Átvertek egy autóvásárlás során. Mit tehetek?
Még májusban vettem egy autót, kereskedőtől, bizományiba volt beadva oda. A kereskedő állítása szerint az autó jó állapotban volt/van. Azonban a helyszíni szemle során az ellenkező derült ki, találtam hibákat. Ennek megfelelően alkudnom is sikerült. Eleve úgy vettem az autót, hogy belekalkuláltam a vételárba, kora miatt biztosan kell rá költeni.
Viszont egy olyan hibájába ütköztem, amit minden bizonnyal szándékosan eltitkoltak és javíttatása két különböző szerelővel is sikertelen volt: az autó eddig felderítetlen, furcsa hiba miatt nagyon sokszor leáll alapjáraton. Rengeteg alapjárattal kapcsolatos alkatrész (gyújtáskábelek, gyertyák, trafó, oxigénszenzor, fojtószelep stb) cserélve lett, hiába. A "check engine" lámpát szándékosan kiiktatták, az akksi gyújtásakor sem világít.
Ezt sajnos nem vettem észre a vásárláskor. Már nagyon bánom, hogy nem néztem át alaposabban, illetve vittem el egy általános állapotfelmérésre. A kereskedő faszi bezzeg mossa kezeit, hogy ő semmit sem tudott, neki semmit sem mondtak, stb. Az adásvételin az előző tulaj adatai szerepelnek. Ennek ellenére a telefonszáma, bármilyen elérhetősége kideríthetetlen, utolérhetetlen. A kereskedő faszi bezzeg hárít, nem hajlandó kiadni a telefonszámot. Egyedül egy lakcímem van csak.
Fontolgatom, hogy levelet küldök neki, amiben közlöm, hogy vagy nyújtson valamilyen kártérítést, vagy feljelentést teszek csalásért és egyéb jogi lépéseket fogok kezdeményezni. És itt nem holmi kopóalkatrészről van szó. Egyébként a leállások okoztak már veszélyhelyzetet is. Ti mit tennétek?
Szerintem aláírtad, hogy megtekintés és kipróbálás után átvetted. Ilyenkor lehet hőzöngeni, meg lázadozni meg mantrázni a fogyasztóvédelmet, meg az 1 év szavatosságot stb... de az igazság, hogy el leszel hajtva mindenhonnan.
Ezt bebuktad, legközelebb normális állapotfelmérés után vegyél autót.
El fognak zavarni a francba, valljuk be, jogosan. Átnézted, elfogadtad az állapotot, kifizetted, aláírtad, elvitted.
Lehet kapni új autókat is , ezek garanciálisak, csak ötször-tízszer annyiba kerülnek, mint egy használt lom.
Olvasd el: [link]
Itt az a baj, hogy bizományba volt az autó, és nem a kereskedőtől vetted (ellenkező eseben élhetnél a szavatossági jogoddal, mivel pl. a check engine kikötése nem olyan hiba, ami helyszíni szemle során észevehető).
Mivel magánembertől vetted, max. beperelhetnéd, viszont előtte meg kell finanszíroznod egy szakértői véleményt, ami kimondja, hogy rejtett hibával adta el a kocsit. Ha ezen az úton indulsz el, az eladó a szerződésen szereplő adatai elegendők ahhoz, hogy elindíts egy fizetési meghagyást - és ha szerencséd van, kiderül hogy a nepper hasalta az adatokat, és akkor megfogják okirathamisításért.
Utolsó előttit nem nem értem, miért pontozták le. Csak mert próbált valamilyen megoldást írni?
Az első 3 hozzászólóra meg annyira jellemző ez a meghunyászkodok, meghátrálok klasszikus magyar mentalitás.
Az adásvételin az előző tulaj adatai szerepelnek.
vs.
Még májusban vettem egy autót, kereskedőtől,
Ez ellentmond egymásnak!
Tehát a bizonyítási kényszer nálad van!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!