Tényleg megéri gyereket vállalni?

Persze, hogy megéri. Közben kikészülsz, de ez így van jól. :)

Senkitől nem kapsz annyi szeretetet, mint a gyerekedtől. Én biztosan megbàntam volna, ha nem ilyen az életem.

Gyerek nèlkül is lehet élni, de igazából ha visszagondolok a gyerek előtti életünkre, azt mondhatom, üres.

Pedig volt időnk filmezni, volt időnk pihenni.

De gyerek mellett sem kell lemondani ezekről, minden csak szervezès kèrdèse.

A lényeg, hogy a pàroddal mindketten akarjàtok a dolgot!

Egy nap 100000x felbosszant ès kihoz a sodromból, sokszor felképelném, de amikor minden reggel odabújik az ágyunkba, megölelget mindkettőnket, azt mondja, nagyon szeretlek, ennèl több ès nagyobb boldogság szerintem nem kell az èletben. :)

Persze gyerek nélkül is le lehet èlni az èletet a férjeddel szeretetben, de a gyerek tènyleg èrtelmet ad mindennek, àltala sok mindent tanul az ember felnőtt fejjel! :)

Ugyanezen agyalok már egy jó ideje. Bár én tudom, hogy inkább nem szeretnék, mert csupa lemondással jár és már most is úgy érzem több a lemondás az életemben mint azt szeretném.

Ennek ellenére jó lenne létrehozni a párommal egy embert aki belőlünk van, hozzánk hasonló, mi formálhatjuk, terelgethetjük...

De közben azért bele kell gondolni hogy ez nem egy vattacukros álom, hanem kemény meló.

A legtöbbször azt hozzák ki hogy megéri mert odabújik, megölel, szeret stb. Hát jó de többször látom amúgy hogy verik a szüleiket ha nem az van amit szeretnének, ráadásul az idő nem áll meg itt. Mi

ráfordítjuk a még fiatal, aktív éveinket, ők pedig kamaszodnak, lázadnak, kirepülnek. Ami rendben is van, de semmi sem garantálja hogy utána bármilyen kapcsolat fennáll majd. Például nekem külső szemmel elég átlagosnak tűnő gyerekkorom volt, belülről elég borzasztónak mondanám. Jóban vagyok a szüleimmel, de alig vártam hogy elköltözzek. Mai napig is inkább bosszant ha anyámmal vagy apámmal kell egy kis időt tölteni. Szóval nem mondanám hogy utálom őket, talán csak úgy általánosságban neheztelek rájuk. De fura lenne azt mondani hogy szeretem őket. Pedig szerintem ők megtették amit tudtak, de ennyire volt elég. Félek én is így járok majd.

utolsó ez mind nevelès kérdése!

anyán és apán múlik,hogy a gyerek mennyire ragaszkodik felnőtt korára hozzájuk

Off: Nem nevelés, hanem példamutatás kérdése. Ha azt akarod, hogy majd a gyereked szeressen és tiszteljen, no meg egészségesen táplálkozzon és ne képernyőt nézzen folyton, illedelmesen köszönjön, örüljön annak, amije van, hogy olyan párt válasszon, aki megbecsüli, hogy látogasson öregkorodban ... stb. és stb... csak akkor várhatod el, ha te is ilyen vagy, azaz illedelmes, szorgalmas, becsületes, a párodat, szüleidet tisztelő és egészséges életmódot folytató. Hogy mit mondasz neki, hogy "terelgeted" és "formálod" prédikációkkal, jutalommal, szidással, az kb. 1% vagy annyi se, ha közben az ellenkezőjét látja.

Mellette pedig nagyon nem mindegy, hogy szülő és gyerek személyisége hogy viszonyulnak egymáshoz, hogy menyire tudod elfogadni, hogy amire te vágytál, hogy amire megteremtetted neki a lehetőséget, az őt nem érdekli vagy nincs tehetsége hozzá, bezzeg valami más igen, vagy hogy ha te utálod a feltűnést, de ő pont az anyósra ütött és kifejezetten társaságkedvelő.

Kedves 26N!

Mikor megházaodtam úgy gondoltuk a feleségemmel, hogy várunk még. De a töténetünk úgy folytatódott, hanem hogy babát vártunk. Nem féltem, tudtam, hogy menni fog.

Együtt csináljuk.

Ott voltam a szülésnél, tartottam benne a lelket és amikor megszületett az első nagyon örültem.

Megbeszéltem a feleségemmel, hogy nem tudok szülni; szoptatni sem; de a büfiztetésnél mindig számíthat rám. Akáre éjjel is nyugodtan keltsen fel.

Ketten együtt sikeresek voltunk.

Ma már négy gyerek édesapjaként örülök, hogy így alakult az életem és nem cserélék senkivel.