Szerintetek 50 évesen game over vagy nyílhatnak még lehetőségek?
Épp elmúltam 50, bár nem érzem magam annyinak és állítólag szarul sem nézek ki. Hosszú történeteket lezárva, élet működik, de kötött pályákon mozgok, ahol minimális az esély új emberek felbukkanására, az online társkeresőktől irtózom, s nem bukkan fel senki a semmiből. Szerintetek?
Ja, férfi vagyok.
Anyám borogass, de nem kicsit.
Tényleg jól olvasom a 21- es választ? Vagy szövegértelmezési hibába csöppentem?
Mindegy, nem is ez a lényeg.
Szerintem semmilyen korosztályban nincs "game over".
A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, rajtunk és hozzáállásunkon múlik.
Nem hittem volna, hogy ez nem közérthető. Azt jelenti, hogy viszonylag sok a feladatom, s ezeknek a feladatoknak az elvégzése szervezi a mindennapjaimat.
De egyébként sem remete, sem befordult vénember, sem meleg, sem pszichopata nem vagyok.
Sok emberrel működöm együtt, alkotunk, dolgozunk, de bizonyos babonák és tapasztalatok miatt közülük a nőkre tudatosan nem nőként tekintek, hanem munka- vagy alkotótársként.
Mindemellett, amikor véget ér egy-egy hosszú nap, szeretek egyedül lenni, élvezem, hogy kiülök a teraszra egy borral és csak úgy vagyok.
De mindegy, mert sem magyarázkodni nem szeretnék, sem vitatkozni.
Jaj kérdező! Nem érted a viccet?
Biztos nem gondolták a többiek sem véresen komolyan amiket írtak.
Pl a kötött pályákon mozgok az azt is jelenthetné, hogy mozdonyvezető vagy! :)
De azért valljuk be sok 50 év körüli férfi elhanyagolja magát, jóval öregebbnek néz ki a koránál, elhízott stb, stb. Azért tesznek itt fel sokan sokféle kérdést hogy kiderüljön miért nem találsz társat (vagy amit keresel).
De amiket leírtál magadról az teljesen rendben van, nincs neked "game over" ahogy írtad. Csak nyitottnak kell lenni, és nem előre agyalni azon ami még meg sem történt (a rossz tapasztalatok alapján).
Elképesztő ez az egész.
De köszönöm.
Ha én meglátnék egy ilyen kérdést, talán azt szegezném a kérdezőnek: figyelj, biztosan akarsz te valakit?
Nem vagyok ronda, nem vagyok szegény, nem vagyok buta, nem vagyok magányos, nem vagyok lelki beteg.
Tudjátok mi vagyok igazából: független.
Mindig is az voltam, ez rá is nyomta a bélyegét a kapcsolataimra.
S persze sokszor jó lenne megosztani egy szintén független, szellemileg és lelkileg felnőtt nővel sokmindent, nem csak ágyat.
De talán igazából már nem vágyom a macerára, az erőltetett dolgokra, az óhatatlan és sokszor észrevétlen színjátékokra.
Nincsenek rossz tapasztalataim. Illetve, ha vannak, azok nem azért vannak, mert akár egyetlen nőben is csalódtam volna. Ha vannak, azok azért vannak, mert én fasz voltam, nem jól mértem fel, túlmentem bizonyos határokon vagy el sem mentem azokig. Vagy mert nem voltam egységben önmagammal, nem működött bennem együtt ész, lélek és test, ezért rosszul választottam.
A nők mindig szerettek. Ritkán úgy, hogy nekem is jó volt, de ez nem az ő hibájuk.
A kérdésem okafogyott, mindenkitől elnézést, aki vette a fáradtságot és válaszolt.
Én azt érzem nekem game over 51 éves nőként.
Mostanában kezdem elfogadni, tudatosítom magamban.
Vannak napok mikor könnyebb, igazi hullámvasút.
Hogy neked is ez e a sorsod, azt csak te tudhatod.
Az a baj ezzel, hogy az ember elgondolkodik mint a kérdező is, hogy 50 évesen akkor "game over" lenne, miközben ebben a korban sokan már ragaszkodnak a függetlenségükhöz (főleg aki már egyszer elvált), de a szívük mélyén viszont sokszor érzik azt, hogy jó lenne valaki akivel legalább értelmes eszmecserét lehet folytatni vagy időnként közös programot csinálni.
Ez a "kellene egy társ, de mégse...." szindróma.
Valahogy a macerás részét inkább kihagyná az ember.
N/46
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!