még van egyébként 10-12 óra levezetni való órám, csak a tegnapi vizsgáig az össze is jött volna, ha nem lett volna leállítva az oktatás.
2020. ápr. 2. 12:18
 6/60 anonim ***** válasza:
48%
na ezt pon én is ki akartam írni nagyon remélem májusban már visszaáll a rend én szeretnék kresz-ből vizsgázni már megtanultam nem akarom elfelejteni a sok táblát meg szabályt.
2020. ápr. 2. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/60 anonim ***** válasza:
100%

Inkább nyár végével számoljatok.

Azért a vezetést elég nehéz távoktatásban tartani ;)

2020. ápr. 2. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/60 A kérdező kommentje:

#6-os, nem önfényezésből mondom, de én amikor csináltam tavaly a kreszt, akkor volt amikor 2 hetes kihagyásom is volt a tanulásban, viszont a tanfolyam végén rengeteg próbavizsgát csináltam, 74 ponttal mentem át, csak egy sebességkorlátozós hibám volt amit ott abban a helyzetben összekevertem másikkal a válaszok közül. Ha csinálod a próbavizsgát, akkor nagyon sokat csinálj, ha egymás után 7-8 vizsga megvan akkor már nem lesz gond.


Visszatérve erre, attól is félek, hogy mire visszajutok vezetni, addigra mennyire lesz gond a járművezetés. Mert nyílván aki jogsit kap, az se tud vezetni tökéletesen, csak megvan rá a jogosultsága, és volt amikor másfél hetes kihagyás után az elején beparáztam aztán rosszul indultam el, bár a legelső órámon is már forgalomban voltam, pedig előtte sosem vezettem még, csak fejben gondoltam át a dolgokat, és úgy könnyebb volt. Most így pedig hogy rengeteg hét kimarad, nem szeretnék igazán kimenni az egész gyakorlatból, emiatt is aggódom, hogy azzal se legyen nagy gond, bár ha rendesen lesz oktatás, akkor a vizsgáig bőven vissza fogok szokni.

2020. ápr. 2. 14:13
 9/60 anonim ***** válasza:
e-learningen csináltam remélem az elég lesz. Csak most félbe hagytam mert fizetős.... De nekem nyárra kellett volna a jogsi...köcsög korona jogar palást minden ami keresztbe tesz nekünk.
2020. ápr. 2. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/60 anonim ***** válasza:
Ez egy olyan kérdés jelenleg, mimt hogy mondjuk meg neked az 5-ös lotto nyeroszamait. Sajnos. En is ma vizsgáztam volna, le is jar a kresz vizsgam de meg van kb 14 órám. Szerintem áprilisban biztos nem lesz semmi, legkorábban május. De akár szeptemberig is eltolódhat. A 18 hónapot sokallnám.
2020. ápr. 2. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!