Tényleg megéri gyereket vállalni?

Nekem a gyerek mellett vannak olyan gondolataim, hogy kikészülök és elegem van belőle... nem is igazi szülő, akinek nem fordul meg a fejében legalább egyszer, hogy kihajítsa a gyereket az ablakon, vagy belefojtsa egy kiskanál vízbe. De aztán odajön, átölel, bújik, szeret, vagy csak ránézel, miközben éppen atomjaira szedi a szobáját, szobádat, gépedet, gumikacsagyűjteményedet... és elolvadsz közben (oké, kicsit néha felrobbansz) és érzed, hogy jól csinálod ezt, hiszen te vagy neki a biztos pont (pont biztos, hogy azonnal agyon csapod), és tudod, hogy létezik feltétel nélküli szeretet (feltéve, hogy végre egy pillanatra leáll), és semmi másra nem vágysz, csak arra, hogy ő boldog legyen (meg csendben és végre aludjon).

Hányszor éreztem azt, hogy elegem van az egészből... de hányszor! Aztán mindig helyreáll a világ rendje. Ez ilyen. Jó, ha előre látod, mert borítékolható, hogy kikészülsz időnként, sírni fogsz, hulla fáradt leszel, eleged lesz, és szíved szerint vernéd a fejed a fajba, hogy hogy lehettél ilyen hülye, miért nem vártál még pár évet... stb. Aztán lehiggadsz, megnyugszol, kialszod magad, és odaáll eléd, odabújik, a szemedbe mondja, hogy "ne legyél szomorú anya" vagy "naggggyon szejetlek" és kész. 5 mp alatt nem lesz nálad boldogabb ember ezen a bolygón. Aztán kezdődik minden elölről. Sokszor hálátlan, idegesítő, imádnivaló kis ördögfiókák.

Gyerek után úgy alakul, hogy a munka java a tiéd, és hiába panaszkodsz a párodnak, hogy főleg ő akarta, közölni fogja, hogy “én dolgozom, te is akartad, ma már 2 órát segítettem, mit akarsz még?!”

gyereket csak annak éri meg vállalni, aki 120%ban vágyik rá és tényleg akarja

Dehogy éri meg.

Ha így gondolsz rá, ne vállalj, mert racionálisan nem éri meg. Se anyagilag, se érzelmileg. Mindig többet feccölsz majd bele, mint amennyit visszakapsz.

Elég fura megfogalmazás, hogy megéri-e. Nem éri meg pl. sem anyagilag, sem egészségileg. Érzelmileg akkor éri meg, ha szeretetet és gondoskodást szeretnél adni valakinek, aki fejlődőképesebb, mint egy háziállat :), életminőségben akkor, ha vágysz arra, hogy nagyobb család vegyen körbe, mint te és a párod, na meg kihívásnak is megéri legalább annyira, mint hegyet mászni :)

Jo napon kerdeztel, mert epp kivetelesen ki tudtam magam aludni, ha tegnap kerdezel, mikor durvan faradt voltam, akkor is azt mondtam volna, hogy megeri, de ma eppen jobban elvezem. Sokat filoztam en is a kerdesen, csak nem az elso, hanem a 2. gyerekkel kapcsolatban erzem ezt a dildmmat, mint te. Az elso nagyon durvan ra voltam kattanva a gyerekvallalas temara, nagyon vagytam ra, es ugy gondoltam, csak igy erdemes igazan gyereket vallalni, ha semmi ketseg sincs sem benned, sem a parodban ez ugyben. Most is igy gondolom, de hasonloan attol felek en is, hogy meg fogom banni kesobb. Viszont altalaban elso gyereket azert nem nagyon szoktak megbanni, inkabb beleszerelmesednek :) Az elso evek sokszor idegtepoek a keves alvas, a gyerek szintjen torteno gondolkodas, feszultsegkezeles, kreativ problemamegoldas miatt. De annak ellenere, hogy sem az elso 1, sem az utobbi 1 evben nem aludtam par napot leszamitva normalisan a sok ebredes miatt, imadom a gyerekem. Mi ugy dontottunk, vallalunk masodikat, aki egyelore nincs uton. Vannak napok, hogy vagyom ra, maskor meg tele vagyok ketseggel, hogy megeri-e, hogy birnank.